pozsonyikatolikusok - A rapid template development framework

További ajánlók:

Szeptember 11.

(vasárnap)

Kávéház a refektóriumban a szentmise után

*

Szeptember 23.

(péntek)

A közösség kiscsoportjait vezetők megbeszélése
a Közösségi Házban

*

Szeptember 25.

(vasárnap)

Kávéház a refektóriumban a szentmise után

*

*

*

Október 9.

(vasárnap)

Kávéház a refektóriumban a szentmise után

* * *

Éljünk a magyar szentmisék lehetőségeivel!

Érkezzünk időben a szentmisére, hogy lélekben is megérkezhessünk, s másokat se zavarjunk meg késői érkezésünkkel!

Az esti és főként vasárnapi szentmisékre hozzunk magunkkal énekeskönyvet, hogy még hatékonyabb lehessen az aktív bekapcsolódás a szentmise ünneplésébe!

Köszönjük! 

Az új iskola- és pasztorális évben is a liturgikus élet és a szentségi pasztoráció alkotja közösségünk életének középpontját. Innen forrásozódik majd közösségépítésünk további munkája is. Több közös imaalkalom lesz.

Nagyobb hangsúlyt kap a „kemény maggal” való foglalkozás, akik mélyebb hiteles lelki életre vágyva szívesen dolgoznak is magukon, együtt a közösséggel és a közösségért. Ez nem mások kizárását jelenti, hanem az őszintén és valóban fejlődni kívánók hatékonyabb segítését.

Havonta összegyűlünk a közösségben működő vagy működni kívánó kisközösségek képviselőivel (ima- és lelkiségi közösségek, gyermek- és ifjúsági csoportok – köztük a cserkészek, a bibliakör, az énekkarok, a Szent Kinga Egyesület vezetőivel, vagy más megbízott tagjaival, továbbá a hitoktatókkal és további segítőkkel), hogy együtt alakítsuk ki az adott időszak pasztorális tervét, összhangba hozva az egyes kisebb csoportok programjait és szolgálatát, megfelelően szétosztva a feladatokat is, ezzel is hozzájárulva a helyes irány megőrzéséhez és az egységhez közösségünk nagy családján belül.

A Közösségi Házat szeptembertől (ismét) rendszeresen használni kívánó csoportok Varga Máriánál jelezzék szándékukat, hogy milyen rendszerességgel, melyik napokon és milyen idősávban szeretnének a Ferienčík utca 7-es szám alatti házban találkozni. Javasoljuk egy pótidőpont megadását is. Az összegyűlt igénylések alapján kerül majd összeállításra az egyes csoportok beosztása (őrsi összejövetelek, bérmálkozási felkészítők, imakörök,…), Közösségi Házunk mind hatékonyabb kihasználására törekedve. A kulcshasználatról szóló megállapodások és a Ház használatával járó szolgálatok beosztása is szeptemberben kerülnek frissítésre.

Az energiaárak emelkedése miatt kérjük, hogy minden csoport, amelyik a használja a Közösségi Házat, az ott kihelyezett adománygyűjtő üvegbe helyezze hozzájárulását a számlák kifizetéséhez.

Az előző évek sokféle tapasztalata és a konkrét közösséghez-tartozás megerősítésének tudatosítása miatt idén azok jelentkezhetnek nálunk első szentáldozásra, akik eddig is közösségünkben jártak és járnak szentmisére. Kérjük, hogy a többiek azon a plébánián, abban a templomban jelentkezzenek, ahol a szentmisékre járnak, vagyis amelyik közösség tagjai. Hiszen az első szentáldozás ünnepe egy konkrét közösség ünnepe is. Mindenki ott tud igazán ünnepelni, ahová tartozik.

* * *

M E G H Í V Ó

Veni Sancte-szentmise Pozsonyban

– a Szentlélek segítségül hívása
az új iskola- és pasztorális év kezdetén
szeptember 11-én (vasárnap) 9 órakor
a belvárosi ferences templomban

Könyv-ajánló a kisközösségek vezetőinek, de akár további tagjainak is, IDE kattintva olvasható

Nagykövetségi közlemény - kattintson IDE

A Vatican News tudósítása IDE kattintva olvasható, valamint ITT hallgatható vissza

Szemtől szemben - ITT nézhető vissza

Beszélgetés a Kossuth Rádióban - íme, ITT az archívum

Riport a Magyar7-ben - ITT olvasható

A REMÉNY c. katolikus hetilapban megjelent beszélgetés. Albán József atya, a lap főszerkesztő-helyettese kérdezte Molnár Tamás pozsonyi magyar lelkipásztort. Íme az interjú:

Ha mondjuk, öt évvel ezelőtt valaki azt mondta volna, hasonló kitüntetést kapsz nemsokára, mit szóltál volna?

Meglepődtem volna, mint ahogy meglepődtem idén nyáron is, mikor tudomást szereztem arról, hogy magyar állami kitüntetésben részesülök. Nem számítottam ilyesfajta elismerésre, s nem is vártam, hiszen úgy vélem, csupán a hivatásbeli kötelességemet teljesítem azzal a papi szolgálattal, melyre meghívást kaptam, s amit 2008 júniusától felszentelt papként örömmel végzek. De ha már ily elismerően felfigyeltek a pozsonyi magyar katolikus közösség életére, egyben nagy hálát is érzek ezért a kitüntetésért, amit azonban nem szeretnék csak úgy magamnak kisajátítani. A kitüntetés átvételétől kezdve hangsúlyozom, hogy köszönet illeti azokat a helyi munkatársaimat, segítőimet is – templomi közösségünkön belül és azon kívül is –, akikre lehet számítani, és szeretném, ha ők is sajátjuknak éreznék ezt a kitüntetést. 

Milyen a magyar hívek helyzete a Pozsonyi Főegyházmegyében?

Elsősorban a somorjai esperesi kerület áll túlnyomórészt magyar plébániákból – ezek közé tartozik a főegyházmegye egyik kedvelt búcsújáróhelye, Bacsfa-Szentantal is –, illetve a szenci esperesi kerületben vannak magyar- vagy vegyes plébániák. Ezenkívül a pozsonypüspöki plébánia területén élnek nagy számban magyar hívek, Pozsony belvárosában pedig a város különböző részeiben élő magyarok, az itt dolgozók vagy itt tanulók találkoznak rendszeresen a magyar szentmiséken, illetve kapcsolódnak be más módon is a közösségi életbe. Számos közösségi összejövetelnek a három évvel ezelőtt megnyitott Közösségi Házunk ad otthont. A járványhelyzet előtt több akadémiai éven keresztül magyar nyelvű teológiai szabadegyetem működött Pozsonyban, illetve évente több alkalommal itt került megrendezésre a magyar hitoktatók rendszeres találkozója és tanulmányi napja is. Nem csak pozsonyiaknak hirdettük meg annak idején a hosszútávú jegyesoktatás majd pedig házasság-erősítő sorozat alkalmait, melyek vezetésében egy kecskeméti házaspár volt hosszú hónapokon át a segítőnk. S még sorolhatnánk a különféle hasznos kezdeményezéseket, amiket az egyházmegye különféle helyein szerveztünk, szervezünk a magyar paptestvérekkel, ki-ki a saját szolgálati helyén betöltve hivatását, saját körülményeink és képességeink függvényében. Persze, vannak hiányosságok is, amiket jó lenne pótolni, s területek, amikre nagyobb hangsúlyt kéne fektetni. Bízunk benne, hogy lépésről-lépésre, Isten segítségével majd ez is alakul. Addig is használjuk ki a lehető legjobban a kínálkozó alkalmakat lelki életünk gazdagítására. A magyar hívek lelki igényeit lelkiismeretesen szolgáló minden paptestvéremet köszönet illeti, s a szóban forgó magyar elismerés őket is érinti, hiszen egy célt szolgálva tesszük a dolgunkat.

Mit tartasz a munkádban prioritásnak?

A papi önazonosságom megélését, a papi szolgálatot Isten dicsőítésére és az Isten által valamilyen módon rámbízottak javára, főként halhatatlan lelkük javára. A liturgikus ünneplések és szentségkiszolgáltatások mellett fontosnak érzem a közösségépítést a templom falain kívül is. Szívesen látogatom a családokat, vagyok velük örömeikben például egy keresztelő, elsőáldozás, bérmálkozás, esküvő, születésnap vagy házassági évforduló alkalmával, vagy egy klasszikus vasárnapi ünnepnapon, egy gyalogtúrán, zarándoklaton vagy épp a közösségi sítúrán, de ugyanúgy közel szeretnék lenni a betegségben, gyászban vagy más szomorúságban keresztet hordozókhoz is. A járványhelyzetben különös intenzitással ezen fizikai találkozások mellett egyfajta szélesebb körű lelki család is kialakult, akikkel mondhatnám, az ima hullámhosszain találkoztunk. Értük is felelősséget érezve tekintettem fontos szolgálatnak a rádió- és televízió által közvetített szentmisék rendszeres celebrálását, az újságokban megjelenő gondolatok megfogalmazását, a világháló kínálta lehetőségek felhasználásával megszervezett imaalkalmakat. Szívesen megemlítem, hogy nagyon lelkesen készültünk és éltük át a szeptemberi Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust. Visszakanyarodva a kérdéshez, prioritásom tehát ez az Istennel megélt papi élet, melyben fontos helye van a szolgálatnak, mindannak, amiket itt felsoroltam, a Forrás pedig maga Jézus Krisztus, az életem Kenyere.

Miként látod az elmúlt időszakot, s milyen tanulságot vonnál le?

Bármilyen keretek és szabályok közt éljünk is, az Istennel való személyes kapcsolatunkat, legbensőbb viszonyunkat semmilyen külső körülmény nem szakíthatja meg. A koronavírus-járvány sem. Jó azonban feltenni magunknak a kérdést, mennyire élő, mély, személyes az én konkrét kapcsolatom az Istennel? Igazi, mindent kibíró kapcsolat ez, vagy csak látszat, megszokásból vélt, részünkről ingoványra épülő valami, amiért bizony áldozatot hozni már nehezünkre esik? A tanulság számomra az – s ezt nem csak a járványidőszakra értem –, hogy minél valódibb egy ember kapcsolata az Úrral, annál inkább sugározza Őt. Még a nehézségekben is, s ami egyáltalán nem könnyű, még igazságtalanságok közepette is. Mondhatnánk, az Istennel való személyes kapcsolat egyfajta tartást ad az embernek. Elismeréssel tekintek azokra, akik az Úrból élve emberségesen élték át az elmúlt időszakot, és sugározzák életükkel, hogy Kihez is tartoznak. Elszomorít azonban azok közömbössége és felszínessége, akik nem tesznek azért, hogy Istennel valóban élő kapcsolatuk legyen. Ezen belül említhető meg például az, hogy most, mikor összejöhetünk a templomban szentmisére, szentségimádásra, a rózsafüzér imádkozására, hányan nem vállalnak a „kötelező minimumon” túl semmiféle áldozatot. Istenhez azonban nem csak a bajban kéne fordulnunk, nem csak elvárásokkal kéne lennünk Egyháza felé, hanem szívesen és hűségésen vele kéne járnunk a mindennapok útját, az áldozatvállalást is beleértve.

Mik a rövid- illetve hosszútávú terveid?

Szeretném, ha együtt és egymásért imádkozó közösségként keresnénk és követnénk az Isten akaratát. Ha a közösség tagjai éreznék, hogy számíthatnak egymásra. Ez rövid- és hosszútávú vágyam, s egyben tervem is, hiszen ez egy mindig időszerű közös munka Istennel az egész közösség részéről. Szeretném, ha tovább folytatódna az az eucharisztikus élet, amit a négyévesre húzódott előkészület és maga az eucharisztikus kongresszus ünneplése megerősített. Ezalatt értem a szentmiséken való gyakori részvételt, lehetőség szerint szentáldozáshoz való járulással együtt, a rendszeres szentségimádások folytatását – köztük a csütörtökökre bevezetett csendes adorációkat –, a katekéziseket az Oltáriszentségről. Ahogy négy éven át komolyan vettük a készület idejét, most hasonló lelkesedéssel szeretnénk feldolgozni mindazt, amit a kongresszus által kaptunk. Szeretnénk visszatérni a tanításhoz, az ötletekhez, a lelki élményhez, amit a budapesti hét gazdagon kínált. Úgy vélem, ez szintén évekre szóló lehetőség és kihívás. Továbbá az Amoris laetitia-családév keretén belül gyakrabban előtérbe kerül a család a mi közösségünkben is. Sok értékes segédanyagot kínálunk a házaspároknak kapcsolatuk ápolása érdekében, a szülőknek a keresztény neveléshez, minden hónap második vasárnapján a családokért ajánlom fel a délelőtti magyar szentmisénket. Rövidtávú tervem, azaz ennek a pasztorális évnek alapgondolata egy újra-evangelizációja a helyi közösségnek. Most ősszel vágunk bele ebbe a kalandba, egy magyarországi egyházmegyében jól működő evangelizációs csoport segítségével. Szeretnénk, ha az evangéliumi tanítás minden korosztály, az emberek, családok, kisközösségek életében mind jobban felismerhető lenne. Ha hiteles, meggyőződésből keresztény hívekként élnénk példát mások elé is. S ez egyben hosszútávú terv is, hiszen ez egy többlépéses folyamat. Ehhez szeretnénk a kedves Olvasók támogató imáit is szívből kérni, s egyben köszönjük is azokat.