A Magyar Kuríron megjelent, fényképgalériával gazdagított beszámoló IDE kattintva olvasható

IDE kattintva pedig a Ma7-en leközölt hírösszefoglalót találja az ünnepről

Még több kép a közösség Facebook-oldalán tekinthető meg - a fotókat Süle Ágnes Katalin készítette

* * *

Homília Szent István király ünnepe alkalmából
2023. augusztus 19-én
a pozsonyi koronázódómban

„Ó, Szent István, dicsértessél,
menny és földön tiszteltessél!
De főképpen nálunk ma,
mint országunk oszlopa!”

Kedves ünneplő testvérek,

a Szent István király tiszteletére született középkori moldvai csángó eredetű ének kezdő soraival köszöntök mindenkit, itt, nálunk ma. Menny és föld ünnepel, hiszen egy szentmise keretében is dicsérjük a szent királyt – jó szívvel, nem idegen szívvel –, s minden szentmise, így ez az ünnepi is, valóban a menny és a föld találkozása: lehajol hozzánk maga az Isten. De vele együtt a hozzá hűséges és nála célba ért apostol-király is ránk tekint, sőt, Istennek köszönhetően még közben is tud járni értünk nála. Ezért lehet szívből fakadóan imádkoznunk a már idézett moldvai csángó ének refrénjét:

„Kérünk, mint apostolunkat,
és az első királyunkat:
Szent István, nézz mennyből le
a szép magyar népedre!”

Menny és föld ünnepel. Ezen az ünnepi hétvégén nem csak templomok falain belül. De itt is, máshol is a szívekben kell, hogy ünnep legyen. Még akkor is, ha nálunk Szent István napja – hacsak nem hétvégére esik az, mint tavaly és az idei évben – nem munkaszüneti nap. Szívünk és emlékezetünk naptárában mindig pirosbetűs ünnep kell hogy legyen, és az ükunokák ükunokáinak is az kell hogy maradjon!

Sokak mellett Wass Albert erdélyi írótól is tanulhatunk e téren. Így fogalmaz:

„Megtanultam tisztelni az ünnepet. Az ünnep Isten ajándéka, mint a többi nap, s arra való, hogy hétköznapi mivoltunkból kivetkőzve tiszteljük önmagunkban az embert. Sajnálom azokat, akik nem tudnak ünnepelni. Az ünnep önmagunk fölemelése. Tiszta ünnepi ruhában és tiszta ünnepi gondolatokkal lehet csak ünnepelni, fölemelkedve a hétköznapokon s apró küzdelmeinken. Csak az ünneplőbe öltözött ünneplő ember tudja megérteni annak a kijelentésnek a nagyságát, hogy Isten az embert a saját képére teremtette”– eddig az idézet Wass Albert egyik írásából.

Vagyis az ünnepeknek, mai ünneplésünknek is jelentősége, szerepe, súlya van. Augusztus 20-a Szent István király ünnepe. A szentek liturgikus ünnepei leggyakrabban haláluk, azaz égi születésnapjuk évfordulóin tartandók. A több oldalról alátámasztott feltételezés szerint a Garam folyó menti Bényben lovaggá ütött István esetében ez nem pontosan így történt, bár a két nap – halálának évfordulója és augusztus 20-i ünnepe – nincs messze egymástól.

Közismert a szentéletű király Hartvik püspök által lejegyzett legendájából származó hagyomány, amely szerint István halálos ágyán országát Szűz Máriának ajánlotta. Ismét visszatérve a homília kezdetén már idézett moldvai csángó Szent István-énekre, egyik versszaka is megénekli ezt a királyról:

„Boldogságos Szűzanyánknak,
mint magyarok Asszonyának,
föláldoztad hazánkat,
szentelted koronánkat.”

A Szűzanyával, a Boldogasszonnyal való kapcsolat azonban nem merül ki ennyiben. Szintén a Hartvik-legendában szerepel, hogy István halála napjáért miként fohászkodott:

„Közelgett éppen a jeles ünnep, ugyanazon örök Szűz Mária mennybevitelének az angyalok és az emberek előtt nevezetes napja”– írja a legenda. István pedig „nagyobb irgalom reményét remélte, ha e nap örömei közt bomlana fel teste, ezt külön könyörgésekkel kérte, sóhajtozás és könnyek árán el is nyerte. Eljött hát az áldott nap (…), középen feküdt a király, Isten kedveltje, a lelki szentség kenetét felvette, mi Urunk Jézus Krisztus testének-vérének útravalójával felüdített szent lelkét (…) az örök Szűz s a szent angyalok kezébe letette, hogy az el nem múló égi boldogság nyugalmára vezessék.”

Ennek a felidézett legendarészletnek megfelelően tehát úgy tartjuk, hogy I. István király 1038. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján hunyt el. Kultusza ugyan kezdetét vette a halála utáni évfordulókon Székesfehérváron, döntő hatással István oltárra emelése bírt, amit 1083-ban Szent László király vitt végbe, s ami megfelel a mai értelemben vett szenttéavatásnak. 940 évvel ezelőtt is vasárnapra esett augusztus 20-a, a Nagyboldogasszony-ünnepet követő első vasárnapon így szilárdította meg László, a lovagkirály az ő nagy elődje köztiszteletét. A Szent László által vezetett szabolcsi zsinat 1092-ben már az egész magyar egyház számára elrendelte Szent István király augusztus 20-i ünneplését.

Ugorva az időben néhány századot, 1686-ban XI. Ince pápa Buda visszafoglalása alkalmából elrendelte, hogy az egész katolikus világ emlékezzen meg évente Szent Istvánról. 1771-ben pedig, amikor a Szent Jobb Bécsen keresztül Budára érkezett, (az itt) a pozsonyi dómban, mai Szent Márton Székesegyházban koronázott Mária Terézia minősítette országos ünneppé Szent István-napját.

István király halálának 900. évfordulóját ünnepelve, 1938-ban, a Szent István-emlékévben – ugyanabban az esztendőben, mikor első alkalommal lehetett 2021-et megelőzően Budapest a házigazdája a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak –, a szent király napját nemzeti ünneppé nyilvánították. Ugyanekkor vitte körbe Magyarországon egy különleges vasúti díszkocsi a Szent Jobbot, ami 1939-ben és 1942-ben az időközben visszacsatolt felvidéki, kárpátaljai és erdélyi országrészekbe is ellátogatott.  Ez a múlt, a történelem, most azonban a mi kötelességünk, a mi örömünk ünnepelni „a nem porladó kezű királyt”.

Jó magyarnak lenni, sok további magyar vagy magyar-barát testvérrel együtt ünnepelni ezen a napon. Tavaly is az volt, tavalyelőtt is. Reméljük, egy év múlva is. De ugyanolyan jó magyarnak lenni a két augusztus 20-a között is, ugye?! Ugyehogy gazdagságot jelent számunkra a Szent István-i örökség a köznapokon is, kisebb közösségeinkben is?! De ugyehogy jó a közös ünnepből meríteni a munkához?! Mert az is a feladatunk! Az ünnepnapból meríteni a hétköznapokhoz?! Mert azok is a mi konkrét életünk részét alkotják!

Sok minden történt a múlt évi augusztus 20-a óta. A világban, Európában, a magyar közösségben, a saját életterünkben, a személyes életünkben is. Most a teljesség igénye nélkül idézzünk fel néhányat.

Az eltelt egy esztendő alatt az örökkévalóságba költözött egy uralkodó és egy pápa is: Erzsébet királynő és XVI. Benedek emeritus pápa. Világszerte ismert személyek. De miért is említjük őket egy pápától koronát kapott uralkodó ünnepén? Hogy tudatosítsuk, mint Istvánnak, hírességeknek és egyszerű embereknek, a világban dúló háborúk és a katasztrófák áldozatainak, mindannyiunknak mulandó ez a földi élete.  De mi hiszünk a folytatásban is. Bár nem tudjuk, kik fogunk tudni jövőre is együtt ünnepelni, azt tudjuk, nem mindegy hogyan élünk itt a földön, hogy annak örökre boldog folytatása lehessen. S azt is tudnunk kell, az sem mindegy, hogy nagy magyar családunk hogyan él ma, hogy tovább is élhessen! Életerős, élettel teli, az életet megbecsülő, az életnek örülő, az életet Istennek megköszönő, az életért áldozatot is hozó emberekként igyekszünk élni, dönteni, az életet választani?! Élő, üde, terebélyes koronájú fa lehetünk, hiszen a gyökerek erősek, egészségesek – ne engedjük megmérgezni ezt a fát, s főleg divatból, tudatlanságból, közömbösségből ne!

A tavalyi augusztus 20-a óta a számos jeles évfordulók közt nemzeti imánk, a magyar Himnusz 200. születésnapja is megünneplésre került. Kölcsey Ferenc 1823-ban írt, majd később Erkel Ferenc által megzenésített műve, mely a mai ünnepen is felcsendül, ne hiányozzék az ünnepeinkről! A szülők időben tanítsák meg gyermekeikkel, s ahogy templomainkban vagy épp a cserkésztáborok esti imája és zászlólevonása alkalmával tisztelettel énekeljük, egyéb ünnepi alkalmakkor is dobbantsa meg a meghatódottság és hovatartozás örömteli érzésével szívünket. Ez a legegyszerűbb önreflexív gyorsteszt önazonoságunkat illetően. Egyébként a későn aludni járók minden nap, a televízió éjféli adását követve belekapcsolódhatnak, egy kicsit talán meg is lepődve, milyen ismerős nevezetességek is felbukkannak a képsoron.

Igen, tehát volt a múlt augusztus 20-a óta egy cserkész nagytábor is, hatszáz cserkésszel. S volt egy budapesti pápalátogatás is, ahol szintén sokan imádkozhattuk együtt nemzeti imánkat, sőt annak első sorát, „Isten, áldd meg a magyart!” maga Ferenc pápa is magyarul kívánta nekünk a Kossuth-téri ünnepi szentmise végén. Idézem:

„Kedves testvéreim, azt kívánom nektek, hogy Krisztus örömét terjesszétek: Isten éltessen benneteket! Hálás vagyok nektek ezekért a napokért, a szívemben hordozlak benneteket és kérlek, hogy imádkozzatok értem. Isten, áldd meg a magyart!”

Ugyanebben a beszédében kicsivel előbb ez is elhangzott a Szentatyától Budapesten, mintegy folytatva a Szent István-i felajánlást:

„Forduljunk most a Szűzanyához. Őrá bízok minden magyart, a Magyarok Nagyasszonyára, akit királynőként és patrónaként hívtok segítségül. Én innen, e nagyszerű városból és e nemes országból az ő szívére szeretném bízni az európai kontinens hitét és jövőjét, amelyre e napokban sokat gondoltam, különösképpen a béke ügyét. (…) Te, aki a Béke Királynője vagy, öntsd az emberek és a népek vezetőinek szívébe a vágyat, hogy a békét építsék, hogy a következő nemzedékeknek a remény jövőjét nyújtsák (…), egy bölcsőkkel (…) teli jövőt…!”

Köszönjük meg Istennek a múlt év augusztus 20-a óta ajándékba kapott időt, a pápalátogatás felemelő pillanatait, ahol ránk, külhoniakra is számítottak, ahol mi is fontosnak számítottunk, a pápalátogatás előkészületeit és gyümölcseit is. S még e pápalátogatást felelevenítve sem „nem tudunk nem gondolni Szent Istvánra, Magyarország első királyára” – ahogy a Szentatya április 28-án a budapesti Karmelita kolostorban mondta a nép vezetőivel és a diplomáciai testület képviselőivel találkozva – így folytatva: „szobra a budai Várban védelmezően a város fölé magasodik, a főváros szívében álló, neki szentelt bazilika pedig az esztergomi bazilikával együtt az ország legimpozánsabb egyházi épülete. A magyar történelem tehát az életszentség jelével született.”

Kedves testvérek, itt befejezve a Ferenc pápától kölcsönzött idézetet, azt kívánom mindannyiunknak, a világon élő minden magyarnak, külön is gondolva a több oldalról gyötört és sokat szenvedő kárpátaljai magyar testvéreinknek, a kölcsönös tiszteletre nyitott bármilyen nemzetiségű jószándékú embernek, hogy Szent István védelmezését élvezve, a Nagyboldogasszonynak ajánlottságunk tudatában, az életszentség jelével született történelem mai írói legyünk: jó emberek, bölcsőket ringató nép, a mennyei Édesanyáról soha el nem feledkező nagy család, imádkozó, ünnepelni tudó, összetartó és továbbra is egymást s másokat is segítő nemzet legyünk!

A tavalyi augusztus 20-i dómi szentmisénk óta segédpüspökké kinevezett Fábry Kornél atya is legyen imáinkban, megköszönve neki, hogy tavaly ilyenkor, s már egyéb alkalmakkor is ellátogatott közénk, álljunk lélekben mellé szeptember 2-i püspökkészentelése idején is. Legyen a Jó Pásztor jó szívű püspöke!

Szent István és többi szentünk, szentéletű elődjeink hathatós közbenjárására adja az Isten, hogy így legyen! Ámen!

IDE kattintva visszahallgatható

Letölthető képgaléria - ITT