Adventi lelkinap Gábor Bertalan atya vezetésével

December 6-án, szombaton adventi lelki napra került sor a pozsonyi magyar közösség tagjai számára. A reggel 8 órakor kezdődő szentmisét Gábor Bertalan szepsi esperes-plébános és Molnár Tamás pozsonyi magyar lelkipásztor celebrálták a ferences templomban, majd a Quo Vadis Házban folytatódott a lelkinap délutánig tartó programja.

Bővebben: Adventi lelkinap Gábor Bertalan atya vezetésével

Családi Katalin-bál Oroszváron

Családi Katalin-bálra került sor november 22-én az oroszvári pasztorációs központban. A bál előtt Molnár Tamás atya magyar nyelvű szentmisét celebrált az oroszvári templomban. A bálon a jó zenéről Ziff László gondoskodott. A bál házigazdái a rendszeresen találkozó MÉCS-családközösség házaspárjai voltak.

Ünnepi szentmise Árpád-házi Szent Erzsébet tiszteletére

Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepén, november 19-én, a pozsonyi hívek már hagyományosan a közkedvelt szent tiszteletére épült Kék templomban gyűltek össze, hogy felidézzék emlékét és közbenjárását kérjék. De nemcsak helyi hívek vettek részt a szentmisén, hanem szép számmal érkeztek a környékről, sőt távolabbi egyházközségekből (többek között Nádszegről, Ebedről) is.

Bővebben: Ünnepi szentmise Árpád-házi Szent Erzsébet tiszteletére

Ifjúsági est a Gável testvérekkel

November 7-én közösségünk egy újabb szép élménnyel vált gazdagabbá. Az Eucharist együttes, vagy más néven a Gável testvérek látogattak el közénk. Először szentmisén vettünk részt, s nekik is köszönhetően még mélyebben élhettük át mindnyájan a liturgiát. A szentmise után zsúfolásig megtelt a Quo Vadis központ, ahol az együttes koncertet mutatott be.

Bővebben: Ifjúsági est a Gável testvérekkel

Elindult a pozsonyi magyar katolikus közösség honlapja

Október 8-án, Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya főünnepén elindult a pozsonyi magyar katolikusok közösségének honlapja a www.pozsonyikatolikusok.sk címen. A honlap létrehozóinak elsődleges célja, hogy az oldal által segítsék a személyes találkozásokat.

A magyar nyelvű római katolikus szentmisék helyszíneinek és időpontjainak közzétételével minden Pozsonyban élő, ott tartózkodó vagy oda látogató számára lehetővé kívánják tenni, hogy a legszentebb áldozat ünneplésébe mind vasárnap, mind hétköznap bekapcsolódhasson.

A honlapon szeretnék bemutatni a helyi lelkiségi mozgalmakat, imacsoportokat, ifjúsági csoportokat a Pozsonyban élő, tanuló, dolgozó magyar katolikusok számára, hogy ki-ki csatlakozhasson a közösségekhez és a közösségeken belül működő kisebb csoportokhoz.

A gyermek- és ifjúsági programok ajánlásával a szerkesztők arra törekednek, hogy a pozsonyi magyarok nagy családja a fiatalok aktív jelenléte által életerős, lelkesedéssel teli közösség lehessen, amely őrzi a keresztény értékeket, a hiteles, hit szerinti életmódot és a család értékeit.

Különféle rendezvényekről is tájékoztatnak majd a honlapon, hogy mind a helyiek, mind a Pozsonyba látogatók könnyen értesülhessenek az eseményekről. A szintén a honlapon megtalálható elérhetőségekkel a főváros kórházaiba került magyar betegek szentségekkel való ellátását szeretnék szolgálni.

Molnár Tamás atya,
a Pozsonyi Magyar Katolikus Közösség új lelkipásztora

1. oldal / 2