Homília az évközi idő 31. vasárnapján

Szeretni Istent, szeretni egymást, helyesen szeretni önmagunkat. Erre hív meg az évközi idő harmincegyedik vasárnapján szentmiséinken felhangzó ige liturgiája. Az ószövetségi olvasmányban Mózes beszél az Isten-szeretet fontosságáról: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és minden erődből!” Az evangéliumban pedig Jézus mutat rá arra, hogy nincs nagyobb parancsolat annál, minthogy szeressük az Urat mindenekfölött, felebarátunkat pedig mint önmagunkat. Hányszor hallott főparancs, hányféle módon átelmélkedett szeretet-parancs ez, s mégis mindig van mit tanulnunk, hogy életünket, annak minden egyes területét az Istenre irányuló és Istentől tanult szeretet jellemezze.

Az újszövetségi könyvek egyik nem csak vallásos körökben gyakran idézett részlete az ún. „Szeretet-himnusz” Szent Pál apostoltól. Megéri kézbe venni a Szentírást, s a korintusiakhoz írt első levél tizenharmadik fejezetét figyelmesen végigolvasni. Akkor is, ha már szinte emlékezetből tudjuk. Azoknak is, akiknek az esküvőjén felolvasásra került. Legyen ez egyfajta lelkitükör számunkra, hol is tartunk szeretet terén. A vasárnapi szentírási részek fényében ugyanis mindannyian meghívottak vagyunk arra, hogy a szeretet útját járjuk: Istennel, egymással, magunkra is felelősségteljesen figyelve, halhatatlan lelkünk állapotára, benső mozgatórugónkra, vagyis személyes szeretet-mércénkre.

Bővebben: Homília az évközi idő 31. vasárnapján

Homília az évközi idő 29. vasárnapján

„A mi főpapunk nem olyan, hogy ne tudna együtt érezni gyöngeségeinkkel, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűntől azonban mentes maradt.” Kedves hívek, a szentmiseközvetítésbe imádkozva bekapcsolódó kedves tévénézők, a mai szentleckében hallott kijelentés minket is örömmel tölt el főpapunkat, Jézus Krisztust illetően, aki együtt tud érezni gyöngeségeinkkel, aki hozzánk hasonlóan élt, bár mindvégig bűn nélkül. Mindez még közelebbivé teszi számunkra a minket szerető Istent, aki soha nem csupán a távolból figyeli külső szemlélőként az életünket, hanem ahogy a még elevenen emlékezetünkben élő, Budapesten tartott Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus himnuszában is énekeljük: „vándorlásunk társa lett”. Isten egészen közel kíván lenni hozzánk, jelen akar lenni az életünkben. Részese akar lenni életünknek. Abban az élethelyzetben, abban a lelki- és egészségügyi állapotban, azon feladatok, élmények, sikerek és csalódások közepette, amelyekben ki-ki épp most van, ezen közegbe lép be az Isten. A lehető legközelebbről tekint az életünkre. Kéznél van, segítségünkre van. Próbáljuk ezt mind jobban elmélyíteni magunkban. Gyakran gondoljunk tudatosan Isten közelségére. Úgy éljük napjaink egyes részeit, hogy tudjuk, soha nem vagyunk egyedül. A Szentírásban említett főpapunk, Jézus Krisztus valóban együtt érez velünk, s „mert szerette a világot, kenyérszínbe rejtezett”, valóságosan köztünk maradt az Oltáriszentségben. Időzzünk a közelében rendszeresen, táplálkozzunk vele a szentáldozásban, a szentmiséken túl igyekezzünk lehetőségeink szerint szentségimádásokat is beiktatni programunkba. Illetve otthonról, a kórházi ágyról ajánlják fel szenvedéseikkel egyesítve dicsőítésüket azok, akik fizikailag nem jutnak el a templomba. Ez a fajta eucharisztikus életmód hozzásegít ahhoz, hogy az Úr közelségét a két szentmise közti időszakban is, életünk minden területén jobban átérezzük. Mekkora lehetőség ez számunkra, milyen csodálatos közeledése ez Istennek felénk. Legyünk nyitottak erre a létfontosságú kapcsolatra.

Bővebben: Homília az évközi idő 29. vasárnapján

Beszélgetés a járvány-időszakról

A Remény katolikus hetilap főszerkesztő-helyettese, Albán József atya a közelmúltban több lelkiatyát is megkérdezett arról, hogyan élték át az elmúlt időszakot, hogyan vélekednek a koviddal megjelölt hónapokról, milyen tapasztalataik vannak. Az alábbiakban Molnár Tamás, pozsonyi magyar lelkipásztor válaszait olvashatják. A beszélgetés nyomtatott formában a Remény hasábjain jelent meg. 

Hozott-e valami változást az életedben a járvány?

A szokásos léptékű mindenkori változáson túl én személy szerint nem éltem meg radikális változásokat az elmúlt időszakban. Hivatásomból fakadóan az elmúlt hónapok sem voltak munkanélküliek, ha valamelyest más módon is, szolgálni tudtam Istent és a halhatatlan lelkű emberek igényeit. Egyszer sem voltam karanténban, így rendszeresen megtarthattam a rádió, televízió és közösségi háló által élőben sugárzott szentmiséket, szükség szerint kiszolgáltathattam a szentségeket, beleértve a kovidos betegek kórházi ellátását is, és az érseki hivatalban és egyházi bíróságon végzett munkát is megszakítás nélkül tudtam végezni. Mindezen szükséges találkozásokon túl a telefonhívások és üzenetek által, valamint a sokakkal kialakított lelki imaközösség miatt egyáltalán nem éreztem magam egyedül és magányosnak sem. Saját helyi közösségemen túl felelősségteljesen igyekeztem szolgálni azt a szélesebb körű közösséget, akikhez a tömegkommunikációs eszközökön keresztül szólhattam, akiknek Isten Igéjét ebben a helyzetben is irányadóként nyújthattam. Érdekes élmény volt például a legszigorúbb napok szinte teljesen üres fővárosi utcáin egy rádiós szentmisére sétálni…

Bővebben: Beszélgetés a járvány-időszakról

Alkategóriák

3. oldal / 21