:

Egy évvel ezelőtt érkezett közösségünkbe a Magyar Arany Érdemkereszt

Nagykövetségi közlemény - kattintson IDE

A Vatican News tudósítása IDE kattintva olvasható, valamint ITT hallgatható vissza

Szemtől szemben - ITT nézhető vissza

Beszélgetés a Kossuth Rádióban - íme, ITT az archívum

Riport a Magyar7-ben - ITT olvasható

+ 1 később készült beszélgetés 2022-ből - ITT hallgatható meg

A REMÉNY c. katolikus hetilapban megjelent beszélgetés. Albán József atya, a lap főszerkesztő-helyettese kérdezte Molnár Tamás pozsonyi magyar lelkipásztort. Íme az interjú:

Ha mondjuk, öt évvel ezelőtt valaki azt mondta volna, hasonló kitüntetést kapsz nemsokára, mit szóltál volna?

Meglepődtem volna, mint ahogy meglepődtem idén nyáron is, mikor tudomást szereztem arról, hogy magyar állami kitüntetésben részesülök. Nem számítottam ilyesfajta elismerésre, s nem is vártam, hiszen úgy vélem, csupán a hivatásbeli kötelességemet teljesítem azzal a papi szolgálattal, melyre meghívást kaptam, s amit 2008 júniusától felszentelt papként örömmel végzek. De ha már ily elismerően felfigyeltek a pozsonyi magyar katolikus közösség életére, egyben nagy hálát is érzek ezért a kitüntetésért, amit azonban nem szeretnék csak úgy magamnak kisajátítani. A kitüntetés átvételétől kezdve hangsúlyozom, hogy köszönet illeti azokat a helyi munkatársaimat, segítőimet is – templomi közösségünkön belül és azon kívül is –, akikre lehet számítani, és szeretném, ha ők is sajátjuknak éreznék ezt a kitüntetést. 

Milyen a magyar hívek helyzete a Pozsonyi Főegyházmegyében?

Elsősorban a somorjai esperesi kerület áll túlnyomórészt magyar plébániákból – ezek közé tartozik a főegyházmegye egyik kedvelt búcsújáróhelye, Bacsfa-Szentantal is –, illetve a szenci esperesi kerületben vannak magyar- vagy vegyes plébániák. Ezenkívül a pozsonypüspöki plébánia területén élnek nagy számban magyar hívek, Pozsony belvárosában pedig a város különböző részeiben élő magyarok, az itt dolgozók vagy itt tanulók találkoznak rendszeresen a magyar szentmiséken, illetve kapcsolódnak be más módon is a közösségi életbe. Számos közösségi összejövetelnek a három évvel ezelőtt megnyitott Közösségi Házunk ad otthont. A járványhelyzet előtt több akadémiai éven keresztül magyar nyelvű teológiai szabadegyetem működött Pozsonyban, illetve évente több alkalommal itt került megrendezésre a magyar hitoktatók rendszeres találkozója és tanulmányi napja is. Nem csak pozsonyiaknak hirdettük meg annak idején a hosszútávú jegyesoktatás majd pedig házasság-erősítő sorozat alkalmait, melyek vezetésében egy kecskeméti házaspár volt hosszú hónapokon át a segítőnk. S még sorolhatnánk a különféle hasznos kezdeményezéseket, amiket az egyházmegye különféle helyein szerveztünk, szervezünk a magyar paptestvérekkel, ki-ki a saját szolgálati helyén betöltve hivatását, saját körülményeink és képességeink függvényében. Persze, vannak hiányosságok is, amiket jó lenne pótolni, s területek, amikre nagyobb hangsúlyt kéne fektetni. Bízunk benne, hogy lépésről-lépésre, Isten segítségével majd ez is alakul. Addig is használjuk ki a lehető legjobban a kínálkozó alkalmakat lelki életünk gazdagítására. A magyar hívek lelki igényeit lelkiismeretesen szolgáló minden paptestvéremet köszönet illeti, s a szóban forgó magyar elismerés őket is érinti, hiszen egy célt szolgálva tesszük a dolgunkat.

Mit tartasz a munkádban prioritásnak?

A papi önazonosságom megélését, a papi szolgálatot Isten dicsőítésére és az Isten által valamilyen módon rámbízottak javára, főként halhatatlan lelkük javára. A liturgikus ünneplések és szentségkiszolgáltatások mellett fontosnak érzem a közösségépítést a templom falain kívül is. Szívesen látogatom a családokat, vagyok velük örömeikben például egy keresztelő, elsőáldozás, bérmálkozás, esküvő, születésnap vagy házassági évforduló alkalmával, vagy egy klasszikus vasárnapi ünnepnapon, egy gyalogtúrán, zarándoklaton vagy épp a közösségi sítúrán, de ugyanúgy közel szeretnék lenni a betegségben, gyászban vagy más szomorúságban keresztet hordozókhoz is. A járványhelyzetben különös intenzitással ezen fizikai találkozások mellett egyfajta szélesebb körű lelki család is kialakult, akikkel mondhatnám, az ima hullámhosszain találkoztunk. Értük is felelősséget érezve tekintettem fontos szolgálatnak a rádió- és televízió által közvetített szentmisék rendszeres celebrálását, az újságokban megjelenő gondolatok megfogalmazását, a világháló kínálta lehetőségek felhasználásával megszervezett imaalkalmakat. Szívesen megemlítem, hogy nagyon lelkesen készültünk és éltük át a szeptemberi Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust. Visszakanyarodva a kérdéshez, prioritásom tehát ez az Istennel megélt papi élet, melyben fontos helye van a szolgálatnak, mindannak, amiket itt felsoroltam, a Forrás pedig maga Jézus Krisztus, az életem Kenyere.

Miként látod az elmúlt időszakot, s milyen tanulságot vonnál le?

Bármilyen keretek és szabályok közt éljünk is, az Istennel való személyes kapcsolatunkat, legbensőbb viszonyunkat semmilyen külső körülmény nem szakíthatja meg. A koronavírus-járvány sem. Jó azonban feltenni magunknak a kérdést, mennyire élő, mély, személyes az én konkrét kapcsolatom az Istennel? Igazi, mindent kibíró kapcsolat ez, vagy csak látszat, megszokásból vélt, részünkről ingoványra épülő valami, amiért bizony áldozatot hozni már nehezünkre esik? A tanulság számomra az – s ezt nem csak a járványidőszakra értem –, hogy minél valódibb egy ember kapcsolata az Úrral, annál inkább sugározza Őt. Még a nehézségekben is, s ami egyáltalán nem könnyű, még igazságtalanságok közepette is. Mondhatnánk, az Istennel való személyes kapcsolat egyfajta tartást ad az embernek. Elismeréssel tekintek azokra, akik az Úrból élve emberségesen élték át az elmúlt időszakot, és sugározzák életükkel, hogy Kihez is tartoznak. Elszomorít azonban azok közömbössége és felszínessége, akik nem tesznek azért, hogy Istennel valóban élő kapcsolatuk legyen. Ezen belül említhető meg például az, hogy most, mikor összejöhetünk a templomban szentmisére, szentségimádásra, a rózsafüzér imádkozására, hányan nem vállalnak a „kötelező minimumon” túl semmiféle áldozatot. Istenhez azonban nem csak a bajban kéne fordulnunk, nem csak elvárásokkal kéne lennünk Egyháza felé, hanem szívesen és hűségésen vele kéne járnunk a mindennapok útját, az áldozatvállalást is beleértve.

Mik a rövid- illetve hosszútávú terveid?

Szeretném, ha együtt és egymásért imádkozó közösségként keresnénk és követnénk az Isten akaratát. Ha a közösség tagjai éreznék, hogy számíthatnak egymásra. Ez rövid- és hosszútávú vágyam, s egyben tervem is, hiszen ez egy mindig időszerű közös munka Istennel az egész közösség részéről. Szeretném, ha tovább folytatódna az az eucharisztikus élet, amit a négyévesre húzódott előkészület és maga az eucharisztikus kongresszus ünneplése megerősített. Ezalatt értem a szentmiséken való gyakori részvételt, lehetőség szerint szentáldozáshoz való járulással együtt, a rendszeres szentségimádások folytatását – köztük a csütörtökökre bevezetett csendes adorációkat –, a katekéziseket az Oltáriszentségről. Ahogy négy éven át komolyan vettük a készület idejét, most hasonló lelkesedéssel szeretnénk feldolgozni mindazt, amit a kongresszus által kaptunk. Szeretnénk visszatérni a tanításhoz, az ötletekhez, a lelki élményhez, amit a budapesti hét gazdagon kínált. Úgy vélem, ez szintén évekre szóló lehetőség és kihívás. Továbbá az Amoris laetitia-családév keretén belül gyakrabban előtérbe kerül a család a mi közösségünkben is. Sok értékes segédanyagot kínálunk a házaspároknak kapcsolatuk ápolása érdekében, a szülőknek a keresztény neveléshez, minden hónap második vasárnapján a családokért ajánlom fel a délelőtti magyar szentmisénket. Rövidtávú tervem, azaz ennek a pasztorális évnek alapgondolata egy újra-evangelizációja a helyi közösségnek. Most ősszel vágunk bele ebbe a kalandba, egy magyarországi egyházmegyében jól működő evangelizációs csoport segítségével. Szeretnénk, ha az evangéliumi tanítás minden korosztály, az emberek, családok, kisközösségek életében mind jobban felismerhető lenne. Ha hiteles, meggyőződésből keresztény hívekként élnénk példát mások elé is. S ez egyben hosszútávú terv is, hiszen ez egy többlépéses folyamat. Ehhez szeretnénk a kedves Olvasók támogató imáit is szívből kérni, s egyben köszönjük is azokat.