Boldog Brenner János képének megáldása

„Brenner János, vértanú, áldozópap, Jézus Szíve szerinti pásztor, szolgálva híveit és megvédve az Oltáriszentséget, Akit egy beteghez vitt, mostantól kezdve a Boldog nevet viselje” – hangzott el néhány héttel ezelőtt, május 1-én Szombathelyen, a boldoggáavatási ünnepségen. A Ferenc pápa által aláírt apostoli levél Jézus Szíve szerinti papnak nevezi Brenner Jánost. A pozsonyi magyar katolikus közösségben éppen ezért választottuk Jézus Szentséges Szívének idei főünnepét arra, hogy az ünnepi mise végén megáldjuk Boldog Brenner János képét, amit aztán az ősi templom sekrestyéjében helyeztünk el a magyar ministránsok mise előtti és utáni imáit tartalmazó imatáblák mellett. 

Bővebben: Boldog Brenner János képének megáldása

Csatlakoztunk a világméretű szentségimádáshoz

Szentségimádási óra – 2018. június 2., szombat (17-18 óra)

Jézus az Eucharisztia alapításakor felemeli a kenyeret és azt mondja: VEGYÉTEK, EZ AZ ÉN TESTEM! Meghív bennünket, hogy Ővele, és általa egymással is közösségben legyünk. A 2020-as Budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve most világszerte számos helyszínen szeretnénk Jézust imádni. Éljük át ezt a szentségimádási órát, örüljünk Jézus közelségének, imádkozzunk egész közösségünkért, idézzük fel Boldog Brenner János, az Oltáriszentséget védelmező fiatal vértanú pap gondolatait, adjunk hálát a helyi közösségért, a világon elterjed Egyház nagy közösségéért, s tudatosítsuk, hogy minden szentségimádás helyszínén ugyanazon Jézus Krisztus előtt térdelve imádkozunk…

Bővebben: Csatlakoztunk a világméretű szentségimádáshoz

Hittanosainknak gratuláltunk

Több mint harminc gyermek és fiatal részesült ajándékban a május 27-i magyar szentmise végén a pozsonyi ferences templomban, amikor az egész évben gyűjthető matricákkal megtöltött szentmisenaplók kerültek kiértékelésre, valamint amikor azoknak gratuláltunk, akik közösségünket eredményesen képviselték a magyarországi többfordulós internetes hittanversenyen, a középiskolások bibliaversenyének országos döntőjén, valamint a kassai „Bakancspróbán”, amit a cserkészek számára szerveztek. Hálás köszönet érte a gyermekeknek és fiataloknak, valamint a szülőknek, hitoktatóknak és cserkészvezetőknek is!

Bővebben: Hittanosainknak gratuláltunk

Elsőáldozás

2018. május 13-án a pozsonyi ferences templomban e fohászokkal is imádkozott a kilenc elsőáldozó:

Add Urunk, hogy Szent Tarzíciusz és Boldog Brenner János példája szerint mi is felbecsülhetetlen nagy kincsnek tartsuk az Oltáriszentséget!

Bővebben: Elsőáldozás

3. oldal / 5