Az alábbiakban folytatjuk a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való készülés jegyében ihletett írások közzétételét, amik az elmúlt hetekben részenként láttak napvilágot a Remény c. katolikus hetilap hasábjain. A sorozat további részekkel folytatódik. Az előző írások pedig ITT olvashatók újra, míg a bevezető részt IDE kattintva találja honlapunkon.
Az alábbiakban a Remény katolikus hetilap hasábjain hetente megjelenő „Jöjjetek, imádjuk!” c. rovat néhány már megjelent részét olvashatják. Segítsen ez is a ráhangolódásban, hogy a legközelebbi Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust (NEK) magunkénak érezzük, magyarként, mint házigazdák készüljünk, főleg azzal, hogy elmélyítjük személyes kapcsolatunkat az Oltáriszentségben köztünk élő Jézus Krisztussal! Kellemes olvasást kívánok!
A pozsonyi magyar katolikus közösség is szívügyének tartja a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való hároméves felkészülésbe való bekapcsolódását. Pünkösdvasárnappal kezdetét vette a lelki készület első éve. Kapcsolódjon be Ön is tevékenyen!
A mértékletességről
Mindent csak mértékkel! Jóból is megárt a sok! Át ne ess a ló túlsó oldalára! – ilyen és ehhez hasonló mondások értelmében próbálunk a mindennapok egyes helyzeteiben a túlzásoktól mentesnek lenni, helyes mértéket tartani, egészséges keretek közt megmaradni. Sokszor szóba kerül a mértékletesség fogalma az evéssel-ivással kapcsolatosan, a szenvedélyekkel vagy akár a munkával kapcsolatban is.
Mint erényről a Katolikus Egyház Katekizmusa így fogalmaz: „A mértékletesség az az erkölcsi erény, amely mérsékli az élvezetek vonzását, és készségessé tesz a kiegyensúlyozottságra a teremtett javak használatában. Biztosítja az akarat uralmát az ösztönök fölött, és a tisztesség határai között tartja a vágyakat. A mértékletes ember érzéki vágyait a jóhoz rendezi, józanul tesz különbséget, és nem erejét követi, hogy szívének ösztönös vágyai szerint cselekedjék. Az Ószövetség gyakran dicséri a mértékletességet: Ne járj bűnös vágyaid után, és tartóztasd magad gyönyörűségeidtől (Sir 18,30). Az Újszövetségben ezt az erényt „mértéktartás“-nak vagy „józanság“-nak nevezik. Éljünk józanul, igazul és jámborul ebben a világban (Tit 2,22).“ (1809. pont)
Az erősségről
Erős légy! – ilyen módon is szokás másoknak kitartást kívánni, különösen akkor, amikor rendkívüli helytállásukra van szükség, amikor gondokkal kell megküzdeniük, amikor valamilyen nehézséget kell átvészelniük, vagy amikor vigasztaló szándékkal egy bonyolult helyzetben nem igazán tudunk egyebet tanácsolni. Valami jót kívánunk a másiknak, szeretnénk, ha jóra fordulna sorsa, jól választana, jól megállná a helyét. Ám azt is tudjuk, hogy e kívánságot valóra váltani nem mindig könnyű, olykor elfogy az erő, néha erőtlennek érzi magát az ember a továbblépésre életútján. Itt elsősorban a lelki erőre gondolhatunk. S bár kívánjuk ezt másnak, mindig az adott személy saját erényéről van szó. Míg a sorozat előző részeiben bemutatott igazságosság erényének gyakorlása főként a másiknak kijáró, az azt megillető dolgok megadását jelentette, vagyis az Istenhez és embertárshoz való viszonyunkat szabályozta elsősorban, addig a hátralevő két kardinális erény, az erősség és mértékletesség az önmagunkhoz való viszonyunkat szabályozzák.
Az igazságosságról
Quid est veritas? Mi az igazság? – teszi fel a kérdést Pilátus. Sokszor talán bennünk is felmerül ez az idézett kérdés. Természetünknél fogva vágyódunk az igazságra. Igazságérzetünk nem egy elhallgattatandó nehezítője, hanem éppen segítője kell, hogy legyen az életünknek. Gondoljunk csak vissza gyermekkorunkra, amikor a mesék világába élve magunkat sok esetben a jó és gonosz párviadalát látva szinte éreztük, hogy a jónak kell győznie. A megelégedettség öröme töltött el minket, amikor egy-egy mese jól végződött, vagyis a jó a gonosz fölé kerekedett, másszóval az igazság győzött. Az „igazságos Mátyásról” szóló népmesékben szinte vártuk, hogyan jár el a furfangos, sokszor álruhába öltöző király alattvalóival szemben: mindenkinek igazságosan megadva azt, ami neki jár. Ez a belénk oltott és a neveléssel gondozott igazságérzet a gyermekkor elmúltával is tovább kell, hogy kísérje az életünket. Ennek köszönhetően, ha lelkiismeretünk helyesen formált, belső késztetéssel az igazság választását helyeseljük döntéseinkben magunkkal és másokkal szemben is. De ugyanúgy elvárjuk az igazságosságot embertársainktól, a társadalomtól, az Egyháztól. Mert éppen igazságérzetünk megsértése, az igazságtalanság megtapasztalása tud sokszor fájó sebet okozni.
20. oldal / 24