:

Pasztorális év 2017/2018

Kérem, találjon időt és olvassa végig a mellékelt anyagot, gondolkodjon el a megfogalmazott javaslatokon, s legyen aktív tagja közösségünknek a felkínált javaslatok megtartása által is.

Minden csoport kapott egy kiadványt, ami a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra történő felkészülés első évére kínál különféle ötleteket. Ezekből lehetne minden csoportnak a maga sajátos működése közepette néhányat megvalósítania. A füzet elektronikus formában is elérhető, letölthető: IDE KATTINTVA.

***

Kedves Közösségi Tagok!

Szívből szeretném megköszönni mindazok részvételét a szeptember 5-i találkozón a Korona társalgóban, akik szívügyüknek tekintve a pozsonyi magyar katolikus közösség életét időt tudtak szakítani és elfogadva meghívásomat jelen voltak.

Találkozónkat a dicsőséges olvasó harmadik tizedének imádkozásával kezdtük. Külön köszönet illeti azokat, akik hét héten keresztül naponta imádkozták ezt a rózsafüzér tizedet közösségünk lelki megújulásáért és az új pasztorális év gyümölcsözőségéért.

Utána felvázolásra került, mi minden történt a 2016/2017-es pasztorális év során. Ennek felelevenítésében segítenek Krónikánk bejegyzései.

Majd a nyári szünidő gazdag programjairól láttunk képes-zenés beszámolót. Ez ITT is megtekinthető.

A nyári, sőt az egész múlt pasztorális évben zajlott eseményekért, szép élményekért a szeptember 16-i nyárzáró zarándoklatunkban is hálát adtunk Istennek.

A 2017/2018-as pasztorális év a fenti anyag vetítésével került felvázolásra, s elhangzottak a javaslatok, kérések is a közösség életének egyes területeit érintő témákban.

Együttműködésüket szívből köszönöm és továbbra is kérem!

Imával és szeretettel,

Tamás atya