Július 18.
Mons. Koller Gyula atya rovata
Hedvig Nagy Lajos magyar és lengyel király, valamint Erzsébet boszniai hercegnő harmadik gyermeke volt. 1373. december és 1374. február között született. Szülei egy szerződés értelmében Lipót ausztriai herceg fiának, Vilmosnak szánták feleségül. A házasságkötés szertartása a négy éves Hedvig és a nyolc éves Vilmos között 1378. június 15-én történt. A két gyermeket egy ideig együtt nevelték Bécsben.
Amikor Hedvig 6 éves lett, hazahozták Magyarországra. Nagy Lajos király halála után fiútestvér hiányában lányai lettek a trónörökösök. Az özvegy királyné és a nemesek Hedviget a lengyel trónra rendelték. 1384. október 15-én, védőszentjének, Sziléziai Szent Hedvignek ünnepén Krakkó katedrálisában királlyá koronázta a gnieznói érsek. A lengyelek örültek Hedvignek, de az ausztriai herceget, Vilmost, nem akarták a trónon látni. Ezért arra kérték a királynőt, hogy érvénytelenítse 4 éves korában tett házassági ígéretét, és menjen férjhez a litván nagyherceghez, Jagelló Lászlóhoz, aki megkérte Hedvig kezét. A lengyelek örömmel fogadták a nagyherceg kérését, főként mert ígéretet tett arra, hogy vele együtt az egész litván nép megkeresztelkedik és egyesül Lengyelországgal.
Hedvig, ‒ bár teste-lelke tiltakozott az új házasság ellen ‒ mégis ünnepélyesen visszavonta a gyermekkorában tett házassági ígéretét. Beleegyezett a házasságkötésbe, mert Isten akaratát látta benne, amely egy nép megtérését kereszténnyé válását mozdítja elő. László 1386. február 12-én érkezett Krakkóba, s három nap múlva testvéreivel és kíséretével együtt megkeresztelkedett. Február 18-án pedig megtartották az esküvőt. VI. Orbán pápa ‒ aki nemcsak a lengyel jelentés alapján döntött, hanem személyesen vizsgáltatta ki az ügyet ‒ érvényesnek mondta ki Hedvig (lengyelül – Jadwiga) és Jagelló László házasságát.
Hedvig-Jadwiga tevékenyen részt vett az állam ügyeiben, s mindent megtett az ország nagyságának és hatalmának biztosítása érdekében. Tevékenységével, egyszerű és vallásos életvitelével az egész országnak például szolgált. Férjével egüttműködve buzgólkodott azon, hogy a pogány Litvániát Krisztus keresztjéhez vezesse. Mint Litvánia Istentől vezetett apostola gondoskodott megfelelő személyek kiműveléséről, akik értették a megkeresztelt nép nyelvét, adottságait és jellemét: Prágában 1397-ben kollégiumot alapított litván teológusok számára.
Hedvig szívén viselte a betegek, árvák, szegények, elesettek sorsát is. Gyakran látogatta a kórházakat, és ápolta betegeiket. Többször próbálkozott a parasztság nyomorának enyhítésével, és tulajdonának visszaszerzésével.
Szentség hírében halt meg Krakkóban 1399. július 17-én, alig 26 éves korában. A nép szívében kezdettől fogva elevenen élt Hedvig tisztelete és emlékezete. A lengyel püspöki kar 1933. szeptember 29-én Czestochowában tartott ülésén egyhangúlag elhatározta, hogy ismételten kéri Hedvig-Jadwiga boldoggá avatását.II. János Pál pápa 1997. június 8-án szentté avatta Krakkóban.
*
Nagy Lajos magyar és lengyel királynak nem volt fiúgyermeke, ezért utódainak lányait jelölte ki. Halála után a lengyel főurak a tízéves Hedviget szívesen fogadták és 1384-ben királlyá koronázták. Az ausztriai Vilmos megkoronázásáról azonban hallani sem akartak. helyette Jagelló László litván nagyherceget választották Hedvig férjének és királynak. Hedvig engedett a „politikai akaratnak” és hajlandó volt Wawel katedrálisában a papság és az érsek jelenlétében nyilvánosan visszavonni a gyermekkorában tett házassági ígéretét. Hedvig a házasságban Isten akaratát látta: ezzel az új férj népével együtt közel kerül Krisztushoz. Közelebb kerülni Krisztushoz: ez volt Hedvig számára a legfontosabb. Engedelmeségével elérte azt, amit sem törvény, sem fegyver nem tudott elérni: a pogány Litvániát a Jézus keresztjéhez vezette. Isten a görbe vonalon is tud egynesen írni. Ez történt Hedvig esetében,és megtörténhet velünk, vagy a ránkbízottakkal is. Ehhez azonban ki kell mondanunk és meg kell élnünk a Miatyánk szavait: Legyen meg a Te akaratod bennem is, általam is.
Hedvig egyszerű és tiszta életet élt. Nem utánozta kora fejedelemasszonyai „ragyogását”. Vele született értelmessége és széles körű műveltsége révén - írják életrajzírói - rövid élete folyamán sok emlékezetes dolgot művelt. Kérésére adott a pápa IX. Bonifác, 1399. január 11-én engedélyt, hogy a krakkói egyetemen teológiai fakultás nyíljék. A litvánok megtérítése mellett sokat fáradozott az elszakadt rutén-ruszinok ügyében is. Fölismerte, hogy csak akkor nyerheti meg őket a római Egyháznak, ha meghagyják nyelvüket és gazdag szertartásaik használatát. Ezért a szláv bencésekhez fordult, és kérte, nyissanak Krakkóban novíciátust. Törődött a templomok rendbehozatalával, liturgikus edények és öltözékek megszerzésével. Erre és a szegények, rászorulók és betegek segítségére használta vagyonát és örökségét. Tegyünk fel egy személyes kérdést: melyik erényben tudjuk és akarjuk utánozni őt?
*
„Helyes, ha a megkárosítottaknak visszaadjuk elrabolt dolgaikat, de ki adja vissza a miattuk elhullatott könnyeket?”(Szent Hedvig-Jadwiga)