Július 15.
Mons. Koller Gyula atya rovata
Bonaventúra a keresztségben a János nevet kapta. Szülővárosában, Bagnoregioban atyja, Giovanni di Fidanza híres orvos volt, édesanyját Maria di Ritellónak hívták. Születésének évét a források 1217/18-ra teszik.
Amikor kisgyermek korában súlyos betegségbe esett, édesanyja akkor fogadalmat tett: ha meggyógyul, a ferencesek kolostorába adja nevelésre. A hagyomány szerint Assisi Szent Ferenc a városban járt, ölébe vette a gyermeket, s ezt mondta róla: ,,Buona ventura!“, azaz ,,szép jövőjű“, és meggyógyította. A fogadalom értelmében a kis János valóban a ferencesek kolostorában nevelkedett. 1236/38 táján a párizsi egyetemre ment, ahol filozófiai tanulmányait 1242/43-ban fejezte be.
Huszonöt évesen, érett megfontolással lépett a ferences rendbe, ahol a Bonaventúra nevet kapta. 1243-48 között végezte a teológiát a rend híres párizsi főiskoláján, majd 1248-tól az akkori tanulmányi rendnek megfelelően tanítani kezdett, és 1253-ban nyerte el a doktori fokozatot, mely után négy évig a rendi főiskola tanára volt. 1257. február 2-án Rómában a rendi káptalan megválasztotta a ferences rend általános főnökének.
Tizenhat évig viselte ezt a tisztséget a rend történetének nehéz időszakában. A második ferences nemzedékben ugyanis nagyon élesen felmerült a kérdés: szó szerint kell-e venni Szent Ferenc reguláját, s egyáltalán megvalósítható-e. Bonaventúrának bölcsességével és szelíd életszentségével sikerült úrrá lennie a széthúzó erők felett. Egységben tudta tartani az akkoriban mintegy harmincezer főt számláló hatalmas, túl hirtelen felduzzadt szerzetet. A legtöbbet nem szavával, hanem példájával érte el.
Rendfőnöki székhelye Párizsban volt, de szükség szerint sokat utazott. Ahol megfordult, mindenütt prédikált a népnek, de beszélt királyok és pápák előtt is. Ugyanakkor figyelemmel kísérte a párizsi egyetem életét. 1267 és 1268 nagyböjtjén maga is tanított.
A pápa által felkínált püspökséget Bonaventúra nem fogadta el. De amikor más rendek főnökeivel együtt dolgozott a II. lyoni zsinat előkészítésén, 1273. május 28-án a pápa kinevezte bíborossá és a Róma közelében lévő Albano püspökévé. A kinevezés hallatára Bonaventúra a pápához indult, akivel Firenze közelében találkozott, majd vele együtt Lyonba ment. A zsinatot előkészítő bizottság elnöke volt. A zsinaton két híres beszédet mondott, és sok fáradozása gyümölcseként július 6-án megszületett az unió a görögökkel.
Bonaventúrára egyaránt jellemző a valóságérzék és a lélek mélyére látás, a teljesítőképesség és a szolgálatkészség, a szervezni tudás és a melegszívűség. Aszkézise átlagos volt és emberi. Az általa olyannyira tisztelt rendalapítót nem igyekezett a szigorú vezeklésben követni. Neki volt a történelmi feladata, hogy a lelkekbe vigye át Szent Ferenc erejét. Tudás és hit Bonaventúránál kölcsönösen föltételezi egymást: a hit adja értelmünknek azt a tisztaságot és azt az irányt, amely képessé tesz minket arra, hogy Istenről és az emberekről helyesen gondolkodjunk. Aki azonban Krisztust meg akarja ismerni, annak ahhoz a forráshoz kell nyúlnia, amelyet az Egyház évszázadokon át hűségesen megőrzött, a Szentíráshoz. A Biblia Bonaventúra számára Isten megismerésének kimeríthetetlen forrása.A Szentírás tiszta borába nem volna szabad ‒ mondta ‒ túl sok filozófiai vizet keverni, mert a benne foglalt életet az értelemmel túlságosan felvizezné.
Bonaventúrát az utókor a rend második alapítójának tartja, és Doctor Seraphicus, „Szeráfi doktor“ címmel tisztelte meg.
Szentünk a görögökkel létrejött megegyezés másnapján megbetegedett, és egy héttel később, 1274. július 15-én, vasárnap hajnalban meghalt. Temetésén a pápa az egész zsinattal együtt jelen volt. Sírja a lyoni Szent Ferenc-templomban van. 1482-ben avatták szentté, 1533-tól tiszteljük mint egyháztanítót. Ünnepét, 1969-ben a halála napjára, július 15-re vették fel.
*
Bonaventúra Egyházunk csodálatra méltó tanítója volt. De nemcsak szavai és könyvei tanítanak, hanem cselekedetei is. Alázatos testvér maradt akkor is, amikor tekintélye elérte tetőfokát. Amikor kinevezték kardinálisnak és úton volt Róma felé, az egyik kolostorában pihenőt tartott, és szokása szerint segített mosogatni. Épp ekkor érkeztek meg a pápai követek, akik a bíborosi kalapot hozták. Bonaventúra a kalapot egy fára akasztotta és befejezte a mosogatást. Azután fogta a kalapot, s elindult e szavakkal: ,,Az egy testvérnek volt a munkája, most a kardinálisé következik.“ A mai ember számára is fontos, hogy félretéve rátartiságát segítségére legyen embertársának.
Alázata mellett Bonaventúra lényének legszembetűnőbb vonása a megértő jóság volt. Az egyik napon rendfőnökként Assisi felé tartott, útközben betért a folignói kolostorba. Mindenki szeretett volna beszélni vele, tanácsot kérni, de a rövid idő matt egy testvérre nem került sor. Ez előresietett az úton, és egy helyen várakozott Bonaventúrára. A találkozáskor bátran megszólította elöljáróját, és kérte, hogy hallgassa meg. A dolog sokáig tartott, mert a barátnak sok minden nyomta a szívét. A kísérői már türelmetlenek voltak, de Bonaventúra hagyta, hadd beszéljen, aztán szeretettel vigasztalta. Amikor kísérői szemrehányást tettek neki, hogy egy egyszerű barát kedvéért leült az útszélre, Bonaventúra ezt válaszolta: ,,Nem tehettem másképp. Én a szolga vagyok, ő az úr: az elöljáróknak ugyanis úgy kell a testvéreket fogadniuk, mint a szolgának, aki urának szavaira vár.” Gyönyörű példa minden elöljáró és vezető részére!
*
,,Akiben a teremtett dolgok nem gyújtanak világosságot, az vak; aki hangos szavukra nem ébred fel, az süket, aki a teremtett dolgokért nem áldja az Istent, az néma”. (Szent Bonaventúra szavai)