:

Házasság hete 2021

A Házasság hetét záró vasárnapi (febr.14.) szentmise a házaspárok megáldásával IDE kattintva újrahallgatható

(További szép gondolatok és képek Erdélyből - ITT)

A több éve február tizennegyedike táján meghirdetett Házasság hetéhez, melyre idén február 7-14. között kerül sor, mi is nagy örömmel csatlakozunk. A járványhelyzetre való tekintettel sok program a világhálón keresztül zajlik majd, s értelemszerűen a házaspárok családjaiban, otthoni körben. Közösségünk szervezésében házaspárok fényképei jellenek meg itt, a honlapon, illetve Facebook-oldalunkon. A Házasság hete-kezdeményezés idei jelmondatával – „Ezerszer is igen” – és logójával megjelölt fényképek hirdetni kívánják, hogy a házasság intézménye ünneplésre méltó, értékes kincse társadalmunknak. A házaspárok által beküldött képek fokozatosan kerülnek közzétételre a közösség média-felületein, ezért érdemes lesz naponta néhány percre honlapunkra látogatni.

Az egész hét folyamán lehetőség lesz kapcsolódni a központi programokhoz, de az egyes házaspárok maguk is megtervezhetik, hogyan szeretnék házasságuk megerősítése érdekében még inkább egymásra és kapcsolatukra összpontosítva, kölcsönösen – talán a megszokottnál is több – minőségi időt fordítva házastársukra, értékesen eltölteni ezt a hetet.

TOVÁBBI IMÁK - kattintsanak IDE

A hét ünnepi kicsúcsosodásaként a házaspárok február 14-én, vasárnap megújíthatják házassági ígéreteiket. Javasolt előkészíteni azt a feszületet is, amelyre egykor esküt téve a házasságkötés szertartásának keretében megerősítették házassági fogadalmukat. A házassági ígéreteket az egyes párok – a jelenlegi járványhelyzetre való tekintettel, miszerint még mindig nem lehetnek hívek fizikai részvételével celebrált nyilvános szentmisék Szlovákiában – otthon, közösen tehetik meg, például bekapcsolódva a Pátria Rádió által reggel 8:05-kor élő adásban sugárzott szentmisébe, melynek végén erre a szertartásra is sor kerül majd, csakúgy, mint a házaspárok megáldására. A Házasság hetét nyitó február 7-i, rádió által sugárzott vasárnap reggeli magyar szentmise felhívása szerint javasolt a házaspároknak a február 14-i szentmisét és szertartást követően további közös programot, ünnepi ebédet, házasságkötésüket felelevenítő időtöltést, közös hálaadó imát is beiktatni az őket is ünneplő napba.

A kassai magyarok szintén szorgalmazzák a házaspárokra fókuszáló hét tevékeny átélését, többek között Házas-Társas-Játékot kínálnak. Ennek forgatókönyvét a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen kérhetik, az érdekes és hasznos feladatok tetszőleges időben teljesíthetők.

Legyen ez a hét a házasság ünneplése. Imádkozzunk a házaspárokért, a házaspárok együtt és egymásért, a családokért, a felnövekvő ifjúságért, újabb boldog házasságokért! De foglaljuk imáinkba a gondokkal küzdő vagy széthullott családok tagjait is! Mondjunk egy fohászt a betegséggel vagy gyásszal nehezített életű családokért, özvegyekért, s ahol tudunk, nyújtsunk vigaszt és segítséget!

Szeretettel,
Tamás atya

* * *

Bemutatkozik
a MÉCS családközösség
és a Regina Pacis Közösség

* * *

Segítséget szeretnének?
Íme, egy ajánlat, melyben online programokat is találnak
- kattintsanak IDE

* * *

* * *

HÁZASPÁROK BEKAPCSOLÓDÁSÁT IS VÁRJUK nagyböjti kezdeményezésünkbe:

„Nem csak kenyérrel él az ember...“ címmel indítunk egy nagyböjti programot, melynek megvalósulásához kérjük segítségüket / családjuk vagy imacsoportjuk segítségét. Az adventi imakalendáriumhoz hasonlóan ismét a pozsonyikatolikusok.sk honlapon szeretnénk naponta új bejegyzéssel jelentkezni, mégpedig a fent idézett szentírási gondolat folytatása értelmében: Igével, mely Isten ajkáról származik.

A kérés tehát – egy kb. egy perces videó (akár mobil telefonnal filmezve, de kérjük, hogy vízszintes felvétel legyen), ami lehet egyénileg készített, vagy pedig közösen házaspárjával / jegyesével / családtagjaival / barátaival / imacsoportja tagjaival / cserkésztestvéreivel / ministránstársaival / egészségügyi gondozójával / munkatársával / ..., melynek elején egy számára / számukra kedves szentírási rész elhangzása után egy buzdító, a közösség többi tagját is lelkesítő gondolattal üzenve (ami akár a szentírási idézettel is összefügghet) járul hozzá ahhoz, hogy az idei nagyböjtben is, amiről még nem tudjuk, hogyan is alakul, közösen haladjunk Isten Igéjével is táplálkozva Húsvét örömünnepéhez, mely a mi lelki feltámadásunkat, megújulásunkat is el akarja hozni...

A videókat mihamarabb kérnénk szépen elküldeni a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre, tárgyként írva „Nagyböjti IGE“. Akik videót küldenek, a hatályos GDPR értelmében beleegyezésüket adják, hogy azt a világhálón a projektünk részeként közkinccsé tegyük.

Előre is hálásan köszönjük! Kérjük, buzdítsanak másokat is a bekapcsolódásra!

* * *

* * *

Útravaló: olvasnivalók, segédanyagok
- kattintsanak IDE

* * *

* * *

Hat kapcsolatépítő tipp házaspároknak
- kipróbálásukhoz kattintsanak IDE

* * *

* * *

Olvasnivalók házasoknak
- kattintsanak IDE
és válogassanak igényeik szerint

* * *

* * *

"Bírjuk a gyűrődést", avagy a házasság kincsei VIDEÓ / kattintsanak IDE

* * *

* * *

Házasok tízparancsolata
kattintsanak IDE

* * *

Pápai dokumentumok:

FAMILIARIS CONSORTIO

és

AMORIS LAETITIA

Köszönjük a figyelmet és imáikat a házaspárokért!