:

Fiatal dolgozók találkozói

A Pozsonyban dolgozó fiatal felnőttek keddenként találkoznak. Ez a csoport POFIKK néven is ismert, ami a POzsonyban élő FIatalok Keresztény Közösségének rövidítéséből ered. Összejöveteleikre a redemptoristák rendházában kerül sor minden kedden 18 és 21 óra között. A találkozó első részében a rendház kápolnájában imádkoznak, majd megbeszélés alapján változatos program következik, ami lehet Szentírás-olvasás, beszélgetés, filmnézés, vendégelőadókkal való találkozás. Időnként közös túrázást, színházlátogatást, kerékpározást és egyéb programokat is szerveznek. A csoporthoz a már dolgozó, 25 éven felüli fiatalok csatlakozhatnak.
Érdeklődni Demjanics Máriánál és Urbán Péternél lehet.