Az ünnep légköre jár át minket, ünneplőbe öltözik ma a lelkünk is. Emberi mivoltunk éhezik az ünnepre, mert ez hozzánk tartozik. A teremtés műve után megpihenő és művét megszentelő Teremtő alkotott így minket. Minket, akiket saját képére és hasonlatosságára teremtett szeretetből. Wass Albert ezt így foglalja szavakba egyik műve bevezető soraiban: „Megtanultam tisztelni az ünnepet. Az ünnep Isten ajándéka, mint a többi nap, s arra való, hogy hétköznapi mivoltunkból kivetkőzve tiszteljük önmagunkban az embert. Sajnálom azokat, akik nem tudnak ünnepelni. Az ünnep önmagunk fölemelése. Tiszta ünnepi ruhában és tiszta ünnepi gondolatokkal lehet csak ünnepelni, fölemelkedve a hétköznapokon s apró küzdelmeinken. Csak az ünneplőbe öltözött ünneplő ember tudja megérteni annak a kijelentésnek a nagyságát, hogy Isten az embert a saját képére teremtette.” Eddig az idézet Wass Albert elbeszéléséből.

Az ünnepek megállók, mérföldkövek, feltöltődést és lelkesedést nyújtó oázisok, elrugaszkodók. Családi ünnepeink, az egyházi év liturgikus ünnepei, nemzeti ünnepeink, kisebb-nagyobb közösségek saját ünnepnapjai, vasárnapjaink. S ezen ünnepek sorában ma István-napjához érkeztünk, melyen mindannyiunknak kivétel nélkül azt kívánom, nyomja rá az ünnep a maga bélyegét életünkre. Hagyjuk magunkat az ünnep által felemelni. Örömmel tudatosítsuk, hogy az Isten képére teremtett emberek vagyunk. Örüljünk emberi méltóságunknak. Tartsuk tiszteletben egymás emberi méltóságát. Minden ember méltóságát. Meglátva egymásban az emberi létezést vállaló második isteni személy, Jézus Krisztus alakját, mert szavai szerint, amit a legkisebbek egyikével teszünk, neki is tesszük.

Boldog az a nép, amely tud ünnepelni – olvassuk már az egyik ószövetségi zsoltárban a Szentírásban. Boldogok lehetünk, hogy ma is fontosnak tartottuk, hogy ünnepeljünk. Talán annál is inkább, mert az elmúlt hónapok rendkívüli időszakában bizony sokszor sok mindenben eltértek ünnepeink a megszokottól. Boldognak mondhatják magukat azok a családok, akik a világjárvány idejére eső nagyheti és húsvéti ünnepkört családegyházként tudták ünnepelni. Boldognak mondhatják magukat azok, akik talán csupán nagyon szűk körben, találkozások nélkül, talán a rádió, televízió vagy világháló segítségévél a közvetített szentmisék által tudtak ünnepet varázsolni otthonukba, szűk családjukba, vagy épp magányos szobájukba. Más volt ugyan, de mégis felemelt, mégis erőt adott, talán még inkább elgondolkodtatott. Vágytunk viszont arra, hogy fizikai módon is egy közösséget alkothassunk. Hogy újra találkozzunk a templomban, hogy szentáldozáshoz járulhassunk, hogy együtt lehessünk valóságosan is ünnepeinken.

Istennek hála, ma, augusztus 20-án egy ilyen vágyunk teljesül. Együtt ünneplünk, egymás jelenlétének is örülünk. Együtt adunk hálát, együtt fohászkodunk, kérünk. Egy oltártól indulnak lépteink sokfelé, s viszik az ünnep ízét a köznapokba, mások közé. Azok közé is, akik nem tudnak vagy nem is akarnak ünnepelni, akik kizárják magukat a mai vagy talán más ünnepekből is, kifogásokat találva, a megszokottban maradva, elnyomva lelkük finom érzékét az ünnepre a végeláthatatlan munkával, mindig többet birtokolni akarásukkal, az ünnep fényét beszivárogni nem engedő magukba zárkózásukkal. Mi azonban a mai ünnepről is továbbvisszük kereszténységünk és magyarságunk égő mécsesét, s szeretnénk tiszta fénnyel világítani mindenütt, ahová csak eljutunk.

Ünnepeljük ma úgy Szent István királyt, a múltat tisztelve, hogy jövőnk is ünnep lehessen, és ne gyász. Hogy a minden történelmi korban fellelhető nehézségek és fájdalmas helyzetek közepette is legyen okunk és bizalmunk ünnepelni. Istvánt követve az Istenbe vetett hitünk miatt. István példája szerint Szűz Mária, a Nagyboldogasszony égi közbenjárásában bízva. István intelmei szerint becsületes és jószándékú emberként. Ünnepelve Isten ajándékozó nagyságát, legyenek örömteli ünnepek magyar népünk körében a gyakori keresztelők – magyarul felhangzó keresztnevekkel, az anyanyelven kimondott „igen”-ek a házasulandó felek között, s bárcsak a temetési szertartásokon sem csak pár magyar szónak kéne elhangzania az elhunyt egykor használt anyanyelve miatti kegyeletből. Ne kelljen gyászolni bezárt magyar óvodákat és iskolákat, elfelejtett irodalmi remekműveket, kultúrát, feladott vagy eladott önazonosságot.

Legyen egy kis ünnep minden szentmise templomainkban, különösképpen vasárnaponként, együtt ünnepelve az egész hívő közösséggel. Legyen igény a magyar szentmisékre, a szentségek kiszolgáltatására, legyenek köznapokon is együtt imádkozó magyar hívek, kiimádkozott új magyar papi hivatások. Éljük át együtt saját anyanyelvünkön és kultúránk szerint ünnepelve az év ünnepeit, s az azok közti köznapokat is, melyekhez épp egy-egy ünnepből lehet új erőre kapni. Ünnepeljen a család, a közöség, az Egyház, a nemzet. Tiszta szívvel, helytállással, emelt fővel, a munka utáni pihenés jegyében, a küzdelmekhez is kitartást merítő elszántsággal.

Egyáltalán nem ünneprontásként, de megállapítandó tényként elmondható, az elmúlt hónapok egyik leggyakrabban használt szavai közé tartozott a korona. Mégpedig a koronavírus okozta világjárvány miatt. A társadalmi életre, mindennapjainkra rányomta bélyegét. Sok minden másként alakult, mégis túléltük, átéltük, most itt vagyunk. Egy sokkal nemesebb értelemben szóba hozható korona, a magyar Szent Korona oltalma alatt is sok minden történt már az évszázadok alatt. Mégis túléltük, átéltük, itt vagyunk. Legyen ezért ünnepünk része a hála is. A múltért és jelenért, könyörgés a jövőért, hálával telt könyörgés azért, hogy tudunk és akarunk ma is könyörögni, imádkozni.

Ebben az ünnepi órában is a Szent Korona oltalma alatt álló népként imádkozunk abban a templomban, ahol magyar uralkodókat koronáztak egykor. De az istváni Szent Koronával kapcsolatban arról is fontos megemlékeznünk, akinek az apostolkirály felajánlotta ezt a koronát, országát, népét, a Szent Korona oltalma alatt élőket. Szűz Máriáról van szó. Szent István király ugyanis halála előtt a Nagyboldogasszonyra bízott minket.

Szép összefüggés vélhető fel abban, hogy István földi életének vége az Égi Édesanya mennyei születésnapjára esett. Istvánt mi augusztus 20-án, az augusztus 15-i Nagyboldogasszony-ünnep és az augusztus 22-re eső Szűz Mária, Királynő liturgikus emléknap közé eső időszakban ünnepeljük. A mennybe felvett és megkoronázott Máriának ajánlott minket ma ünnepelt szentünk, Mária anyai oltalma alatt élő nép vagyunk. Ne feledkezzünk el erről. Éljünk ehhez méltóan. Éljünk Mária segítségével úgy, hogy mi is égi koronát nyerhessünk egykor, a megdicsőültek koronáját, amit István célbaérve már elnyert, hasonlóképpen nemzetünk sok-sok szentjével és szentéletű elődeinkkel együtt. De a földi úton is higgyünk Mária hathatós segítségében, amikor hozzá fordulunk. Higgyünk a Boldogasszony Istennél csodákat kiesdő gondoskodásában. Ma is vannak csodák: gyógyulások, várva várt gyermekáldás, megbékélés, és más egyéb.

A mai napra Erdő Péter bíboros, prímás üzenetet tett közzé mindazoknak, akiknek fontos a magyarság sorsa, akik tisztelik azokat az értékeket, amelyeket államalapítónk a maga korában megvalósított. A magyar főpásztor ünnepi köszöntőjében kiemelte, hogy a járvány következtében idén átélhettük a megszorításokat, a tilalmakat, és az újraéledő reménykedés hónapjait is. Utalt arra is, hogy nem tudjuk, mi vár ránk a következő időszakban, de szavai szerint: „ez nem szomorúság, hanem remény számunkra: ha arra építjük az életünket, akire Szent István építette az országát, vagyis Jézus Krisztusra.” Majd hozzátette: „Őt ünnepeljük, Vele akarunk találkozni 2021. szeptember 5. és 12. között Budapesten, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson.” Mivel mint ismeretes, a világegyház idei év őszére tervezett eseménye a tervek szerint jövőre valósul majd meg. Egy újabb előkészületi évet kaptunk ajándékba, hogy még inkább elmélyítsük kapcsolatunkat az Oltáriszentségben köztünk maradt Úrral. Egyébként a budapesti kongresszus főtitkára, Fábry Kornél atya is szép ünnepet kívánt ma délután a mai napon Pozsonyban együtt ünneplő közösségünknek.

Kedves testvérek! Senki se távozzék ma anélkül, hogy szívében több öröm, lelkesedés, jó elhatározás ne lenne. Vigyünk magunkkal bőségesen, túlcsordulóan az ünnepből. Jusson belőle másoknak is. Jusson belőle a következő napokra, az előttünk álló időszakra is. A hit megtartó ereje, az összetartozás öröme, a szentek példája, becsületes életünk és munkánk, önazonosságunk kincsei segítsenek minket újból és újból az ünnepek tiszta forrásából meríteni, hogy Szent István királyhoz hasonlóan életünk Isten-dicsőítéssé váljon, s még nehézségeinkben is mindig az örök dicsőség hozzánk szeretettel forduló Istenébe kapaszkodjunk, bátran, gyermeki bizalommal. Ámen.

* * *

IDE KATTINTVA hallgatható meg