:

A pozsonyi magyar fiatalok csoportja is részt vett az IVT-n Krakkóban

A világegyház aktuális életének egyik központi figyelmet érdemlő eseményére, az Irgalmasság rendkívüli szentévének legnagyobb ifjúsági rendezvényére: az Ifjúsági Világtalálkozóra került sor július utolsó hetében Krakkóban. Úgy, ahogy az egész világról érkeztek résztvevők e jelentős eseményre, a szlovákiai magyar fiatalok csoportja, köztük a pozsonyi magyar fiatalok is jelen voltak a lengyelországi találkozón, amelyre Ferenc pápa is ellátogatott.

Július 24-én, a vasárnap délelőtti szentmise keretében a pozsonyi ferences templomban Molnár Tamás atya a prédikáció keretében Ferenc pápa világtalálkozóra írt levelének részleteit, irgalmasságról szóló gondolatait osztotta meg a hívekkel, köztük azokkal a fiatalokkal, akik bejelentkeztek a krakkói találkozóra. Ferenc pápa levele teljes terjedelmében magyar nyelven itt olvasható: http://krakko2016.hu/wp-content/uploads/2015/09/Ferenc-papa-uzenete_IVT-2016.pdf

A szentmise végén került sor az útra indulók megáldására. Tamás atya az áldás előtt először felelevenítette azt az eseményt, amikor három évvel ezelőtt Kubovics Konrád ferences atya – aki azóta az Örökkévalóságba költözött – a pozsonyi magyar katolikus közösséget képviselő három fiút indította útra a brazíliai Ifjúsági Világtalálkozóra. Majd pedig a következő három „tarisznyábavalót” kötötte az ifjúság lelkére: közösség, irgalom, lelki élet.

A világtalálkozón egy hatalmas közösség tagjai lesznek, az egész világról érkezett fiatalok óriási közösségének. S miközben megtapasztalják a keresztény összetartozás közösségi örömét, ne felejtsék, hogy melyik közösséget képviselik – a szlovákiai magyarokat, a helyi keresztényeket, a pozsonyi magyar közösséget.

Az irgalom, amit megtapasztalni és megtapasztaltatni egyaránt csodálatos, fontos, hogy ne csak a találkozót, de az azt követő időszakot is alaposan jellemezze. A rendszeres szentgyónás az Isten irgalmának boldog megtapasztalása. A bocsánatkérés és megbocsátás fontos eleme az emberi kapcsolatoknak. Megszületett az elhatározás, hogy majd a találkozóról hazatérve az irgalmasság cselekedeteinek konkrét gyakorlását célozza meg néhány olyan kezdeményezés, amellyel a fiatalok a közösség idős, beteg vagy gondokkal küzdő testvérei iránt fejezhetik ki tiszteletüket és szerető segítőkészségüket.

S mindezekhez, csakúgy, mint az élet minden egyéb eseményéhez, élethelyzetéhez jó alapra, élő lelki életre van szükség, élő kapcsolatra az Istennel. Egymásnak jó példát adva a lelki élet gyakorlását illetően, annak állandó elmélyítésére s a szüntelen Istenhez-fordulásra nagyban hozzájárulhat a helyi közösség helyes irányba haladó jövőjéhez is.

A hirdetésekben a közösség lelkiatyja megköszönte a hívek nagylelkű anyagi támogatását, amellyel hozzájárultak a fiatalok részvételéhez a világtalálkozón, valamint az imákat. Ez utóbbiakat továbbra is kérte, s egyben megígérte a maga és az ifjúság nevében egyaránt, hogy Krakkóban szeretettel és imában is gondolnak majd az itthon maradottakra.

A pozsonyi magyar közösséget képviselő tizenhat fiatal mellett, akik Tamás atya vezetése alatt vettek részt az Ifjúsági Világtalálkozón, többen jelentkeztek azok közül is, akik Pozsonyban tanulva az előadási időszakokban rendszeresen megtartandó szerdai egyetemista estek által kapcsolódnak a főváros magyarságához.

A szlovákiai magyarságot képviselő zarádonkcsoportba százhúsz személy jelentkezett be. Hét lelkiatya, továbbá kispapok, szerzetesnővér, aktív laikus szervező kísérték el a fiatalokat. Öt egyházmegye fiataljai szerveződtek a szóban forgó csoportba, mégpedig a Pozsonyi és Nagyszombati Főegyházmegyék, valamint a Nyitrai, Besztercebányai és Rozsnyói Egyházmegyék fiataljai.

Helyszíni tudósítás Krakkóból a Vatikáni Rádió magyar nyelvű műsorában (48:13 perctől) itt hallgatható meg:
https://www.rtvs.sk/radio/archiv/1227

* * *

Néhány cikk a találkozóról:

http://www.magyarkurir.hu/ferenc-papa/ferenc-papa-az-egyhaz-vilag-ma-titeket-nez-es-tanulni-akar-toletek#lightbox[%27gs71157%27]/17/
*
http://www.magyarkurir.hu/hirek/ferenc-papa-azt-szeretnem-hogy-remeny-magvetoi-legyetek
*
http://www.magyarkurir.hu/hirek/fiatalok-keresztutja-krakkoban-ur-jezus-szeretnenk-veled-egyutt-egy-masfajta-vilagot-teremteni
*
http://www.magyarkurir.hu/hirek/ferenc-papa-divanyboldogsag-az-ami-leginkabb-le-tud-rombolni-minket
*
http://www.magyarkurir.hu/ferenc-papa/ferenc-papa-zaromisen-isten-mindig-szurkol-nekunk-mint-legelszantabb-szurkolo

* * *

A következő IVT helyszíne 2019-ben Panama lesz:
http://www.magyarkurir.hu/hirek/ferenc-papa-kovetkezo-ifjusagi-vilagnap-2019-ben-panamaban-lesz