:

Balaton-körüli ifjúsági kerékpártúra

A pozsonyi magyar közösség fiataljainak egy csoportja a múlt évi ausztriai Fertő-tóhoz szervezett biciklitúra folytatásaként ismét kerékpártúrán vett részt. Tizenhét kerékpáros és két kísérő töltötte együtt kellemes légkörben a Balaton-körüli út napjait. Július 12-én az Úr áldását kérve Siófokról indultak útra a pozsonyi magyar középiskolások és egyetemisták lelkiatyjukkal. A tihanyi apátságig tartó szakasz során a pozsonyi templomi közösség néhány épp Balatonnál nyaraló családjával találkozva Balatonkenesén és Balatonfüreden voltak megállók. Az első nap úticélja a 85 kilométernyi kerékpározás után Zánka volt.

Másnap a csapat – útközben tovább szemlélve a balatoni táj napsütötte szépségét – az újabb közel 90 km megtétele után Fonyódra érkezett. Az esti vihar és esőzés ellenére a kis faházak jókedvtől és énektől zengtek. 

Reggel tovább indulva a körút Siófokon ért véget, ahol délután a Sarlós Boldogasszony Plébániatemplomban bemutatott szentmisében adtak hálát a résztvevők a közel 230 kilométernyi körút balesetmentes, élményekben gazdag megtételéért, a kedvező időjárásért, a nyári szünidő kínálta lehetőségekért, s egyben azokért is, akik otthonról kísérték figyelemmel és imával az út során az ifjúsági csapatot.

Foto: Vician András (7), Fodor Csaba (1), világháló (1)