:

Nyári gyermek- és ifjúsági tábor Jókán

Július 27-31. között Jókán került megrendezésre a pozsonyiak nyári tábora, amelyet az egész év folyamán rendszeresen találkozó aktív fiatalok – középiskolások és egyetemisták – hónapokon keresztül szerveztek, és hasonlóképpen nagy lelkesedéssel vezettek. A táborban néhány fiatal házaspár is a segítségükre volt.

A több mint ötven táborozó hétfőn reggel szentmisén vett részt a pozsonyi ferences templomban, majd autóbusszal utaztunk Jókára. Egész héten a bibliai József történetének egy-egy részével, annak mondanivalójával foglalkoztunk. A korosztály szerint négy csoportra osztott csapat – mert voltak résztvevők az óvodásoktól a középiskolás bérmálkozókig – korának megfelelő foglalkozások keretén belül ismerkedhetett meg jobban a szentírási üzenetekkel. Emellett volt lehetőség játékra, éneklésre, sportolásra, akadályversenyre, színdarab bemutatására és kézműves foglalkozásra is.

Minden nap szentmisén vettünk részt, s a közös ima sem hiányzott. Táborunkat Haľko József püspök atya is meglátogatta, aki szívesen válaszolt a gyerekek és fiatalok által feltett különböző témájú érdekes kérdésekre.

Pénteken este hálaadó szentmisével zárult a tábor programja, szintén a pozsonyi ferences templomban. A tábor egyes napjainak eseményeit honlapunk segítségével kísérhették figyelemmel az érdeklődők. A közösség hívei imáikkal kísérték a tábort, többek közt az óvárosi magyar szentmisék könyörgéseiben hangzott el minden nap fohász a táborozókért és a tábor gyümölcsözőségéért.

Vician András felvételei