Október 17.
Mons. Koller Gyula atya rovata
Ignác püspök, akit Theophorosznak, azaz Istenhordozónak is neveztek, életrajzi adataiból nem sokat ismerünk. Kr.u. 50 körül született, valószínűleg Szíriában. Vértanúsága körülményeiből arra következtethetünk, hogy rabszolga származású volt. Szent Péter és Evodiosz után harmadikként volt Antiochia városának püspöke. Antiochia a római birodalom keleti részének volt a központja, ugyanakkor Jeruzsálem mellett az egyik egyházi centrum is lett. Ebben a városban alakult az első pogányokból megtért keresztény közösség. E közösség mellett, tőle elkülönülten, zsidó-keresztény közösség is élt a városban. Ez utóbbiak szigorúan ragaszkodtak a mózesi törvény szokásaihoz, míg a pogányokból megtértek már a keresztény szabadság szellemében éltek. Emiatt az antiochiai egyház kormányzása nagyon kényes feladat volt.
Ignác püspöknek egész életében harcolnia kellett a gnosztikusok ellen, akik a Jeruzsálem pusztulása miatt csalódott zsidók között terjesztették tévtanaikat. Lelkipásztori gondját súlyosbította a Domitianus császár által elrendelt üldözés, amely a lázadozó zsidók ellen irányult, de alig tett különbséget a zsidók és keresztények között. Domitianus halála után egy ideig békesség volt, Traianus császár alatt azonban Asia provinciában ismét üldözni kezdték a keresztényeket.
A császári rendelet értelmében 110-115 között Antiochiában is folyt az üldözés. Ignác püspököt is elfogták, és felelősségre vonták. Mivel az egész városban tisztelték, letartóztatása felháborodást keltett, nemcsak a keresztények, hanem a zsidók, a pogányok, sőt az eretnekek körében is. Ennek ellenére Ignácot megbilincselték és katonai őrizet alatt hajón Rómába indították. A halálos ítélet úgy szólt, hogy vadállatok elé kell vetni Rómában. A hajó kitérőt tett, és érintette Asia provincia kikötővárosait. Mivel Szmirnában különösen hosszú ideig vesztegeltek, alkalom nyílt arra, hogy felkeresse a fogoly Ignácot a város püspöke, Polikárp. Járt nála az efezusi, magnésziai és a tralleszi egyház küldöttsége is. E látogatásokra válaszolva Ignác leveleket írt ezekhez az egyházakhoz. Megköszönte figyelmüket, és atyai intelmeket intézett a hívekhez, mert mint a tartományi főváros püspöke felelősnek érezte magát a többi város híveiért is.
Szmirnából levelet küldött a római egyházhoz, amelyből értesülhetünk, milyen kegyetlenül bántak vele útközben a katonák: Ez a levél az első dokumentum arról, hogy a keleti területek egyik püspöke írásban elismeri a római egyház elsőbbségét. Troász kikötőjéből Ignác még írt három levelet: a filadelfiai és a szmirnai egyháznak és Polikárp püspöknek. A hét levélnek ma is igen nagy jelentősége van, mert világosan szemünk elé állítják a püspöki hivatal jelentőségét az Egyházban.
Amikor végre megérkeztek Rómába, a püspököt sietve vitték az amfiteátrumba, mert egy ünnep alkalmával gladiátorokra volt szükség. A tömött színház szeme láttára Ignácot felfalták a vadállatok. Ami a testéből megmaradt, azt a keresztények magukhoz vették, és eljuttatták Antiochiába. Az ereklyéket később különböző helyeken őrizték, végül a fiatalabb Theodóziosz császár idejében egy régi Fortuna-szentélyből kialakított keresztény bazilikában találtak nyugvóhelyet.
A római martirológium úgy tudja, hogy az ereklyéket Antiochiából átvitték Rómába és a Szent Kelemen-bazilikában helyezték el.
A latin egyház korábban a vértanúság napján, december 20-án ünnepelte Antiochiai Szent Ignácot. Később általánossá vált a február elsejei megemlékezés. Az új római naptár a szír egyháztól vette át az október 17-i ünnepet.
Szent Ignácot joggal számláljuk az apostoli atyák közé. Nem csupán azért, mert még személyesen ismerhetett több apostolt is, hanem mert kiemelkedik azok közül, akik az apostolok után következő nemzedékben folytatták az Egyház alapjainak építését. Ignác nemcsak oszlop volt az épülő Egyházban, hanem levelei által századokon át, egész a mai időkig megvilágosítja a hívők szívét, és bizonyítja Krisztus követése útjának járható voltát.
*
Szent Ignác egyik levelében boldognak mondja azt az egyházközséget, amely olyan szoros kapcsolatban áll a püspökével, „mint az Egyház Jézus Krisztussal, és mint Jézus Krisztus az Atyával, hogy az egységben minden összhangban legyen”. Az egységről írt apostoli szavaival Ignác püspök nekünk is üzen: Éljünk egyházközségeinkben boldog egyetértésben! De püspökünkkel és a pápával való összhangra, „együttgondolkodásra” is vigyáznunk kell. Az ilyen egység ugyanis isteni erőt ad!
Jóllehet Szent Ignác levelében könnyek között kéri a rómaiakat, ne tegyenek semmit a kiszabadításáért. „Szívesebben meghalok, hogy megnyerjem Krisztust - írja -, minthogy király legyek az egész föld felett”. Mégis arra kéri híveit: ,,Imádkozzatok értem, nehogy olyannak találtassam, aki nem állta ki a próbát.” Ebből az üzenetből azt tanulhatjuk, hogy szükségünk van a gyakori imára! Bennünket ugyan nem vadállatok tesznek próbára, de sok olyan kísértés közt élünk, amelyek hit és erkölcs dolgában hamar hűtlenné tehetnek Jézushoz.
*
,,Mindazok, akik nem Jézus Krisztusról beszélnek nekem, számomra csak síremlékek és sírkövek!” (Antiochiai Szent Ignác szavai)