Október 15.
Mons. Koller Gyula atya rovata
Teréz Avilában született 1515-ben. Apjának első feleségétől két gyermeke, Teréz édesanyjától tíz gyermeke született. Tizenkét gyermekük közül három volt leány. Terézben gyermekkorától kezdve nagy akaraterő volt, és nagy tudásvágy is égett benne, amelyet csak nehezen tudott csillapítani, mindig új könyveket keresett.Tizennyolc éves koráig a szépségre, a kellemre és a gazdagságra gondolt, s komolyan foglalkozott a férjhezmenés gondolatával.
Egyszercsak nagyhirtelen elhatározta, hogy kolostorba lép, a kármeliták közé. Ez mindenkit megdöbbentett ‒ őt magát is. Elhatározása mögött nem volt más, mint hogy rájött arra, hogy az ő természetével élve a világban, nem fogja elérni az üdvösséget. Apja azonban nem adta meg beleegyezését. Ezért Teréz, amikor tizennyolc éves lett, titokban hagyta el a szülői házat, és felvételét kérte az avilai Megtestesülés-kolostorba. Azt, hogy hogy apáca akar lenni, annyira komolyan vette, hogy a megerőltetéstől egy év után fizikailag is, idegileg is összeomlott. Fájdalmai négynapos merevgörcsbe mentek át. A kolostorban halotti zsolozsmát mondtak, érte, és már a sírját is elkészítették. Ámde a görcs egyszerre feloldódott, Teréz magához tért és sajátkezűleg távolította el a szeméről a megszentelt viaszt, amivel a halottak szemét szokták lezárni.
Ezután következett a kolostorban eltöltött tizennyolc hosszú esztendő, amely alatt Teréz életében semmi különös nem történt. Az átlagosnál sem rosszabb, sem jobb apáca nem volt. Naplója szerint szívesen vállalkozott volna a tökéletességre, de nem mertek hozzá csatlakozni, mert ha valaki jobb próbált lenni a többieknél, azonnal kellemetlen helyzetbe került. Ugyanakkor egyre erősebben hallott valami titokzatos hívást a bensőségesebb életre. Teréz negyven esztendős volt, amikor egy látomása a pokolról, és Szent Ágoston vallomásainak átelmélkedése elvezették a megtéréshez. Úgy érezte, hogy Isten egészen áthatja: „Az, amit eddig éltem, az én életem volt – írja. Az pedig, ami elkezdődött, Isten élete bennem.”
Belső élete ettől kezdve gyorsan és meredeken emelkedett fölfelé a misztikus magasságokba. Isten valósága olyan erővel tört rá, hogy gyakran a legnagyobb kín és gyönyörűség egyszerre kerítette hatalmába. Ismételten látták a nővérek, hogy a templomban egy méter magasan lebeg a padló felett, és az arcából különleges fény sugárzik. Neki magának e jelenségek nagyon kellemetlenek voltak, nővértársai pedig azzal vádolták, hogy látomásai nem Istentől, hanem az ördögtől valók. Alcantarai Szent Péter és Keresztes Szent János tanúságtétele igazolta Teréz misztikájának igaz voltát.
Teréz a kolostorban megtapasztalta, hogy nagyon messze távolodtak el az eredeti kármelita szellemtől. Engedélyt kért és kapott a pápától és az avilai püspöktől egy új kolostor fölépítéséhez. Egy árva fillér nélkül hozzálátott Avilában az építkezéshez: kolostorát 1562-ben nyitotta meg, és elszánta magát arra, hogy a kármelita életet a maga eredeti szigorában fogja élni, lehúzta a saruját és nevet változtatott: ettől fogva Jézusról nevezett Teréz lett a neve.
1575-ben a kármelita rend sarus ága elkeseredett támadást indított ellene. Terézt megfosztotta minden hatalomtól, és száműzte. Teréz apácáit kiközösítette. Keresztes Szent Jánost magánzárkába csukatta. Végül a spanyol király közbelépésére egy pápai dekrétum szétválasztotta a két irányzatot, és a sarutlan kármelitákat önálló renddé emelte
Teréz életének utolsó huszonkét esztendejében mindenütt terjesztette az igazi karmelita eszmét. Egyik kolostor alapítását követte a másik. Ez a betegeskedő, de erélyes apáca tizenhét női és tizenöt férfi kolostort alapított a sarutlan kármeliták számára. Pihenést nem ismerő tevékenysége semmi gátló hatást nem jelentett misztikus belső életére. Teréz egyszerre volt szent és zseniális szellem. A Szentlélek vezetése mellett kitárult előtte Isten titkainak kapuja, és leomlott számára az idő és az örökkévalóság közötti válaszfal. Mindezek következtében tudásban gazdag és misztikus tapasztalataival igazolt könyveket ír: önéletrajzában, amely Az Úr irgalmasságának könyve címet viseli, a Tökéletesség útjában, a Lelki várkastélyban és Az alapításokban ‒ misztikus magasságokban járó lírával hagyta ránk tanítását.
Életének utolsó napjáig viselte az alapításokkal járó sok utazás és tárgyalás terhét, pedig az egészsége már nagyon rossz állapotban volt. 1582. október 4-én halt meg Alba de Tormesben. Utolsó láza csak az egész életét átható tűz folytatása volt, amelyet az emberi természet már nem bír elviselni. Szeretettől izzó élete jelképeként Alba de Torresban ma is épen őrzik a szívét! 1622-ben avatták szentté, ünnepét 1636-ban vették fel a római naptárba. VI. Pál pápa 1970. szeptember 27-én nőként elsőnek az egyháztanítók közé emelte.
*
Teréz harcos természet volt: ,,Soha nem fognak meggyőzni valamiről, ha a lelkiismeretemmel ellenkezik, még ha az egész világ vonul is fel ellenem! Ennek ellenére külön történet üzen az ő jámborságáról. Amikor egy alkalommal vendégségben volt és feltálalták kedvenc ételét, az egyik apáca lekicsinylő megjegyzést tett az ínyencségről. Teréz nevetett egyet és megfelelt neki: ,,Dicsérd inkább ennek az úrnak udvariasságát, és jegyezd meg: ha fogoly, akkor fogoly, ha pedig vezeklés, akkor vezeklés!” Szerette Istent, anélkül, hogy megvetette volna a földet. Keményen harcolt a „jobbá levésért és jobbá tevésért”, de e harcban az élet mély szeretete volt jelen.
Szigorú volt, amikor a szabályok megtartásáról vagy egy-egy munka, küldetés elvégzéséről volt szó. De a szigorúság mellett mindig tele volt humorral. Azt kívánta, hogy ez a vidám derű uralkodjék az összes kolostorban: ,,Jobban félnék egy savanyú apácától, mint egy sereg gonosz lélektől!” A környezetében nem tűrt meg szomorú arcot: ,,Isten őrizzen a szomorú arcú szentektől!” Derűjét semmi nem tudta beárnyékolni. Ha valaki emiatt szemrehányást tett neki, így válaszolt: ,,Erre mind szükség van, hogy elviselhessük az életet”.Ez az üzenet szól nekünk is: fiataloknak és öregeknek egyaránt!
„Minden elmúlik. Egyedül Isten marad ugyanaz. A türelem mindent elér. Ha Isten a tiéd, semmid nem hiányzik.”(Avilai Szent Teréz)