Június 11.
Mons. Koller Gyula atya rovata
Apostolnak hívjuk, pedig az evangéliumok nem szólnak róla. Mégis apostol, mert a küldöttek közé tartozik, akit nem Jézus, hanem a Szentlélek választott ki. Az Apostolok Cselekedeteiben ezeket olvassuk róla: József, a ciprusi származású levita, mivel szántóföldje volt, eladta azt, az árát pedig letette az apostolok lábához.”.(ApCsel 4,36) Az apostolok a Barnabás nevet adták neki, aminek jelentése: Vigasztalás fia.
Barnabás a legjelentősebb misszionárius Pál apostol előtt és mellett. Nagy jelentősége abban áll, hogy föllendítette a pogányok misszionálását. Elsősorban azzal, hogy a rettegett Sault megtérése után elvitte a jeruzsálemi egyház vezető apostolaihoz, és ezzel Jézus evangéliumának legnagyobb hirdetőjét segítette munkája megkezdésében. Barnabás joggal kapta a „Vigasztalás fia” nevet, mert a pogányok között misszionálva természetesnek vette, hogy a nem-zsidókat is az Egyház teljes jogú tagjaiként befogadja.
Barnabás első munkatere Antiochiában volt. Az üldözés miatt szétszóródott tanítványok eljutottak a szíriai Antiochiáig, ott egyházközséget alapítottak, és pogányok is csatlakoztak hozzájuk. Amikor a jeruzsálemi egyház tudomást szerzett róluk, Antiochiába küldte Barnabást. Ő felvirágzó egyházközségbe érkezett, és a pogányok megtérésében fölismerte Isten kegyelmének művét. Örömében elhozta Tarzuszból Pált munkatársnak. Tevékenységük sikere mutatkozott abban is, hogy itt Antiochiában kapták először Jézus követői a keresztény (krisztushívő) nevet (vö. ApCsel 11,26). Amikor Barnabás hallott a jeruzsálemi egyház nehézségeiről, föllelkesítette híveit, hogy a számukra ismeretlen közösséget anyagilag megsegítsék. Pállal együtt ő vitte az ajándékot Jeruzsálembe. Visszatérve magukkal hozták Antiochiába Márkot, Barnabás unokaöccsét, a későbbi evangélistát.
Nemsokára az antochiai egyház vezetői közül kettőt különleges missziós útra szándékozott küldeni. A kiválasztásra imával és böjtöléssel készültek. Ennek következtében maga a Szentlélek Banabást és Pált jelölte ki a küldetésre.
,,A Szentlélektől küldetve” (13,4) indult tehát Barnabás és Pál, Márkkal együtt Antióchiából az első missziós útra. Először Ciprusra mentek, Barnabás hazájába, azután Kisázsiába a pogányok lakta vidékre. Ez volt az első rendszeres pogány-misszió. Pál és Barnabás fölvette az Egyházba a pogányokat, anélkül, hogy rájuk kényszerítette volna kötelező teherként az ószövetségi törvény számos rituális előírását. A két misszionárius – Márk közben elvált tőlük – több városból kénytelen volt elmenekülni a zsidók ellenséges magatartása miatt. Az egyik helyen Pált meg is kövezték, de gyors felépülése után Pál és Barnabás rendületlenül folytatta útját a következő városokba. Majd visszaérve meglátogatták az újonnan alapított egyházközségeket, ahol őket öröm és a Szentlélek töltötte el. Amikor visszatértek Antiochiába, ,,elbeszélték, mi mindent tett az Isten általuk, s hogy a pogányok előtt kitárta a hit kapuját” (14,27).
A pogányok „egyenjogúsága” miatt azonban Antiochiában viszály támadt. Pálnak és Barnabásnak védekeznie kellett a „túlbuzgók” ellen, akik a megtért pogányokra a mózesi törvényt a körülmetéléssel együtt rá akarták kényszeríteni. Ezért ügyük megvédésére Jeruzsálembe mentek. Ott a főapostoloknak és az egyháznak ,,beszámoltak arról, mi mindent tett közreműködésükkel az Isten”(15,4). Ekkor Péter és Jakab apostol vezetésével az ún. apostoli zsinaton mind Barnabás és Pál mellé álltak, és kedvező döntéssel küldték őket vissza Antiochiába.
Nem sokkal később Pál és Barnabás elindult a második apostoli útra. De már nem együtt mentek. Barnabás unokaöccsével, Márkkal hazája, Ciprus felé hajózott, Pál pedig egy másik kísérővel, Szilással Szíriába ment. Ettől kezdve nem áll rendelkezésünkre pontos híradás Barnabásról. Külön utakon, de közös küldetéssel hirdették az evangéliumot. Erről Pál apostol ír egyik levelében: „neki is, Barnabásnak is joga van az evangéliumért dolgozni (vö. 1 Kor 9,6)”. Egy későbbi legenda szerint Barnabás Cipruson munkálkodott, mint Máté evangéliumának hirdetője.
Barnabás apostol ünnepét a bizánci és a szír egyház kezdettől június 11- én üli. Róma a 11. században fogadta be.
Barnabás ,,derék férfi volt, telve Szentlélekkel és hittel” (ApCsel 11,24). Különösen segitőkészségével tűnt ki. Szántóföldjét eladta, és annak árát az apostolokhoz vitte az egyházközség szegényeinek szánt adományként. Fölkarolta az egykori keresztényüldöző Pált, elvitte az apostolokhoz, s megértést kért tőlük az új tanítvány számára. Barnabás volt az , aki az Antióchiában élő híveket föllelkesítette, hogy a számukra ismeretlen jeruzsálemi közösséget anyagilag megsegítsék. Napjaink csak önmagával törődő emberének kérnie kell Barnabás apostol közbenjárását: nyissa ki szemét és szívét, hogy meglássa és segítse a rászorulókat.
Barnabást joggal nevezzük a pogány népek apostolának. Ő volt az első, aki Antióchiában a pogányok megtérésében fölismerte Isten kegyelmének művét. Minden keresztény nemzedéknek megmutatta az igazi keresztény magatartást, amelyik készségesen válaszol Isten hívására. Azzal, hogyzsidó létére szívesen fogadtaa pogányokat is Krisztus „bűvkörébe”, tanúsítja: a megváltás az egész világra kiterjed, és nem lehet feltételekhez kötni. Tanulhatnánk tőle nagylelkű elfogulatlanságot. Nemcsak az én nemzetem „igazán keresztény”; nem szükséges, hogy az én népem „hagyományait” átvegyék a másik nemzet tagjai.
*
„Istenünk, ki úgy akartad, hogy Barnabás, ez a hittel és Szentlélekkel eltelt férfiú a pogányok között terjessze a hitet, közbenjárására kérünk, hogy Krisztus evangéliumát Egyházad mindenütt eredményesen hirdesse!” (Liturgikus könyörgés Szent Barnabás ünnepén)