Július 23.
Mons. Koller Gyula atya rovata
Brigitta oly szorosan hozzátartozik a svéd történelemhez, mint Jeanne d'Arc Franciaország vagy Assisi Szent Klára Itália történetéhez.
Brigitta Finstadban született 1302/03-ban. Édesapja az egyik svéd tartományban legmanként a legfőbb bíróság élén állt. Anyja rokonságban állt Svédország egymást váltó királyi családjaival. 11 esztendős volt, amikor édesanyját elvesztette. Míg férjhez nem ment, az egyik nagynénjénél élt, elszakítva édesapjától és testvéreitől. Ebben a nehéz időben talált rá először Krisztusra. Brigitta mindössze kilencesztendős volt, amikor már mély vallásos élményei voltak, amelyekből hamar fölfogta az összefüggést az emberi bűn és a megalázódás, valamint a Krisztusban elnyert kiengesztelődés és a kegyelem között.
Tizenhárom éves korában akarata ellenére férjhez adták. Házassága első két évében önként vállalt megtartóztatásban élt, majd nyolc gyermeket szült férjének, Ulf Gudmarssonnak, aki legman fiaként később maga is legman lett. A háztartást és a gazdaságot maga Brigitta vezette, s közben nemcsak azt tanulta meg, mit jelent családanyának lenni, hanem környezetével megtaníttatta, hogyan kell az igaz hitet megvalósítani.
1344-ben Ulf meghalt, utána Brigitta teljesen a vallásnak szentelte magát, és megalapította a Brigitta-rendet. Katalin (Karin) nevű leányuk Brigitta nyomdokaiba lépett, és azt a kolostori életmódot választotta, amelyet Brigitta megálmodott. 1350-ben – Jézus utasítására – Rómába ment, hogy „rendet teremtsen az elvadult erkölcsök terén”, és megjavítsa a keresztény életet. Brigitta Rómában jó cselekedetei miatt csakhamar nagy közkedveltségnek örvendett. Háza éveken át nyitva állt az északról érkező zarándokok előtt, kiknek lehetőséget teremtett arra is, hogy anyanyelvükön gyónhassanak és kapjanak feloldozást. Szívében a kolostori élet eszménye, a Krisztussal és Máriával való közösség utáni vággyal sokat fáradozott, hogy Európa uralkodóit kibékítse egymással, a pápát pedig rábírja, hogy térjen vissza Avignonból Rómába. De annak érdekében is sokat tett, hogy a püspökök és papok változtassanak életmódjukon. Miután 1372-ben elzarándokolt Jeruzsálembe, a kinyilatkoztatások ‒ amelyeket a Revelationes coelestes c. könyv 7 kötetében írt le ‒ elérték tetőpontjukat. „Látomásai esetében olyan belső valóságról volt szó, amely a lelki életnek már-már megfoghatatlan misztikus rétegét érintette.” Jézus szenvedéseinek leírásakor Brigitta nem érte be azzal, hogy honfitársait elvezesse Isten Anyjához, hanem maga is mintegy anyja lett Svédország kereszténységének.
Brigitta néhány zarándoklatot leszámítva Rómában élt haláláig. Rómában halt meg 1373. július 23-án, itt is temették el, de később Svédországban újratemették. Gyóntatója és a lánya, Katalin, akik mellette voltak halálakor, segítségével holttestét oly nagy kegyelettel szállították haza Svédországba, hogy az a szentet megillető tisztelet jelének volt tekinthető. Vadstenában az általa alapított régi kolostorból csak részek maradtak fenn, de a templom a régi fényében áll. Itt nyugszanak Brigitta hamvai. Brigitta még ma is nagyon népszerű egész Svédországban. Minden évben megülik ünnepnapját. Számtalan kórház, otthon és menhely viseli a nevét.
1391-ben IX. Bonifác pápa avatta szentté. Látomásai eredetiségét 1436-ban a bázeli zsinat is megerősítette. Ünnepét 1623-ban vették fel a római naptárba. 1969-ben halála napjára, július 23-ra helyezték át. 1999-ben II. János Pál pápa Európa társvédőszentjévé avatta.
*
Édesanyaként 8 gyermeknek nemcsak életet adott, hanem gondosan felnevelt. Egyik lányát, Katalint (Karint) szentként tiszteljük. A gazdaság vezetőjeként a nála dolgozók nemcsak anyagi jólétéről gondoskodott, de sokat törődött hitbéli fejlődésükkel is. Már ekkor élt benne és teljesen magával ragadta a gondolat, hogy egy még csaknem pogány népet megnyerjen az Evangéliumnak, és elvezessen a szentségre. Amikor harminckét éves korában Stockholmba hívták főudvarmesternőnek, ott Jézus parancsára keményen föllépett a gyenge jellemű II. Magnus király, a nemesség és a klérus ellen. Ostorozta az uralmon lévők visszaéléseit. Özvegyként, mint szerzetalapító lehetőséget nyújtott a szentebb életre vágyóknak. Amikor Rómába ment és látta a siralmas állapotokat, Isten büntetésére hivatkozva bátran felemelte szavát nemcsak a bűnben élő papok és püspökök ellen, hanem magát a pápát is, aki Avignonban székelt, számon kérte, és elérte, hogy visszatérjen Rómába. Mindezekért ma is csodálnunk kell őt, s igazat kell adnunk méltatójának: „Brigitta Svédország legnagyobb asszonya, aki egyike hazája legkedveltebb leányainak, s azzal dicsekedhet, hogy egy protestáns népnek a nemzeti szentje“ (K. Adalsten).
Külön ki kel emelnünk Szentünk jótékonykodását: ,,Minden, ami több, mint amire az embernek szüksége van, fölösleg, amit meg kell osztani.“ Vendégszeretete nem ismert határokat; főleg olyanokat fogadott, akik részéről nem számíthatott viszonzásra. Naponta tizenkét szegény evett az asztalánál. Támogatott templomokat, kolostorokat és kórházakat is, ezekben maga is ápolta a betegeket. Amikor az intézője szemére vetette bőkezűségét, Brigitta ezt válaszolta: ,,Addig kell adnunk, amíg van miből, hiszen a mi Urunk is nagylelkű adakozó.” Adjam fel magamnak a kérdést: Pártolom-e szívesen a szegényeket, akikben Jézus kér könyörületességet?
*
„Örök hála legyen neked, Uram, Jézus Krisztus, aki haláltusádban minden bűnösnek reményt nyújtottál a bűnbánatra, amikor a hozzád forduló gonosztevőnek irgalmasan megígérted a mennyország dicsőségét.” (Szent Brigitta imáiból)