Július 13.
Mons. Koller Gyula atya rovata
Henrik Civakodó Henrik bajor hercegnek legidősebb fia volt. 973. május 6-án született Abbach-ban. (Regensburg mellett?) II. Ottó császár és atyja, Henrik közötti ellentétek miatt időn át még az is kérdéses volt, hogy megkaphatja-e a családi örökséget jelentő hercegséget. Ennek tudható be, hogy a hildesheimi katedrális iskolájában tanult, és ‒ nyilvánvalóan II. Ottó császár utasítására ‒ a papságra készítették fel.
Amikor a császár visszaadta atyjának a hercegséget visszakerült hazájába. Tanulmányait Regensburgi Szent Wolfgang püspök irányítása alatt fejezte be. 995-ben apja halála után átvette a hercegség vezetését.
Legsürgősebb feladatának azt tekintette, hogy a kolostori életet a bencés regula szigorú szellemében megújítsa, és ezt ‒ az érintett kolostorok és a bajor püspökök gyakori tiltakozása ellenére ‒ végre is hajtotta. Később császársága idején is nagy gondja volt az egész birodalom kolostoraira. Támogatása nélkül a clunyi reform nem terjedhetett volna el oly gyorsan a birodalomban.
Henrik herceg huszonkilenc éves volt, amikor 1002-ben III. Ottó császár halálhírét hozták. Az utód személye körül viták támadtak. Henriknek azonban sikerült egymás után megnyernie a választó hercegeket, úgyhogy megválasztották, és császárrá is koronázták. Ellenfelei nem hajtottak előtte fejet, de ő harc nélkül, oly ügyesen nyerte meg egyiket a másik után, hogy néhány hónap leforgása alatt az egész birodalom elfogadta császárának. Higgadt, tárgyilagos politikája biztosítani tudta, hogy megmaradjon a birodalom egysége.
Hosszú éveken át a legégetőbb kérdés volt országa keleti határán a lengyel herceg fegyveres terjeszkedésének megakadályozása. Határozott fellépéssel attól sem riadt vissza, hogy az akkor még pogány liutizekkel és redarokkal szövetséget kössön. Megtette ezt az egyháziak rosszallása ellenére is, mert nem volt más választása. De tudta, hogy kárpótlást kell adnia, ezért több nagy egyházi alapítást tett.
A szívós célratörés volt egyik legjellemzőbb vonása. Örökösödési szerződést kötött a gyermektelen II. Rudolf burgundi fejedelemmel, s így Burgundia később végleg a birodalom része lett. Hatalmát kiterjesztette Bázelra is, s a várost és annak főtemplomát gazdag ajándékokkal látta el. Elérte azt is, hogy VIII. Benedek pápa 1014-ben Rómában császárrá koronázta.
Henrik császár a birodalom gyarapodását tekintette elsőrendű céljának, ámde nem ezért tiszteljük a szentek sorában egyedül őt a német császárok közül. A szent jelzőt azért érdemli meg, mert feltűnő volt személyes jámborsága és készsége a bűnbánatra. Uralkodói hatalmával teljesen tiszteletben tartotta az Egyház jogait. Templomokat épített és kolostorokat alapított, s ezeket gazdagon megajándékozta. Ezzel jelezte mélységes hitét és egyházhűségét.
Különösen két nagy alapítás őrzi a nevét: a merseburgi és a bambergi püspökségé. Az utóbbi 1004-ben történt újjáalapítása, amelyet saját javaiból is gazdagon megajándékozott, megnyitotta az utat a szlávok misszionálása előtt.
A bambergi püspökség missziós rendeltetésű volt, de a püspöki székhely túl messze volt ahhoz, hogy a püspök igazán törődhessen a hívekkel. Ezért 1007. november 1-én sor kerülhetett a regnitzi püspökség megalapítására, melynek székhelye Bamberg lett. Henrik már korábban, 1004-ben megkezdte a katedrális építését Bambergben, amely valóban méltó volt arra, hogy püspöki templom legyen. A birtokok, amelyek tulajdonába kerültek, olyan biztos alapokat jelentettek, hogy Bamberg a középkorban végig kiemelkedő szerepet játszott a német püspökségek között. Bambergben két kolostor is Henriknek köszönheti a létrejöttét.
Mindeme uralkodói tevékenységét gyenge egészségű, törékeny emberi testben hajtotta végre. Luxemburgi Kunigundával kötött házassága gyermektelen maradt, ez betegségével függ össze. Alázattal és belenyugvással hajolt meg Isten akarata előtt, és feleségével egyetértésben minden vagyonát az Egyházra hagyta, mert ,,Krisztust választotta örökösének“, ahogy a bambergi alapítólevélben írja.
Henrik hosszú betegség után 1024. július 13-án halt meg a Göttingen melletti gronai császári palotában. Holttestét Bambergbe vitték, és a dómban temették el. 1146. március 12-én avatták szentté, miután a nép már hosszú ideje tisztelte.
Ünnepét 1631-ben vették fel a római naptárba, július 15-i dátummal. 1969-ben áthelyezték halála napjára, július 13-ra.
*
Henrik császár – mondja róla szentmiséjének könyörgése – a földi királyság gondjai közepette is kereste az odafönt valókat. Ellenfelei helytelennek tartották, hogy az akkor még pogány liutizekkel és redarokkal szövetséget kössön, mert Henriknek le kellett mondania a szövetségesek területén történő katolikus misszionálásról. Ebben az esetben azonban nem volt más választása, hisz az egész ország érdekét szolgálta. Sőt reménykedett abban, hogy majd a pogány szövetségesekhez közelebb viszi a kereszténységet. A józan kiegyezésre és megbékélésre adott példája napjainkban is jó lenne, ha utánzásra találna. Csak az biztosíthatja a jelen értékeit, ha a jövőt is szem előtt tartja.
Gyenge testalkata és betegsége ellenére mindent megtett azért, hogy országának jó uralkodója és Egyházának hűséges tagja és anyagi támogatásának szinte bámulatraméltó jótevője legyen. E példáját szem előtt tartva kérjük szentmiséje könyörgésének szavaival, hogy közbenjárására adja meg az Úr, hogy kötelességeinket teljesítve siessünk országa felé!
*
,,Kötelességünk, hogy az Istentől kapott javakat elsősorban Isten házainak felszerelésére fordítsuk.“ (Szent Henrik szavai a fuldai kolostor alapítóleveléből)