:

Hirdetések (2019.8.18.)

A héten szerdán, csütörtökön és pénteken este hattól, szombaton reggel nyolctól, vasárnap pedig a szokott időben, tehát délelőtt kilenctől lesznek magyar szentmisék a ferences templomban.

Holnap, hétfőn délelőtt kilenckor szlovák nyelvű szentmise lesz magyar részekkel, mégpedig a szlovák és magyar nyelvű ferences harmadrendiek közös ünnepére kerül sor. Ebbe a templomba érkezik ugyanis a vándor Mária-ikon több ferences szent ereklyéjével együtt. Szeretettel várják a kedves híveket!

Kedden, augusztus 20-án Szent István király ünnepén este hatkor lesz ünnepi magyar szentmise a dómban. Kérjük, minél többen tartsák szívügyüknek a szentmisén való részvételt és hívják meg hozzátartozóikat, ismerőseiket is a közös ünneplésre!

A nyár végi ifjúsági lelkigyakorlatra a 18-35 év közöttiek számára még keddig lehet jelentkezni. Részletek a faliújságon olvashatók.

Ahogy már hirdetésre került, ősztől folytatódik a Szabadegyetem, immár az ötödik tanév. A régiek és újak jelentkezését is várják majd. Hamarosan lesznek jelentkezési lapok. A tervezett időpontokat azonban már most megtalálják a hirdetőtáblán, hogy beírhassák azokat naptáraikba.

Áldott vasárnapot és hetet mindenkinek!