:

Hirdetések (2020.9.27.)

A héten szombat kivételével a szokásos miserend lesz érvényben templomunkban. Szombaton a ferences templomban a magyar mise elmarad, ugyanis aznap szervezzük a közösségi zarándoklatot Máriavölgybe.

A közösségi szinten szervezett máriavölgyi magyar búcsú alkalmával is betartásra kerülnek az érvényben levő óvintézkedések, tehát a szentmise alkalmával annyi személy lehet bent, amennyi sakktábla-szerűen kijelölt hely van a bazilikában. A kint állók a kültéri kihangosítás által fogják hallani a szentmisét. A bazilikában kötelező lesz a maszk viselése, illetve a kézfertőtlenítés is. Mivel a piros zónának minősített Pozsonyból megyünk oda, a COVID19-szemafor értelmében az éneklés elmarad. Szeretettel hívom a családokat és ifjúságot is az október 3-án délelőtt tíz órakor kezdődő magyar szentmisére. Hozzák magukkal lélekben idős és beteg ismerőseik, családtagjaik imaszándékait is, illetve értük is imádkozzanak az ősi Mária-kegyhelyen.

Szeptember végéhez közeledve hálámat fejezem ki azoknak, akik ebben a hónapban is szívvel-lélekkel részesei voltak a közösség életének: Az új pasztorális év kezdetén együtt hívhattuk a Szentlelket, az ünnepélyes keretek között Szűz Mária oltalmába ajánlott közösségünk minden tagja számára. Az új tanévben már találkoztak ovis hittanosaink, a nagyobbak templomunkba hozták iskolatáskáikat, hogy kifejezzék, szorgalmukat és az iskolaévvel járó minden igyekezetüket az Úrnak ajánlják. Elmélkedve a közösség szerepéről és fontosságáról a múlt vasárnapi mise keretében megáldott új kenyér egy-egy darabkájából véve is kifejezésre került, hogy egy közösségként gyűlünk össze az Élet Kenyerének asztala körül minden szentmise alkalmával. Bárcsak mind jobban rácsodálkoznánk egy-egy szentmise felbecsülhetetlen értékére, s részt is vennénk azokon, most, hogy lehet, ünnep- és köznapokon egyaránt. De akik nem tudnak eljutni a szentmisére, azok is bekapcsolódhattak többek közt az e hónapban is közvetített magyar misébe a Lux-on. Örömünnep, hogy ma tíz gyermek kezdi meg szentáldozásai sorát, vagyis még többek szívében élhet a szentségi Krisztus, minden közösség középpontja, Akit bár az elhalasztott budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson majd jövőre fogunk közösen ünnepelni, de addig is vándorlásunk társa kíván lenni nap mint nap, s ajándékozó szeretetével közelít felénk, mi pedig megnyílhatunk e találkozás előtt az imában, szentségimádásban, a szentmise és szentáldozás mély pillanataiban, a szentgyónásban, a szeretetszolgálatban, a család- és közösség szolgálatában…

A csütörtökön kezdődő októberi rózsafüzér hónapban be lehet kapcsolódni a szentolvasó egy tizedével a közösségért végzett imaláncba. Részletek a faliújságon, illetve a Remény újságok melletti tájékoztatón.

Pénteken a Közösségi Házban lesz az óvodások újabb hittanos összejövetele 16:30-tól.

Misenaplók a Rozália-kápolnában kaphatók, s ugyanoda lehet jönni pecsétért a már meglevő misenaplókba. Még ma kérhető jelentkezési lap a júniusi elsőáldozásra.