:

Hirdetések (2020.8.23.)

Szeretném megköszönni a részvételt a Szent István-napi ünnepi szentmisén augusztus 20-án a koronázótemplomban. Köszönöm, hogy sokan fontosnak tartották a közös ünneplést, jelenlétükkel és többen különféle szolgálatukkal is hozzájárultak a méltó ünnepléshez. Kívánom, hogy az ünnep által is feltöltődve élhessék tovább mindennapjaikat, merítve a közös ima és ünnep erejéből!

A következő héten, a nyári miserend értelmében hétfőn és szombaton reggel nyolctól, pénteken pedig este hattól lesznek köznapi magyar misék. Szerdán és csütörtökön szabadságon leszek, így kivételesen a ferences templomban nem lesznek szentmisék. Vasárnap délelőtt kilenckor lesz magyar szentmise, szeptembertől pedig már a szokásos miserend lesz érvényben.

Hétfőn Szent Bertalan apostol ünnepe lesz, csütörtökön Szent Mónika, pénteken pedig fia, Szent Ágoston liturgikus emléknapja. Szombaton Keresztelő Szent János vértanúságára emlékezik majd Egyházunk.

A következő néhány napban ismét Pozsonyi Főegyházmegyénk területére, mégpedig Szencre érkezik a jövőre halasztott budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szimbóluma, a Szent Kereszt, valamint szentjeink és boldogjaink ereklyéit magába foglaló Missziós Kereszt. Szeretettel hívom a helyi kedves híveket is a holnap este fél hatkor kezdődő magyar misére a szenci római katolikus plébániatemplomba.

Ahogy már múlt vasárnap hirdettem, kérem a kedves testvéreket, az egyes ima- és ifjúsági csoportokat, az új pasztorális évhez közeledve imájukban megalapozva gondolják át, hogyan tudnának és szeretnének a lelki igények szerint bekapcsolódni a helyi közösség életébe. Kérjük rendszeresen a Szentlélek Úristen ajándékait!

Szép augusztusi hetet kívánok mindenkinek!