:

Hirdetések (2020.6.7.)

Hétfőn és szombaton reggel nyolckor lesznek köznapi magyar misék, szerdán és pénteken pedig este hattól. Ezek előtt a misék előtt lesz gyónási lehetőség is.

Csütörtökön, Úrnapján a magyar mise a ferences templomban fél hatkor kezdődik majd, s a mise végén az ilyenkor szokásos körmenetre kerül sor a templomon belül. Kérjük, hogy minél több gyermek is vegyen részt az úrnapi ünnepi misén, s hozzanak magukkal virágszirmokat a körmenetre. Ugyanúgy, előre kérem a kedves hívek segítségét a körmenet után a szirmok felsöprésében. Mivel Úrnapja főünnep, már a szerda esti vigília-misében is Urunk Szent Testét és Vérét fogjuk ünnepelni.

Vasárnap a szokott időben, kilenckor lesz a szentmise. A város utcáin ilyenkor szokásos nagy úrnapi körmenet idén nem lesz megtartva.

A 2021 szeptemberére áthelyezett budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra tovább készülünk. Ennek keretében június 13-án, szombaton világszerte szentségimádási órára hívnak a szervezők. A jelen helyzetben ki-ki a maga által választott időpontban és helyszínen kapcsolódhat be. Pozsonyban a Szent László-templomban reggel nyolctól este ötig lesz lehetőség egyénileg vagy családként csendben imádkozni az Oltáriszentség előtt. Kérem, minél többen igyekezzenek bekapcsolódni, szombati programjukba egy szentségimádási órát beiktatni. Imádkozzanak kérem, egész közösségünkért is!

Kérem, szíveskedjenek megvásárolni a Remény régebbi számait is, akár templomba eljutni nemtudó ismerőseiknek is.

Kérem továbbá, hogy szolgálatkészséggel, ki-ki a maga módján kapcsolódjon be aktívan közösségünk életébe, odafigyelve egymásra, több önzetlenséggel és krisztusi szeretettel.

Áldott vasárnapot kívánok, szép hetet mindenkinek!