Szent István király ünnepe Pozsonyban - 2019

Az előző éveknél is többen töltötték meg a pozsonyi Szent Márton Székesegyházat augusztus 20-án, Szent István király ünnepén. Már hagyománya van annak, hogy a pozsonyiak, valamint a közelebbi és távolabbi településekről Pozsonyba érkező vendégek a koronázótemplomban gyűlnek össze az István-napi ünnepi szentmisére. Többen tájegységük népviseletében, illetve cserkészegyenruhában jöttek a pozsonyi dómba, ahol több száz hívő ünneplőbe öltöztetett lelke imádkozott és énekelt anyanyelvén.

Az ünnepről készült kisfilm IDE kattintva tekinthető meg.

A misén elhangzott homíliát pedig IDE kattintva hallgathatja meg.

Bővebben: Szent István király ünnepe Pozsonyban - 2019

Hittantábor 2019

Rimakokován tartotta ötnapos hittantáborát a Pozsonyi Magyar Katolikus Közösség, július 29. és augusztus 2. között. A fiatal felnőtt animátorok által vezetett táborban főként pozsonyi, de más településekről érkezett gyerekek is voltak.

Naponta újabb bibliai példabeszéddel ismerkedtek meg a táborozók. A példabeszéddel kapcsolatos érdekes feladatok és játékok segítettek abban, hogy jobban megértsék a bibliai üzenet mondanivalóját. Naponta volt sport, ügyességi játékok, éneklés, közös ima és tábori szentmise. A táborból nem hiányoztak a kézműves foglalkozások, mint például az agyagkorongozás és a pólófestés, az akadályversenyek és a csapatépítő megoldandó feladatok sem, de a hosszabb túra sem maradhatott el a tábort körülölelő gyönyörű természetben.

Bővebben: Hittantábor 2019

Sok beteget vittünk magunkkal...

Beszámoló a Pozsonyi Magyar Katolikus Közösség által meghirdetett Lourdes-i zarándoklatról

Több hónapos lelki készület előzte meg a júliusi zarándoklatot, amit a Pozsonyi Magyar Katolikus Közösség a Via Sacra Zarándok Utazási Irodával együttműködve szervezett meg, s amelyre nem csak a megtelt autóbuszban utazó hívek jutottak el, sokkal több beteget vittünk lélekben és imáikban magukkal a Pireneusok festői tájában elhelyezkedő világhírű Mária-kegyhelyre. Februárban a 11-i Lourdes-i Szűz Mária emléknapja előtt – ami egyben a Betegek Világnapja is – kilencedet imádkoztunk. Májusban a pozsonyi Közösségi Házban a Lourdes-i eseményekről filmvetítést tartottunk. Heteken keresztül lehetett imakártyára felírva leadni azok neveit, akikért betegségükben a zarándokcsoport imáit szerették volna kérni a Lourdes-i Mária-barlangnál. A július 15-i indulás előtti vasárnapon kétszáz nevet számoltunk össze, ami az indulás előtti órákban és az út megkezdésekor újabb, még legalább száz névvel bővült. Sokan indultunk útra, ki fizikailag is, ki csak lélekben, de éreztük, együtt vagyunk, sokan vagyunk, az ima által összekötve együtt zarándokolunk.

Bővebben: Sok beteget vittünk magunkkal...

2. oldal / 3