:

Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepe Pozsonyban

Idén november 19-én is teljesen megtelt a pozsonyi Kék-templom, ahol a Pozsonyi Magyar Katolikus Közösség szervezésében évente magyar szentmisével ünneplik a Pozsonyhoz is kapcsolódó, köztiszteletnek örvendő, az irgalmasság cselekedeteit hősiesen gyakorló Szent Erzsébet liturgikus napját.

A Lechner Ödön nevéhez fűződő templom, amit a magyar szecesszió egyik legszebb példájaként is emlegetnek, nem csak a pozsonyi, de a közelebbről és távolabbról érkező híveket is tárt kapukkal fogadta, a helyi plébános Marian Kráľ atya vendégszeretetével. Az egybegyűlteket Molnár Tamás atya, a pozsonyi magyar katolikusok lelkipásztora köszöntötte. Az idei szentmise főcelebránsa és szónoka Fóthy Zoltán párkányi esperes-plébános volt, velük koncelebrált továbbá Németh Rezső atya is. Az ünnepi szentmise énekeit a gútori templomi énekkar vezette Farkas Gábor kántor és Pogány Lajos orgonista együttműködésével.

E templomban a nyolc évszázaddal ezelőtt élt szentet ábrázoló oltárkép is rámutat a karitatív szeretet fontosságára, s ez az üzenet ma is időszerű, mindannyiunkhoz szóló felhívás – mélyült el a jelenlévőkben. A himnuszokkal záruló mise után a helyi hívek, köztük a helyi ferences harmadrendiek vendégszeretetét tapasztalhatták meg az agapé alkalmával is az együtt ünneplő hívek.