:

Ifjúsági Találkozó Máriavölgyben

Magyar fiatalokkal telt meg az ősi Mária-kegyhely, az egykor pálos szerzetesek által lakott, Pozsonyhoz közeli Máriavölgy szeptember 22-én, szombaton, az ott megtartott ifjúsági találkozón. A Pozsonyi Magyar Katolikus Közösség aktív fiataljainak egy csoportja volt a főszervezője az új akadémiai év kezdetén, mintegy Veni Sancte-találkozóul is szolgáló egésznapos rendezvénynek. Az októberi püspöki szinódus szellemében, amelyre épp a fiatalokról szóló témák átgondolására gyűlnek össze a világ minden tájáról a szinódus résztvevői Rómában, a máriavölygi találkozó témája is a „Fiatalok – Hit – Hivatástisztázás” kulcsszavakra épült.

FOTÓK ide kattintva tekinthetők meg

Pozsonyból és környékéről, de az ország további számos településéről is érkeztek fiatalok. A szervezők két útvonalon autóbuszt is indítottak a jelentkezőknek, így csatlakozni lehetett a buszon utazó csapathoz Érsekújvárban, Galántán, Szencen, illetve Komáromban, Dunaszerdahelyen, Nagymegyeren és Somorján is.

A nap programja zenés áhítattal indult. A Kaptár Band dicsőítő énekekkel, fohászokkal hangolta a részvevőket a nap további lelki értékeinek befogadására. Ezt követően Molnár Tamás atya köszöntötte a megjelenteket, üdvözölve minden résztvevőt, a lelkiatyákat, a fiatalokat, a szervezőket a Pozsonyi Főegyházmegye Ifjúsági Bizottságának nevében is.

A délelőtt folyamán egy a pozsonyi fiatalok körében már jól ismert házaspár, a kecskeméti Néma Attila és Ella tartott előadást a házasságról, párválasztásról, elköteleződésről, amit lányuk, Dominika és annak férje Attila személyes tapasztalatai és tanúságtételei tettek színesebbé. A Néma házaspár tartotta Pozsonyban egy éven keresztül a párkapcsolatról szóló interaktív estéket fiataloknak, házasság előtt állóknak, idén pedig a házaspároknak vezetnek a pozsonyi közösségben havi rendszerességgel Párkapcsolati Műhelyeket. A György házaspár, Attila és Dominika két kisgyermekükkel voltak jelen az ifjúsági napon. Dominika nagymamája is velük tartott, így egy négy generációs család élő példája állt az ifjúság előtt.

Ebéd után a templomban folytatódott a program. A szentségimádást Bošňák András szenci káplán vezette, imák, énekek váltották egymást, főként a hivatástisztázás, az élethivatás melletti elköteleződés vágya fogalmazódott meg az Oltáriszentség előtt kimondott fohászokban. Boldog Brenner János és Boldog Zeman Titus, valamint Boldog Kolesár Anna és az ifjúsági találkozó napján boldoggá avatott Antal Veronika közbenjárásért is imádkoztak a jelenlévők. A fiatalok buzdítást kaptak arra, hogy a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra rendszeres és gyakori szentségimádásokkal is készüljenek.

A máriavölgyi Szűz Mária-bazilikában bemutatott magyar szentmise főcelebránsa Bodó Zoltán mosonmagyaróvári plébános volt. Több lelkiatya koncelebrált a szentmisén, a fiatalokon kívül itt már több felnőtt és idősebb hívő is jelen volt, hogy a fiatalokkal együtt és a fiatalokért imádkozzanak. A szentmise liturgikus szövegei által a Szentlélek segítségül hívása mintegy évkezdő kérésként szállt az égbe, hogy az egyetemeken, iskolákban és munkahelyeken, a családokban, közösségekben, az élethivatással kapcsolatos kérdések jó megválaszolásában a harmadik isteni személy legyen mindenki segítségére. Zoltán atya homíliájában a négy H-ra hívta fel az ifjúság figyelmét, ezek pedig a hit, hivatás, hűség és humor. E fogalmak összefüggéseiről, szerepükről beszélve arra buzdított mindenkit, hogy hittel megélt hivatásában igyekezzen mindenki hűséges lenni és mindezt mindig merjük megfűszerezni egy kis humorral is.

A szentmise után a szeptember folyamán zajló Ars Sacra Fesztivál keretén belül Sík Sándorról láthattak egy összeállítást az összegyűltek Dóczy Péter, Jónás Gabriella és Szemerédi Bernadett előadásában, Százgyökerű szív címmel.

A délután további részében kiscsoportos beszélgetések keretén belül volt alkalmuk a fiataloknak jobban megismerni egymást, kisebb körökben megbeszélni az ifjúsági nap témáját, meghallgatva egymás véleményét. Az őszi találkozó közös imával és áldással zárult a Máriavölgyben található lourdesi-barlang közelében. A találkozó a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. anyagi támogatásával valósult meg.

A szombati ifjúsági találkozót a fiatalokért felajánlott péntek esti szentmise és egy kerekasztal-beszélgetés is megelőzte. Pénteken este a pozsonyi ferences templomban imádkoztak együtt papok, ministránsok, fiatalok és idősek egyaránt, majd pedig a Pozsonyi Magyar Katolikus Közösség új Közösségi Házába vonultak át azok a Nagyszombati Főegyházmegye magyar ifjúsági referense, Olgyay Csaba meghívására összegyűlt személyek, akik a szlovákiai magyar ifjúsági pasztoráció témakörében kívántak a tapasztalatcserék és ötletek által a jövőre nézve is konkrét elhatározásokat tenni. A harminc jelenlévő közt voltak papok, hitoktatók, tábor-szervezők, fiatalok, a fiatalokkal foglalkozó személyek, szülők egyaránt.

Ez a fiatalokra különösképpen fókuszáló hétvége buzdítson minél több jószándékú embert arra, hogy imádkozzanak rendszeresen az ifjúságért, a helyi ifjúságpasztorációért, a fiatalok élethivatásának megtalálásáért és a hűségükért abban, ami mellett elköteleződnek.