:

A pozsonyi magyar hittanosok is együtt imádkoztak a világ békéjéért

Október 18-án, szerdán délelőtt 9-kor az „Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért az egységért és a békéért” elnevezésű nemzetközi akcióba a pozsonyi magyar iskolások is bekapcsolódnak.

A Duna utcai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és Gimnázium hittanosai együtt imádkozták a szentolvasó öt tizedét. Mária-énekeket énekelve köszöntötték az Égi Édesanyát, így imádkozva ezen a napon – lélekben egyesülve sok más ország hasonló korú fiataljával – az egységért és a békéért. Hálás köszönet illet minden résztvevőt és hitoktatóikat, Szabó Sára orsolyita nővért és Kováts Valéria tanárnőt.