Szeptember 3.
Mons. Koller Gyula atya rovata
Gergely régi, római arisztokrata családban született 540 körül. Ifjú korában közigazgatási pályára készült, és gyorsan haladt egyre feljebb a hivatali méltóságok fokozatain. Életének harmincadik éve körül járhatott, amikor 572‒573-ban Róma város prefektusa lett. Ebből a pozícióból jól átláthatta a város, sőt egész Itália helyzetét is.
Amikor a császári hivatali gépezet fölmondta a szolgálatot, és a zsoldoscsapatok átpártoltak a vidékeken portyázó törzsekhez Gergely szinte észrevétlenül lemondott a prefektusi tisztségről. Csendes magányra vágyakozva visszavonult atyja palotájába, a Monte Coelión lévő házat kolostorrá alakította, és Szent András apostol oltalma alá helyezte.
Békés, szemlélődő életéből a pápa kihívta és fölszentelte a római egyház diakónusává. Majd a pápa követe és állandó képviselője lett a császári udvarban, Konstantinápolyban. Műveltsége, hivatali ügyekben való jártassága és személyének kedvessége hamarosan nagy tekintélyt szerzett a császári udvarban Gergelynek. De féltékeny ellenségeskedés miatt 585-ben visszatért Rómába az általa alapított kolostorba.
589 őszén a Tiberis megáradt, s elöntötte a várost. A lakosság egy része vízbefulladt, mások pedig az áradás után föllépett járványok áldozatai lettek. A pápa, II. Pelagius is meghalt e járványban. Ekkor a római nép és a klérus a pápaságra egyetlen jelöltet látott méltónak: Gergelyt. Ő eleinte vonakodott, de amikor Mauritius császár helyeselte, elfogadta a választást.
590. szeptember 3- án szentelték püspökké, és azonnal teljesülni kezdtek a hozzá fűzött remények. Először a római és az itáliai népet vette gondjába. A szegényebbeket éhínség fenyegette, ezért a Patrimonium Petri (Egyház birtokai összessége) jövedelmét az ínség enyhítésére akarta fordítani. Ám a vagyonkezelők önzése folytán a birtokok alig jövedelmeztek valamit. Ezért Gergely pápa jó gyakorlati érzékkel új vagyonkezelőket választott, akik a birtokot hamarosan fölvirágoztatták. A most már bőségesen befolyó jövedelmeket a templomok, a papság, a longobárdok elől elmenekült szerzetesek (csak Rómában háromezer menekült apáca élt ez években!) és nem utolsósorban a római nép megsegítésére fordította. Foglyokat is váltott ki a longobárdok rabságából. Bár nem kereste, többször bele kellett szólnia a nagypolitikába is.
Tizennégy éves pápasága az Egyház megújításának korszaka volt.Törékeny alkata ellenére tanított, intett, szervezett, buzdított és hallatlan szívóssággal dolgozott a bajok megszüntetésére. A római népet szinte megszakítás nélkül járványok, éhínség és nyomor sújtották. A népvándorlás különféle hordái irgalmatlanul pusztították az ókori emlékeket. Mindent megtett, hogy a vándorló törzsek hazát s hitet találjanak. A gótokat Spanyolországban, a gallokat Franciaországban telepítette le és támogatta. Amikor angol rabszolgákat látott Róma piacán, bencés szerzeteseket küdött hozzájuk, hogy a még pogány angolokat megtérítsék. Észak-Itáliában megfékezte a longobardokat, délen az eretnekek vadságát szelídséggel próbálta megszüntetni.
Gergely pápának különös gondja volt a templomok építése és szépítése. Az istentiszteletek fényét liturgikus énekekkel emelte. Ő maga is írt liturgikus szövegeket és törődött azzal, hogy az egyházi zene rendezett legyen. (Róla nevezték el ez énekeket gregoriánnak).
Élete utolsó éveiben köszvény nyomorította, de mégis ügyelt arra, hogy az általa összeállított pasztorális regula szerint Isten szolgáiként éljenek vezetők és kölcsönösen szolgáljanak egymásnak. Meghalt 604-ben, március 12-én temették el Rómában. Emléknapját 1969-től szeptember 3-án, püspökké szentelésének napján üljük.
***
Gergely pápát a négy nagy nyugati egyházatya közé sorolja Egyházunk. Számtalan levelén kívül írt Jób könyvéhez magyarázatokat, könyvbe foglalta a szentek csodálatos életrajzát is. Sok gondja és feladata között fájlalta, hogy kevés ideje marad a magányra. Szíve szerint inkább szemlélődő életet folytatott volna, mert csak így a lelki élet lépcsőin járva lehet Isteni magasságokba emelkedni. ,,Ha az ember föl akar jutni a magasba – írja -, nem érkezhet meg egyetlen ugrással, hanem egyik lépcsőfokról a másikra kell föllépdelnie”. Milyen fontos volna, ha megtanulnánk tőle: nem hízelgő „ugrándozásokkal” megvásárolt öszeköttetésekkel hanem csendes elvonulással és lelki-szellemi önneveléssel lehet csak igazán „magasba” jutni.
Pápaságának kezdetén világosan látta az Egyház vigasztalan helyzetét: ,,Én, a méltatlan és gyenge ember átvettem egy öreg és a hullámok által hányt-vetett hajót”-írta. Felelősségtudattal tette magáévá Pál apostol tanítását: Az Egyház Jézus titokzatos teste. A püspökök és érsekek gőgös pöffeszkedésére azzal válaszolt, hogy magát Isten szolgái szolgájának nevezte. E test tagjai között különbség van a felelősség viselésében és a döntések meghozatalában, de az összes tagok egymás szolgálatára élnek. Legyen távol tőlünk Egyházunk tagjaitól a régi időkben divatos „távolságtartás”. Tekintsük egyházközségünket egy nagy családnak, ahol egymás iránt kölcsönös megértéssel és szeretettel viselkednek a vezetők és vezetettek.
(„Isten szolgáinak szolgája”- Nagy Szent Gergely volt az első pápa, aki így nevezte magát)