Október 25.
Mons. Koller Gyula atya rovata
A hagyomány szerint magyar szülőktől született 1000 körül. Saját megjegyzése szerint ‒ ezt Szent András és Benedek legendájában olvashatjuk ‒ István király uralkodása elején iskolás gyermek volt Szent Márton hegyén, a mai Pannonhalmán. Később, 1030 körül a Szent Hegy szerzetese majd a kolostorának apátja volt. Mór szerzetes korában történhetett, hogy a király és fia Imre herceg meglátogatták a kolostort. A látogatás alkalmával – írja Szent Imre legendája ‒ amikor a testvérek körmenetet tartva kivonultak a király köszöntésére, István király a fiát küldte előre a köszöntésre. A gyermek Imre pedig eltelve Szentlélekkel, kinek-kinek egyenlőtlenül osztotta a csókokat. Az egyiknek ugyanis egyet, a másiknak hármat, egy harmadiknak ötöt, végül egynek hét csókot adott. A legtöbb csókot Mór kapta. Amikor a király megkérdezte, miért volt ez a megkülönböztetés, fia azt válaszolta: az a szerint történt, hogy „ki-ki mennyi idő óta tartott ki a megtartóztatás erényében.”
Amikor István király utána járt fia cselekedetének, megtudta, hogy a hercegnek igaza volt. Ennek értelmében aztán Mórt mint a szerzetesek apátját, 1036-ban a király akarata kiszólította a kolostor csendjéből, és a pécsi püspökség élére állította. Hogy „egy főpapi szék dísze legyen”.
Boldog Mór püspöki működéséről annyit tudunk, hogy egyházmegyéje belső életén, a keresztény-tudat elmélyítésén munkálkodott. Felkarolta a francia származású elődje, Bonipert által létesített káptalani iskolát. Több templomot épített, és kolostorokat alapítva szerzeteseket telepített le. Gyalogosan, szekéren járta egyházmegyéje településeit, amelynek területe a mai pécsi egyházmegyének háromszorosa volt.
Az 1046-ban történt lázadáskor, amely Szent Gellért és a másik két püspök halálát is okozta, Mórnak nem esett bántódása. Később egyike volt a három püspöknek, akik Endrét Székesfehérvárott megkoronázták. 1055-ben tanúként aláírta a nevezetes tihanyi alapítólevelet, mellyel I. Endre újabb bencés apátságot hívott létre. 1064 húsvétján püspöki székvárosa nevezetes esemény színhelye lett: a hercegek kibékülése után Géza személyesen helyezte a koronát Salamon fejére, Mór püspök pedig Salamonnak ajándékozta András remete ciliciumának egy darabját.
Mór volt az, aki első magyar íróként ‒ latinul ‒ megírta a két szent remete, Zoerárd-András és Benedek életét.
1070 körül halt meg, valószínűleg Pécsett.
Pécs püspöke, Scitovszky János 1848-ban alázattal kérte a pápát, hogy Mór püspök tisztelete annak rendje és módja szerint jóváhagyást nyerjen. Az emberemlékezetet meghaladó, folyamatos tiszteletét a Szentszék 1848. július 22-én hivatalosan is megállapította. A jóváhagyó bullában IX. Pius pápa a következőket írta: ,,Életének nyilvánvaló szentsége halálától fogva méltán részesült a hívek részéről nyilvános egyházi tiszteletben: bár a régi kort sok homály fedi, bár az országot ért sok csapás folytán a régi magyar egyház emlékei csaknem mind hiányoznak, a történelemből és a hagyományokból ennyi világos. Azt pedig, hogy a tisztelete mindmáig fennállt, bizonyítja mindazoknak az íróknak egybehangzó tanúságtétele, akik Mórról úgy emlékeznek meg, mint boldogról és szentről. Hozzájárul ehhez, hogy képét nem egyszer festették meg ’szent’ fölirattal. Vannak 1499-ből való misekönyvek, melyek Mór dicséretét zengik, a martirológiumokban is szerepel a neve. Vannak tetteiről és rendkívüli életszentségéről tanúskodó kommentárok. Mindezeket mérlegelve és igazolva látjuk Boldog Mór emberi emlékezetet meghaladó nyilvános és egyházi tiszteletét.”
Ez a pápai jóváhagyás vetette meg Boldog Mór újkori tiszteletének alapját. Egy év múlva Pécs püspöke körlevélben jelentette be: ,,IX. Pius pápa Mórnak, a 11. századi pécsi püspöknek nyilvános tiszteletét elrendelte és életbe léptette. Szent Mór hitvalló és püspök egyházi ünnepét évente az egész pécsi egyházmegyében, a szerzetes templomokban is szentmisével és zsolozsmával október negyedik vasárnapján kell megülni.” Az ünnepet később, 1913-ban október 25-re rögzítették. Érdemes megjegyeznünk, hogy a Martírologium Romanum 2002. évi kiadás Mór püspököt szentnek nevezi.
*
Boldog Mór imádságos lelkületéről ad hű képet a róla szóló legendában az az eset, amikor István király imádság közben megszólította és az áldás szavaival üdvözölte a csendben imádkozó szerzeteseket. A királyi felséget mindegyikük a csend megtörésével köszöntötte. Végül a király egy Mór nevű testvérhez ment, de „sem szelíd üdvözléssel, sem a királyi fenyegetés szavaival nem tudott belőle választ kicsikarni”. Isten minden földi hatalmasságnál előbbre való, tehát az imádságot még a király jelenléte sem szakíthatja meg. –Bűnbánón jussanak eszünkbe figyelmetlen és kapkodva végzett imádságaink.
Alázatosságával kapcsolatban pedig arról beszél a legenda, hogy amikor a Szent Hegyen a testvérek összegyűltek, a király maga is jelen volt, és hogy Mór testvér lelkét az alázatosság erényében kipróbálja, a nyilvános bűnvallomáskor igen sok olyan dolgot vetett a szemére, ami a szerzetesi élettel ellenkezik. Vádaskodása ellen Mór egyáltalán nem védekezett, hanem „alázatosan állt önmegtagadás erényében”. Szívleljük meg a mondás igazát: Légy igazán alázatos, és sohasem leszel gyalázatos!
*
„Kérünk, Istenünk, hogy Boldog Mór érdemei segítsenek minket, hogy példája nyomán tiszta és alázatos szívvel szolgálhassunk Neked!” (Boldog Mór szentmiséjének könyörgéséből)