Október 19.
Mons. Koller Gyula atya rovata
Pál a Genovai Köztársaság Ovada városában született 1694. január 3-án. Apja, Lucas Danei kereskedő volt. Édesanyja korán meghalt, ezért az apja másodszor is megnősült. Felesége, Anna-Maria tizenhat gyermekkel ajándékozta meg, akik közül ketten később Pál társai lettek.
A gyermekek közül Pált kereskedőnek szánták, és az Alessandria melletti Castellazóban, ahol később laktak, el is kezdett dolgozni apja mellett. 1713-ban a helyi plébános prédikációja hatására elhatározta, hogy egész életét Krisztus szolgálatára és követésére fogja szentelni. Továbbra is dolgozott az üzletben, de emellett hitoktatói szerepet vállalt a plébánián.
Pál imaélete nem mindennapos jelenség lett: naponta legalább hét órát töltött imádsággal és más lelkigyakorlatokkal. Mivel plébánosa ezt nem értette és nem is helyeselte, Pál Alessandria püspöke előtt tárta föl lelkét. Elmondta, hogy imádságai során rájött arra, hogy neki olyan szerzetesi közösségben kellene szolgálnia Istent, amelynek tagjai fekete reverendát hordanak, és öltözetüknek hirdetnie kell, hogy viselői közelről akarják követni a szenvedő Krisztust. Ezért a szívük fölött jelvényt viselnek; amelyben egy szív fölött kereszt áll e felirattal: Jesu Christi Passio (Jézus Krisztus szenvedése). A püspök elismerte: a kérés szokatlan ugyan, de - mert észrevette az ifjú lelkében misztikus bensőséggel égő szeretetet Krisztus szenvedése iránt - 1720. július 22-én megáldotta és átadta neki az általa megálmodott ruhát. Ez a ruha később a passzionisták rendi ruhája lett.
Az 1720. esztendő vége felé Pál megfogalmazta alapítandó közösségének szánt szabályzattervezetét. Erre a püspök adott engedélyt, de az csak személy szerint neki szólt. Pál ezután remetei magányba vonult, és onnét volt segítségére a közeli falvak és városok legelhagyottabb, legszegényebb embereinek. Közben néhányan csatlakoztak hozzá, de sorban elhagyták, mert nem bírták elviselni a vezeklés szigorúságát.
1724-ben kapott szóbeli jóváhagyást III. Benedek pápától, hogy társakat vehet maga mellé. A csatlakozókkal együtt 1726 végén Rómában átvette a San Gallicano-kórházat, s rövid időn belül pappá szentelték őket. De mert a kórházat nem tudták fenntartani, visszatértek a remeteségbe, és a helyi főpásztorok engedélyével missziós prédikálásba kezdtek a környék helységeiben.
Az 1733-ban kitört osztrák‒spanyol‒francia háború ‒ mivel rájuk bízták a katonák lelki gondozását ‒ új lendületet adott a kongregációnak. Egyre újabb társak csatlakoztak Pálhoz, így a társaság megerősödött. Az új tagok között volt Pál legfiatalabb testvére, Antal is.
Végre húsz évi próbálkozás után Pál hozzá foghatott az első kolostor építéséhez, amelynek templomát 1737. szeptember 14-én szentelték fel. A XII. Kelemen pápa által kinevezett bizottság azonban túlzó szigora miatt elutasította az új rend engedélyezését. E nemleges válasz következtében a novíciusok nagy része elhagyta a társaságot.
1741. május 15-én XIV. Benedek pápa egy enyhített szabályzattal jóváhagyta Pál alapítását mint szerzetesi kongregációt. Ebben a tagok ünnepélyes szerzetesi fogadalmat tehettek, ami 1741. június 1- én meg is történt. Elsőként Pál tett fogadalmat, akit ettől kezdve Keresztes Pálnak neveztek, majd társai az ő kezébe tették le a fogadalmat.
Végül egy pápai okmány 1746. április 28-án véglegesen jóváhagyta a Passzionisták kongregációját. Egyre több novíciust vehettek föl, és 1747-ben megtarthatták az első általános káptalant, amelyen Pált megválasztották a kongregáció főnökének. Ezután számos új kolostor alapítása következett.
1761-ben megszervezte a passzionisták novíciátusát Monte Argentarióban. Utána Rómában megszerzett egy telket kolostor céljára. Ekkor már csak mankóval tudott járni, de, látogatta a kolostorokat, és fáradhatatlanul prédikált.
1773-ban a passzionisták megkapták a feloszlatott jezsuiták rendtemplomát, a római San Giovanni templomot és kolostort. Azóta is ott van e kongregáció központja. Pál e kolostor visszavonultságában töltötte imádkozva és szenvedve élete utolsó éveit.
Lelki hagyatékát, a kereszt misztikáját Pál a szabályzaton kívül lelki naplójában és több mint kétezer levelében hagyta ránk.
Rómában halt meg 1775. október 8-án. Boldoggá 1853-ban, szentté pedig 1867-ben avatták. Ünnepét 1869-ben vették fel a római naptárba április 28-ra. 1969-ben október 19-re helyezték át.
Keresztes Szent Pál egész lelkületére jellemző a „kereszt misztikája”. Ennek megfelelóen írja elő a passzionisták fogadalomtételét, amelyet a kongregáció azóta is hűségesen őriz: A novíciusok körmenetben mennek a kitett Oltáriszentség elé: vállukon kereszt, fejükön töviskorona. Majd a földre borulnak, és elolvassák felettük Jézus Krisztus szenvedéstörténetét. Ezután leteszik a fogadalmat: a szegénység, a szüzesség és az engedelmesség mellett megfogadják még a szenvedő Krisztus követését és hirdetését. A mai szenvedéstől irtózó világban érdemes elgondolkodni e fogadalmon.
Pál imaélete már fiatal korában nem mindennapi jelenség volt: naponta hét órát töltött imádsággal. A szerzetesi közösségéért és az emberek megtéréséért végzett munkája és gondja pedig szinte emberfölötti volt. Már negyven éves korától fogva csak mankóval tudott járni, mégis látogatta a kolostorait, fáradhatatlanul prédikált, úgy, ahogy az igények kívánták. Tanuljuk meg tőle a mondás igazát: Imádkozz és dolgozz, Isten megáld téged!
*
„Istenünk, Keresztes Szent Pál áldozópapod lángolóan szerette a keresztet, add, hogy példáján felbuzdulva mi is tudjuk átölelni keresztünket!” (Keresztes Szent Pál miséjének könyörgéséből)