Október 9.
Mons. Koller Gyula atya rovata
János a Lucca melletti Diecimóban született, 1541/43-ban Giacomo Lippi és Giovanna asszony hetedik gyermekeként. 1553‒1558 között Villa Basilica plébániai iskolájába járt, majd Luccába küldték a szülei, hogy egy jámbor patikus mellett tanulja ki a gyógyszerész mesterséget. Tíz évig gyógyszerészkedett. Itt ismerkedett meg több fiatallal, akikkel együtt komolyabban élték a keresztény életet, segítségére voltak a szegényeknek és a zarándokoknak. Be akart lépni a ferencesek közé, de elutasították.
Egyre inkább érlelődött az elhatározása, hogy pap lesz. Gyóntatója tanácsára huszonhat évesen felhagyott a gyógyszerészséggel, és özvegy édesanyja tiltakozása ellenére megkezdte teológiai tanulmányait. 1571. január 6-án mondta el első szentmiséjét.
Püspöke Lucca városában rábízta a máltai lovagok tulajdonában lévő S. Giovanni della Magione-templomot. János hamarosan iskolát szervezett a templomban. Így akarta a trienti zsinat tanítását az egyszerű emberek és a gyermekek felé is közvetíteni. Amikor óráira a felnőttek is nagy számban járni kezdtek, a püspök az egész város területére tanítói megbízást adott neki.
János 1574-ben írásba foglalta tanításának módszerét és rövid tartalmát. Katekéziseinek híre és hatása hamarosan a környező falusi plébániákra is eljutott. Ez azért volt különösen jelentős, mert a protestáns prédikátorok hatására nagyon ellanyhult a nép vallásos élete.
János a hitoktatás szélesebb körben való elterjesztésére társakat vett maga mellé, s a laikusok számára megalapította a Keresztény Tanítás Társulatát. Ehhez először a püspökétől, majd 1604. december 7-én VIII. Kelemen pápától is jóváhagyást kapott. Az alapszabályt ő maga állította össze. A testvérület hamarosan megtelepedett több városban, még Nápolyban is. Hatására egyre inkább terjedt a negyvenórás szentségimádás jámbor szokása, valamint a gyakori szentáldozás.
A mozgalom további gyarapítására 1574. szeptember 1-én papokból alakított egy társaságot, kongregációt, amely később Isten Anyjának Reguláris Klerikusai néven 1614-ben, V. Pál pápa alatt nyerte el végső formáját. A kongregáció jellegzetessége a szegénység, az engedelmesség és a bűnbánat volt.
Jánosnak a megújulásért fáradozó kezdeményezése Lucca városában hamarosan ellenállásba ütközött, és odáig fajult, hogy a kongregáció tagjait megfosztották javadalmuktól és koldulniuk kellett. Az ellenségeskedés miatt János és társai elhagyták első templomukat, és áttelepültek a S. Maria Nera-templomba. Az ellenséges támadások dacára 1581-ben elnyerték a püspöki jóváhagyást.Két évvel később megtarthatták az első általános káptalant, amelyen rektori szereppel általános elöljáróvá választották Jánost. Ekkor útra kelt, hogy Rómában megszerezze a pápai jóváhagyást is.
Távollétében fellángolt ellene a gyűlölet és rágalmazások özöne. A városi elöljáróság távollétében száműzte a városból, mint felforgatót, aki a közjó ellensége. János megkísérelte a fellebbezést, de eredménytelenül; továbbra is a köztársaság ellenségeként kezelték. Mindez nagyon fájdalmasan érintette, de szelíden tűrte.
Római tartózkodása idején a pápai udvar megismerte szent életét és rendkívüli adottságait, ezért rábíztak olyan kényes ügyek megoldását, amelyeket előtte éveken át képtelenek voltak megoldani a pápai küldöttek. János sikeresen elsimította az aversai püspök egyházmegyéjében uralkodó viszályokat is.
1597-ben a pápa apostoli vizitátorrá nevezte ki Lucca városába, de az ellenségeskedés lehetetlenné tette küldetése végrehajtását. Amikor pedig másodszor is megválasztották kongregációja rektorának, olyan lázadás tört ki, hogy jobbnak látta lemondani a megbízásról.
A kongregáción belül is nehézség támadt: a városi elöljáróság hatására több pap eltért az eredeti szabályzattól. János ez alkalommal is nagyon szelíden járt el, senkit sem büntetett, de az eredeti elgondolását próbálta megőrizni.
Kongregációjának 1601-ben Rómában is nyitott egy házat a S. Maria in Portico-templom mellett. Áldásos hatással volt Róma városára a gyakori szentáldozás és a keresztény tanítás terjesztésével.
János érdeklődése és apostoli buzgósága nemcsak hazája egyházára vonatkozott. 1603-ban egy spanyol pappal megtervezte egy olyan Intézetnek alapítását, amelynek tagjai a hitetlenek között terjesztik majd a keresztény tanítást. Így született meg az az intézmény, amelyet később a pápák a „Hitterjesztésről” elnevezve fejlesztettek nagyszabásúvá.
Leonardi Szent János élete utolsó éveit Rómában töltötte, itt is halt meg 1609. október 8-án. Boldoggá avatása 1861. november 10-én, a szentté avatása pedig csak 1938. április 17-én volt. Ünnepét 1940-ben vették fel a római naptárba, október 9-re.
*
Szentünket városának lakói száműzték, munkatársai sem értették meg, sőt szerzetesi közösségének tagjai is sokszor támadták. Mindezek ellenére szelídségét, amely bölcsességéből fakadt, nagyra becsülték a Rómában élő, szentéletű, később szentté avatott papok, mint Néri Szent Fülöp és Kalazanci Szent József. Barátságban, bensőséges kapcsolatban álltak vele. Itt érdemes elgondolkoznunk a mondáson: „Madarat tolláról, az embert barátjáról lehet megismerni.”
Jánosnak a bölcs tanítónak és az Egyház megújulásáért buzgólkodó papnak saját hazájából menekülnie kellett. Ugyanakkor Rómában a pápák kérésére a maga szelíd bölcsességével sorban oldotta meg a nehezebbnél nehezebb diplomáciai feladatokat. Joghatósági vitákat tisztázott; széteső szerzeteket reformált meg. Érvényesült nála a Jézustól származó mondás: „Egy próféta sem kedves a maga hazájában.” (Lk 4,24).
*
„Figyelmet kell fordítani arra, hogy azoknál kezdődjék meg a megújulás, akiknek kötelességük a többiek életét is megújítani.” (Leonardi Szent Jánosnak a pápához írt leveléből).