Október 1.
Mons. Koller Gyula atya rovata
Teréz 1873. január 2-án született Alençon-ban Martin Lajos és Guérin Mária kilencedik gyermekeként. Mária Franciska Terézia névre keresztelték. Négy éves volt, amikor meghalt az édesanyja, és az apja öt lányával – a fiúk kiskorukban meghaltak - átköltözött Lisieux-be sógora, Guérin Izidor gyógyszerész családjához.
Teréz 1881 októberében kezdett iskolába járni a bencés apácákhoz. 1883. március 25-én súlyosan megbetegedett, de pünkösd napján a Szűzanya megjelent neki, rámosolygott és meggyógyította. 1884. május 8- án volt elsőáldozó.
Két éves korától vágyódott a szerzetesi életre, e vágyát fokozta két nővérének, Paulinának és Máriának a kármeliták közé lépése. Elsőáldozásának évfordulójától kezdve másfél évig súlyos lelkiismereti kétségek kínozták, 1886 karácsonyán élte át ,,megtérését”. Felfogta, hogy Isten a felebaráti szeretetre hívja őt, mégpedig úgy, hogy a Megfeszített Jézus rajta keresztül akarja megváltó vérét kiárasztani a lelkekre.
1887 júliusában, amikor egy halálra ítélt gyilkos megtéréséért mondott imája meghallgatásra talált, elhatározta, hogy azonnal belép a kármeliták kolostorába, hogy ott imájával „minél több lelket megmentsen”. Édesapja hamarosan megadta beleegyezését, de a gyógyszerész nagybácsi csak később. Fiatal kora miatt azonban sem a kármeliták felettes püspöke, sem a bayeux-i püspök nem engedélyezte a belépést. Ezért Teréz édesapja és Céline nővére kíséretében Rómába utazott, hogy a pápától kérjen segítséget. XIII. Leó pápa az ügyet az egyházi elöljárókhoz, s végső soron Istenhez utasította. Ennek eredményeként december 28-án a bayeux-i püspök megadta a kolostorba lépéshez szükséges engedélyt.
1888. május 9-én lépte át Teréz a lisieux-i Kármel kapuját azért, hogy ,,lelkeket mentsen, és a papokért imádkozzék”. A kolostori élet első öt évében sokat szenvedett a lelki szárazságtól. Teréz ezt természetfeletti örömmel fogadta, így aztán ,,a szenvedés iránti készsége úgy növekedett, ahogyan gyarapodtak a szenvedései”.
A szerzetesi ruhát 1889. január 10-én ölthette magára, és nevéhez megkapta ,,a Gyermek Jézusról és a Szent Arcról nevezett” rendi nevet. A beöltözésen édesapja is jelen volt, de utána kórházba kellett mennie, s nemsokára meghalt. A következő évben a kolostorban veszedelmes járvány tört ki, s ez alkalmat adott Teréznek arra, hogy megmutassa bátor odaadását.
1893. február 20-án megválasztották nővérét, a Jézusról nevezett Agnes nővért főnöknőnek, aki Terézt kinevezte második újoncmesternőnek. Ekkor kezdett verseket írni. Megírta Jeanne d'Arc küldetése című drámát is, amelyet a kolostorban elő is adtak. 1895 januárjában a fónöknő kérésére elkezdte írni gyermekkora emlékeit. Ez a munka az Egy lélek története c. könyv első nyolc fejezetét tartalmazza. Nem sokkal utána félelmetes kísértések támadták meg hite és reménye kérdéseiben, és e kísértések egészen a haláláig gyötörték.
1897. április 6-tól a főnöknő összegyűjtötte Teréz különböző mondásait. Teréz pedig befejezte gyermekkora emlékeit. Mivel betegsége, a tüdővész nagyon elhatalmasodott rajta, 1897 július nyolcadikán be kellett költöznie a betegszobába, s a hónap végén felvette a betegek kenetét. Augusztus 19-én másodszor is megkapta a szentkenet szentségét, majd szeptember 30-án ezekkel a szavakkal halt meg: ,,Istenem, szeretlek!”
Szentünk a lelki életről, különösen a szeretetről szóló tanítását önéletrajzából és írásaiból ismerjük. Tudjuk, hogy mindezt nem villámszerű kinyilatkoztatásból sajátította el - jóllehet ilyenek is voltak életében –, hanem gyötrelmek közt „a hit félhomályában”. Életrajza tanúsítja, hogy sajátkezűleg írt szerzetesi fogadalmában Jézustól a szív és a test vértanúságát kérte, s lelke üdvére meg is kapta.
Terézt 1923-ban avatták boldoggá, 1925-ben pedig szentté. 1925. december 14-én a missziók főpatrónájává nyilvánította a pápa, 1944-ben Franciaország második patrónája lett. Emléknapja október 3-án volt, l969-től viszont okt. 1-jén ünnepeljük.
*
Teréz első jellemvonása az Úr Jézus iránti szeretete. „Egyedül Őt akarja megtalálni” és úgy szeretni ,,ahogyan még senki nem szerette”. Úgy bízta magát Jézusra, „mint egy labdát”, amelyet odadob, ahova akar. Nem akart soha semmi olyat tenni, amivel Őt megszomorítaná; inkább meghal, minthogy a legkisebb szándékos hibát is elkövesse. Ez a szenvedélyes és kizárólagos „menyasszonyi szeretet” vezette rá a vértanúság és a lelkek utáni szomjúságra. Ezzel a szeretettel viselte el a próbatételeket és kísértéseket, amelyek szüntelenül a Végtelen felé irányuló vágyát hevítették. Ha ezen elgondolkozunk, elfog a szégyen, hogy mi „kisebb bűneinket” mennyire nem vesszük komolyan!
Teréz nemcsak a saját kicsiségét és gyengesgét ismerte fel, hanem már az ószövetségi Szentírásban felfedezte Isten „anyaian jóságos” közeledését. Amit önmaga számára lehetetlennek látott, az a ,,szegény Jézusban” elérhetővé vált, aki ,,lift gyanánt” isteni irgalmával magasba emeli és magába zárja a lelket. Felfedezte, hogy a lelki gyermekség mennyire hatékony törvény a természetfeletti életben. Tudatára ébredt, hogy a ,,testvéri szeretet” itt a földön minden, s hogy Istent csak oly mértékben szerethetjük, amilyen mértékben a felebaráti szeretetet gyakoroljuk. Nem kellene–e nekünk is ennek tudatára ébrednünk?
*
,,Az Egyház, az én Anyám, szívében én akarok lenni a szeretet!”
(Lisieux-i Szent Teréz szavai)