November 19. (november 17.)
Mons. Koller Gyula atya rovata
Erzsébet valószínűleg Sárospatakon született 1207-ben. Édesapja II. András magyar király, anyja a merániai Gertrúd volt. Erzsébetet már négy éves korában eljegyezték Türingia grófjának elsőszülött fiával, Hermannal. Grófék a házasságtól sokat vártak anyagi és politikai szempontból is. Ezt megerősítette, hogy a kis menyasszony fényes kísérettel és kincstárnyi hozománnyal érkezett a wartburgi várba.
A kis Erzsébet jósága és kedvessége hamarosan megnyerte a vár népét. A leendő anyós ellenben egyre növekvő rosszallással figyelte: túlzó jámborságát még elnézte volna, azt azonban már nem tudta megbocsátani, hogy Erzsébet nem vette át az udvari élet előírt formáit, s minden körtáncnál jobban szerette a vad lovaglást.
Amikor Erzsébet jegyese Hermann váratlanul meghalt, a grófnő s udvara haza vagy kolostorba szerették volna küldeni. Ekkor azonban Lajos, aki bátyja után örökössé vált, kiállt Erzsébet mellett és megértette apjával, hogy a kislányt szeretetből akarja feleségül venni. Az apa beleegyezett, és megtartották az eljegyzést. Az öreg őrgróf halála után megtartották az esküvőt. Erzsébet ekkor 13 éves volt, Lajos pedig húsz.
Ezután Erzsébet nyugodtan függetleníthette magát az udvari etikettől. Ha férjét hazavárta, elébe lovagolt, és viharos örömmel üdvözölte. Lajos az udvari emberek megrökönyödésére egy asztalnál étkezett vele, s mindenben kiszolgálta. Lajosnak azonban tapasztalnia kellett, hogy, bármennyire is szeretik egymást, felesége szívét nemcsak ő birtokolja, hanem Isten egészen lefoglalta magának. Lajos azt is hálás hittel vette tudomásul, hogy felesége néha Isten szeretetéért egy időre elhagyja férje közelségét, vagy, ha Erzsébet az asztalnál egy falatot sem eszik, mert éppen böjtöl.
Az 1225-ben kitört éhínség idején is teljes tekintélyével mögötte állt, amikor Erzsébet fölnyitotta a kamrákat, és „kifosztva” a várat, segített az éhezőkön.
Erzsébet szeretetéről szól a tény, hogy milyen kimondhatatlan fájdalmat érzett, amikor Lajos 1227-ben keresztes hadjáratra indult. Mintha sejtette volna a jövőt, Lajos ugyanis még útközben megbetegedett és meghalt. A hírt alig merték közölni Erzsébettel, s mikor megtudta, fájdalmas kiáltással rohant végig a vár termein.
Erzsébet tizenhárom évesen lett feleség, tizenkilenc évesen pedig már özvegy három gyermekkel. Lajos oltalma nélkül nem folytathatta tovább addigi életét, ezért egy óvatlan pillanatban, zimankós téli időben gyermekeivel együtt elhagyta a várat. Férje halála adta az alkalmat arra, hogy az evangélium szegény Jézusát minden fenntartás nélkül kövesse.
Erzsébet életében nagy szerepet játszott Marburgi Konrád, akit maga a pápa jelölt ki Erzsébet lelkiatyjaként. Erzsébet még Lajos életében már Konrádra bízta lelke vezetését, akinek 1226-ban engedelmességi fogadalmat is tett. Konrád később Marburgban is Erzsébet szigorú kelkivezetője volt. Erzsébet oly hűséggel és hajlékonysággal simult Isten kezébe, hogy emberi szigor nem tudott ártani neki.
Özvegyi javaiból Erzsébet ispotályt rendezett be. Gyermekeit nevelőkre bízta, mert úgy látta, hogy nem tud számukra megfelelő nevelést biztosítani Ő pedig nagypénteken (1228-ban), amikor az oltárok minden ékességüktől meg voltak fosztva, a minoriták kápolnájának oltárára tette kezét, és lemondott a saját akaratáról és a világ minden pompájáról. Attól fogva ott szolgált a ferences harmadrend szürke ruhájában, mint betegápoló.
1231 novemberében Erzsébet megbetegedett. Utolsó napjait gyermeki derű ragyogta be. Elajándékozta a még meglévő holmiját, és 16-án éjfél körül meghalt. Marburgban temették el, s már négy évvel halála után, 1235-ben szentté avatták.
Ünnepét 1670-ben vették föl a római naptárba, november 19-re. 1969-ben ünnepét visszatették november 17-re, halálának napjára.
*
Szent Erzsébet legbensőbb titka s egyúttal legvonzóbb vonása az volt, hogy tökéletes összhangot tudott teremteni az Isten és a férje iránti szeretet között. Férje szeretetére jellemző a mondás, amit egy hegy mellett lovagolva kiáltott: „Ha ez az egész hegy aranyból volna, akkor sem adnám oda érte az én Erzsébetemet!” Erzsébet hitvesi szeretete különösen abból látható, hogy amikor férje hirtelen haláláról értesült, halálra váltan fölkiáltott: „Jaj, Uram Istenem, most az egész világ meghalt számomra!” Isten iránti elsődleges szeretetét pedig feleségként is megtartotta. A házastársak számára találunk itt fontos üzenetet: Úgy kell szeretniük egymást, hogy se hitük se vallási kötelezettségük ne csorbuljon. Az Isten akarata szerinti, Jézus szívén erősített hitvesi szeretet örök értékűvé válik!
Erzsébetünk nemcsak a hitvesi szeretetben, hanem a szegények szeretetében is kitűnt. Kislány korában is szerette a szegényeket, Lajos feleségeként pedig szinte pazarlóan támogatta őket. Férje halála – írja életrajz írója – megnyitotta a szegénység utáni vágyat, amely Erzsébet szívében állandóan égett. Legfőképp ezért hagyta ott Wartburgot és lett betegápoló nővér. A szegények kiszolgálásában Jézust szolgálta. Szentünk e magatartása elgondolásra késztet: Tudom-e úgy szolgálni a szegényeket, mintha Jézus kérne bennük segítséget?!
*
„Erzsébet azok közé a szentek közé tartozik, akiknek sugárzása nem csökken, fénye minden kor minden emberének világít.” (Diós István: A szentek élete)