November 7.
Mons. Koller Gyula atya rovata
Willibrord 658-ban született Northumbriában. Tekintélyes angolszász családból származott. Apja, Vilgils akkori szokás szerint gyermekkorában a York melletti Ripon szerzeteseinek gondjaira bízta. A korábbi skót kolostor éppen akkor került át Yorki Szent Wilfridnek és római-angolszász irányzatának befolyása alá. Willibrord a próbaévek után ott tette le szerzetesi fogadalmát Szent Benedek regulájára. Amikor 678-ban Wilfridet elűzték püspöki székéből, Willibrord áttelepedett az ír Rathmelsigi (ma: Mellifont) kolostorába, ahol Szent Egbert volt a tanítója, Szent Wigbert pedig a mintaképe. Az ír szerzetesség mélysége és bensősége kifejlesztette benne a szemlélődésre való hajlamot. Harminc éves volt, amikor pappá szentelték. Tizenkét évet töltött el itt csendes szemlélődésben. Közben kialakult benne a nagy feladat, a missziónáriusi életvitel.
A frízek földjét választotta ki Willibrord missziós területnek. 680-ban tizenegy társával (köztük Szent Suitberttel, akit később püspökké szenteltek, és Dél-Vesztfáliában misszionált) indult el nagy missziós útjára, a Rajna bal partján fekvő Frízföldre. Ezen a vidéken (amely a mai Hollandia területén feküdt) előtte már egy évszázad óta számos skót szerzetes prédikált a frízek között anélkül, hogy maradandó hatást ért volna el.
Willibrord azzal kezdte működését, hogy felvette a kapcsolatot a frank uralkodóval, II. Pipinnel, aki a missziót politikai és egyházi okokból egyaránt támogatta. Ezután úttörőként azon fáradozott, hogy Rómával kerüljön szilárd összeköttetésbe. Ezek a lépések, kapcsolatok tartóssá tették művét. A német egyház megszervezője és a frankok reformátora, Szent Bonifác is tanult belőle.
Willibrord missziós „távlata” bámulatos volt. Első római útján, 693-ban pápai misszionáriussá nevezték ki. (Ezzel egy hithirdető elsőként nyerte el ezt az elnevezést.) 695-ben maga Pipin küldte újból Rómába, hogy püspökké szenteljék, és egy új, önálló fríz egyháztartomány első fejeként megkapja az érseki méltóságot. November 21-én kapta meg a pápától a szentelést és a palliumot, s egyúttal felvette a Kelemen nevet. Ettől kezdve Kelemen- Willibrordnak hívták.
Pipin az érseknek székhelyéül a gazdagon felszerelt Utrechtet adta át. Willibrord tevékenysége átfogta a Schelde, az Alsó-Maas és a Rajna vidékét. Utrecht a Salvator templom melletti kolostorával egy messzesugárzó missziós központ magjává lett. Az érsek ösztönzésére Pipin hitvesének, Szent Plektrudisznak a családja megalapította az echternachi kolostort, amely mint missziós központ évszázadokon át megtartotta jelentőségét. Willibrord itt élt és tanított a legszívesebben.
Willibrord érsek mindig eleven kapcsolatot tartott fenn angolszász hazájával; ez szellemileg és anyagilag egyaránt támogatta. Az onnan elinduló újabb munkatársak nála találkoztak. Egy ideig Bonifác is az ő kíséretéhez tartozott. Emellett pedig a frízek között is voltak már hűséges segítői; jó példa rá Szent Liudger, és családja.
Willibrordnak Frízföldön túlmenő tervei is voltak, ezek azonban nem jártak sikerrel, sőt Frízföldön is érték sikertelenségek. Ez történt Pipin halála után (714-ben). Radbbod, a frízek pogány királya az érseket fogadni sem akarta, sőt kiűzte országából. Ennek következtében minden addigi eredménye hirtelen összeomlott. Csak Radbod halála (719) után az utód nagylelkűsége nyomán tudott visszatérni Willibrord, hogy fenyegetett életművét újraépítse. Sok munkával, áldozatkész segítőtársakkal terjesztette Krisztus tanítását a frízek között. Nemcsak a régi területen, hanem az egész Frízföldön. Később nagy segítséget jelentett, hogy a győzedelmesen előre törő Martell Károly oltalma alatt ismét felépíthette azt, amire kezdetben vágyott. Nyolcvanévesen olyan Frízföldre pillanthatott, amelyet nagyobb részben kereszténynek lehetett tekinteni.
Fél évszázadra (690-739) terjedt ki Willibrordnak, a frízek apostolának, Utrecht első püspökének missziós tevékenysége. 739. november 7-én halt meg szerzetesei körében Echternachban.
*
Úttörőként felülmúl minden más híres angolszászt, aki a hit hírnökeként a szárazföldön tevékenykedett, ám személyiségének képét mégsem tudjuk kortársi tudósításokból összeállítani, s levelei sem maradtak fenn. Ha azonban a szűkszavú tudósításokat összekapcsoljuk tetteivel, akkor egy kimagasló történelmi és szent személyiség képe áll előttünk. Ez a kép életének ismerete után legyen tanulságos számunkra is.
Willibrord-Kelemennek nemcsak tevékenysége, hanem „lényeglátása” is bámulatos volt. Megérezte, hogy csak a római pápával karöltve lehet igazi missziós munkát végezni. Ezt nemcsak környezetének, hanem a németek nagy apostolának, Szent Bonifácnak is példamutatást jelentett. Számunkra is fontos, hogy odaadó hitbéli kapcsolatunk legyen a római Egyházzal és vezetőjével, a mindenkori pápával!
*
„Csak egy Isten van, ég és föld ura, aki igazhitű tisztelőinek örök életet ád!” (Szent Willibrord üzenete a pogány fejedelemnek)