NÉRI SZENT FÜLÖP áldozópap

Május 26.

Mons. Koller Gyula atya rovata

Fülöp Firenzében született 1515 májusában. Édesapja szerény ügyvéd volt, édesanyja korán meghalt, ezért „mostohát” kapott, aki nagyon szerette. Első képzését szülővárosa domonkos szerzeteseitől kapta. Ott tanulta meg, hogyan kell a Szentlélek működésében bíznunk. Később apja a Montecassino közelében lévő San Germanóba küldte, ahol nagybátyja gazdag kereskedőként élt. Fülöp három évig maradt San Germanóban, ahol többet időzött a montecassinói bencéseknél, mint nagybátyja üzletében, s így megtanulta a tökéletességhez vezető alapokat.

1536-ban Rómában találjuk, ahol „krisztusi szegénységben” élt. Teológiai előadásokat hallgatott, és megismerkedett Loyolai Ignáccal is. Vele és rendtársaival együtt segítette 1538/39 ínséges telén a római éhezőket, és látogatta a betegeket. Tanév közben, hirtelen abbahagyta tanulmányait. A Szentíráson és Szent Tamás Summáján kívül minden könyvét eladta, s árukat a szegényeknek adta. Erre ez a döntő elhatározás ösztönözte: "Aki Krisztuson kívül akar valamit, nem tudja, mit akar.” Ezek után napjai az utcai apostolkodással teltek, éjjelei pedig Istenéi voltak. Gyakran fölkeresett egy-egy templomot, ott imádkozott, és néhány órát aludt az előcsarnokban.

Végül harminchat éves fejjel 1551 májusában fölvette a papi rendet. Beköltözött a "San Girolamo della Carita” testvériség házába. Itt bontakozott ki alkotása: az oratórium. Fülöp körül a lelki gyermekek száma egyre növekedett. Cellája szűknek bizonyult, ezért a templom szomszédságában álló raktárépületet építették át „oratóriummá”. Itt ismerkedtek naponta a Szentírással. Isten szavára közös imádsággal válaszoltak, egyénileg pedig a város kórházaiban és utcáin a szeretet szolgálataival.

1564-ben a pápa kérésére átvette a firenzeiek római templomának vezetését. Ekkor három fiatal barátjával együtt megkezdte a világi papok kis csoportjának közös életét. Ez a közösség a plébániák fölött álló oratórium-körré lett, amely "Róma egész vallási életének a középpontjává vált”.

Amikor Fülöp 1578-ban megkapta a pápától a Nova Chiesának nevezett templomot, ennek oratóriumában a város minden rendjéből és rétegéből ezrek találkoztak. Az oratoriánus papok és testvérek itt élő nagy csapatából alakult ki – pápai jóváhagyással – az "Oratóriánsok Kongregációja”. Ekkor vált világossá mindenki előtt Fülöp hivatása és kettős föladata: a papság azoknak a világi keresztényeknek a példáján épüljön, akik helyzetüknek megfelelően élik a tökéletesebb életet; a népet pedig az így megújult papság vezesse a keresztény életre. A reneszánsz és a kezdődő újkor emberének kevélysége arra késztette, hogy Isten iránti szeretetből bohócruhát öltsön, és bolondnak tartsák! Így lett a firenzei Fülöp "Róma második apostolává”.

Fülöp többszöri betegeskedés után 1593-ban megválhatott elöljárói hivatalától. Rövid ideig még tudott misézni. 1595. május 25-én reggel "örömtől ujjongva és énekelve” misét mondott. Este szokás szerint jöttek hozzá a testvérek, és megkapták áldását, másnap reggel három órakor pedig meghalt.

Loyolai Ignáccal, Xavéri Ferenccel és Avilai Terézzel együtt avatták szentté 1622-ben. Ünnepét 1625-ben vették föl a római naptárba május 26-ra.

*

Néri Szent Fülöp a "humoros szent”. Szívesen komédiázott, nem egyszer megjátszotta a csodabogarat, sőt még a bolondot is. Ezt nemcsak azért tette, mert ilyen volt a természete, hanem inkább azért – állítják életrajzának írói – hogy megalázza magát. Ezzel csökkenteni akarta azt a nagy tiszteletet, amellyel az emberek hozzá közeledtek. Csak így tudta megvalósítani életcélját: „Istennek élni, s magunknak meghalni”. Szentünk ebben fontos tanítást ad nekünk, akik hajszoljuk az emberek dicséretét, és magunkat mindig jónak, okosnak és tiszteletreméltónak tartjuk.  De ha csak a magunk dicséretével vagyunk eltelve, hogyan várhatunk Istentől elismerést?!  

Amikor Fülöp Rómában letelepedett, napjait utcai apostolkodásnak szentelte. Szeretett vidám beszélgetést kezdeményezni a csavargó ifjakkal, az apró üzletek tulajdonosaival és a szegény művészekkel. Szellemes és vicces, népies szavakkal kezdte, hogy azután - megnyílt szívük láttán - hirtelen megkérdezze: "Mikor szedjük össze bátorságunkat, hogy elkezdjünk igazi örömben, bűn nélkül élni? Nem késlekedhetünk vele, mert a halál sem késlekedik!” Nekünk is szóló kérdés ez: Mikor kezdesz el a pénzen vásárolt örömök helyett, Istennek tetsző, tiszta lélek vidámságában élni? Öreget és fiatalt egyaránt váratlanul meglephet a halál, -s akkor mi lesz?  

Fülöp látomásai közül a legnevezetesebb az, amikor egy pünkösdi napon a katakombákban bensőséges imába mélyedve azt látta, hogy valami fényes tűzgolyó közeledik feléje, és ajkait perzselve szívéig hatol. A földre zuhant, és föl kellett tépnie a ruhát a mellén a tűz heve miatt. E történetre hivatkozva Szentünk emléknapján így fohászkodik Egyházunk: „Urunk, add, hogy a Szentlélek minket is gyújtson lángra a szeretetnek azzal a tüzével, amely Néri Szent Fülöp szívét oly csodálatosan izzóvá tette!”