Május 17.
Mons. Koller Gyula atya rovata
A spanyolországi Torre Hermosa faluban született 1540-ben egyszerű földműves szülőktől. Alig volt pár éves, amikor édesanyja elvitte a templomba s elmagyarázta neki, ki lakik ott az oltáron a kis szekrényben. Ettől kezdve vonzotta a szentségi Úr Jézus. Kisgyerekként többször kereste az alkalmat, hogy bemehessen a templomba, és térdelhessen a „kis szekrényben élő” Úr Jézus előtt.
Tanulás helyett szegény szülein kellett segítenie: ásót, kapát fogott, hogy keze munkájával hasznukra legyen. Később, szülei halála után elszegődött juhászbojtárnak egy gazdához. Becsületessége láttára gazdája megengedte, hogy reggel misehallgatással kezdje napját, aztán legeltette a nyájat. Sokszor látták a réten térdre borulva imádkozni. Amikor templomtól távolabb meghallotta az úrfelmutatásra szóló harang szavát, térdre borult, hogy imádja az Oltáriszentséget. A falusi emberek először gúnyolódtak rajta, de amikor látták, hogy szíve mélyéből teszi, amit tesz, becsülni kezdték. S amikor észrevették, hogy tanulatlan ifjú létére mennyit tud beszélni az Oltáriszentségben lakó Jézusról és a neki hódoló angyalokról, szívesen hallgatták szavait, és elhitték neki, hogy angyalokkal társalog. Szent juhásznak kezdték nevezni. Gazdája örökösévé akarta fogadni. Amint észrevette, hogy tisztelet kezd kialakulni körülötte, alázatosságból elhagyta a világot,
Paszkál 24 éves volt ekkor, s úgy döntött, hogy abbahagyja a juhászkodást, és Monfortban egy szigorított módon élő ferencesek kapuján kopogtatott. Miután szándékát alaposan kivizsgálták és alázatosságát próbára tették, felvették egyszerű ferences testvérnek. Amikor elöljárói észrevették bölcsességét, a papjelöltek közé osztották be. Ő azonban nem akart pap lenni, mert nem tartotta magát méltónak arra, hogy az égből lehívja az egyszerű ostyába magát az Urat. Megmaradt hát egyszerű laikusként Paszkál testvérnek. Szerzetesi hivatását minden szempontból mintaszerűen töltötte be. Nem volt olyan alantas munka, mit nem végzet volna szívesen. A szent szegénységet megható következetességgel viselte. Azt írják róla, hogy a csuhát, amelybe fogadalomtételkor beöltöztették, egész életében viselte. Folt hátán folt volt rajta, de ő ezeket a foltokat kitüntetésnek tartotta. Cellájában egy fatuskó szolgált szék és vánkos gyanánt.
Szerzetesként még nagyobb buzgósággal vette körül a szentségi Jézust. Minden szabadidejét nála töltötte. Az Oltáriszentség volt számára az iskola, ahol égi bölcsességet tanult. Ez észrevehető volt nemcsak szavaiból, hanem abból is, hogy az egykori írástudatlan juhászhoz nagy tudású emberek jöttek jótanácsért. Megtanult írni és olvasni. Tanítója állítólag egy angyal volt. Ezt el is hitték neki, mert a könyv, amit az Oltáriszentségről írt, mélységes hitről és angyali odaadásról szól.
Paszkál testvér annyira szerette az Oltáriszentségben rejtőző Üdvözítőjét, hogy érte vértanúságot szeretet volna vállalni. Ezért nagyon boldog volt, amikor elöljárói Rómába küldték, hogy bizonyos iratokat a rend Generálisapátjától elhozzon. Útját gyalogszerrel, csuhában tette meg, s minden alkalmat megragadott, hogy az embereket jóra intse. Amikor útja a délfranciaországi hugenotta protestánsok között vezetett, még hangosabb volt „hithirdetésben”. Gúnyt és bántalmazásokat viselt el, kövekkel megdobálták, megverték, sőt be is zárták, mert kémnek gondolták. A végén szabadon elengedték, és vértanúság nélkül élve hazakerült. Visszatérve ott folytatta, ahol abbahagyta: szentségimádás és engedelmesség volt a napi, sőt az éjszakai programja.
Élete utolsó éveit majdnem kizárólag a szentségi Úr Jézus imádásában töltötte. A villareali kolostorban hunyt el éppen ötvenharmadik születése napján, május 17-én. A templomban ravatalozták fel. A hagyomány szerint az érte mondott mise alatt úrfelmutatáskor halott szemei felnyíltak. Mivel sírjánál sok csoda történt, V. Pál 1618-ban boldoggá, VIII. Sándor 1690-ben szentté avatta. XIII. Leó pápa pedig 1897-ben az összes eucharisztikus egyesület védőszentjévé nyilvánította.
*
Paszkál testvér a legméltóságosabb Oltáriszentség szentje, egyszerű ferences testvér, de nagy misztikus szent. Nagysága abban van, hogy nemcsak egész szívével hitte és szolgálta Jézust az Oltáriszentségben, hanem meg is akart halni érte. Csodálni való odaadás volt ez. De amíg megcsodáljuk, tanuljunk is tőle tiszteletet és áhítatot a köztünk lakó Úr Jézus iránt. Templomlátogatásaink és térdhajtásaink tanúskodjanak hitünkről!
Szent Paszkál elsősorban egyszerűségével, alázatával és minden kitüntetés kerülésével tűnt ki. Olyan magatartást alakított ki magában, amely nem tűrte al a népszerűséget, amely csak imádságra és engedelmességre volt hajlamos. Menekült mindentől, ami őt kiemelte, tiszteltté tette. A mi „kivagyiságunk” világába szól bele: Ne „kürtöltess magad előtt” és ha mégis kitűntenek, a dicsőséget ne magadnak, hanem Istennek tulajdonítsd, aki a sikert adta.
*
„Dicséret és hála neked, Uram, amiért engem, szegény bűnöst szent lakomádban részesítettél. Űzzön el belőlem minden hiúságot, erősítsen meg minden jóban. Főképp gyújtsa fel bennem a szent szeretetet és egyesítsen elválaszthatatlanul veled, Uram és Megváltóm.” (Szent Paszkál imája szentáldozás után)