Május 2.
Mons. Koller Gyula atya rovata
Atanáz 295 körül Alexandriában született keresztény szülőktől. Gyermekként még megélte Diocletianus borzalmas keresztényüldözését. Semmi közelebbit sem tudunk kiképzéséről. Azt viszont már ismert, hogy Atanáz 325-ben Sándor alexandriai püspököt diakónusaként elkísérte a niceai első egyetemes zsinatra. Atanáz is részt vett a fölmerült kérdések megoldásában. Arius papnak Jézus istenségét tagadó tanítását elítélték, és a zsinat hittételként kihirdette:Jézus Krisztus a Fiúisten, a Szentháromság második személye.
Sándor püspök halála előtt Atanázt jelölte utódjául. Az új püspök azzal kezdte működését, hogy végiglátogatta egész egyházmegyéjét és a niceai hitet megszilárdította hívei szívében. Nem tudott azonban szeretettel bánni a Jézus istenségét tagadó ariánusokkal. Még Konstantin császárral is szembeszállt, aki kész lett volna az istentagadó Ariusnak megbocsátani. Ezért jobbnak látta elvonulni egy felső-egyiptomi kolostorba. De ez sem segített, mert rettenthetetlensége miatt a császár Trierbe küldte. Atanáz öt száműzetése közül ez volt az első.Ha ekkor Atanáz rájön, hogy több hajlékonysággal, alapelvei föláldozása nélkül, hozzájárulhat a helyzet enyhüléséhez, nem történtek volna meg a további száműzetések. Így azonban maga adott ellenfelei kezébe bizonyítékokat, amelyekkel nyakas bajkeverőnek tüntetették föl őt a mindenki előtt.
Amikor 337-ben meghalt Konstantin császár, Atanáz viszamehetett „rendet teremteni” Alexandriába. De két év múlva az új császár az arianusokkal karöltve letette Atanázt a püspökségről. Csak 346-ban térhetett haza püspöki városába. A nép, az egyszerű hívek diadalmenettel fogadták, és hitvallóként ünnepelték. Ezúttal tíz évig maradhatott Alexandriában. Ezek voltak püspökségének legszebb és legtermékenyebb esztendei. Megújította egyházmegyéjében Nicea szellemét, a keresztény élet elmélyítésén munkálkodott. Még mindig kemény volt az ariánus püspökökkel és vezetőkkel, sőt a császárokal is.De ugyanakkor közel állt népéhez, a legvégsőkig elment hívei testi-lelki gyarapodásának előmozdításában. Értelmi finomságokhoz nem volt érzéke. Számára a hit nem politikailag elkötelezett művelt köröknek és csoportoknak fönntartott terület volt, hanem a nép ügye. A nép és a szerzetesek szerették, mert tudták, hogy Atanáz oldalán áll az igazság.
E viszonylag nyugodt időszakban írta legjelentősebb műveit. Főműve, a Három beszéd az ariánusok ellen. Ezek a beszédek nem nyugodt értekezések, hanem szenvedélyes hitvallások az igaz hit győzelméért.
Tíz év múlva ismét menekülnie kellett. Ekkor az egyiptomi remeték közt talált menedéket. Az új császár, Julianus császár uralkodásának kezdetén térhetett haza. Nemsokára azonban a császárt ismét száműzetésbe küldték (362-363). Ez alkalommal közelebbről megismerkedett az egyiptomi szerzetesség szellemével és intézményével, annak a vallásos életnek mélységével, amely az üldözések korának világát átültette a puszták magányába. Itt lett Atanáz szelídebb és békésebb.
Valens császár uralkodása alatt újabb száműzetésbe kényszerült. Ez volt az utolsó és csak négy hónapig tartott. Ezután véglegesen hazatérhetett városába, és békében kormányozhatta egyházmegyéjét, amelynek hívő népe haláláig hű maradt hozzá.
373. május 2-án halt meg Alexandriában. A római naptárba 1550-ben vették föl ünnepét.
*
Atanáz püspök Jézus Krisztus istenségének fáradhatatlan hitvallója volt. Még az ötszörös száműzetés sem tudta megtörni erejét. Püspökségének 46 évéből húszat száműzetésben töltött. Ezért Atanázt a történelem ,,az Egyház oszlopaként” ünnepeli. Nagy érdeme, hogy teljes egészében fölismerte azokat a veszélyeket is, amelyeket az államvallás a lélek szabadsága és a vallás számára magában rejt. A császárral, a hozzá alkalmazkodó, „politizáló” teológusokkal és püpökökkel szemben negyvenhat éven át egyértelműen azonosította magát a Niceában meghirdetett igaz hit ügyével. Ésharcolt azért, hogy az Egyház hű maradjon sajátos küldetéséhez, az evangélium hirdetéséhez. Ez akkor nagyon fontos volt, de fontos ma is, mert mindig tragikus, ha az állam vagy a politika beleavatkozik a hit és a vallás kérdéseibe. Tanuljunk tőle rettenthetetlen hűséget és kiállást hitünk és egyházunk tanítása mellett. Nem árt, ha a nemrégi időben megélt „alkalmazkadásainkat” visszamenőleg is megbánjuk.
Atanáz püspököt egyesek becsülték szilárdságáért és határozottságáért. Mások viszont összeférhetetlennek tartották. Alexandria püspöke gyakran állt egyedül az ariánusokkal szemben. Önmagát egybeolvasztotta Isten ügyével, olyannyira, hogy érte mindent föláldozott. Nehézséget jelentett számára, hogy különbséget tegyen az emberek és az általuk képviselt vélemények között. Hiányzott belőle a szelídség és a gyöngédség. Ezért sokszor elvétette a helyes mértéket. Később, amikor számüzetésében az egyiptomi remetékhez került, megismerte Remete Szent Antal s társainak életét. Ez példaképül szolgált neki, és bensőleg-külsőleg átalakította: megértette s elismerte hibáit és bánkódott fölöttük. Hibáin okulva tanuljuk meg: ha az igazságról van szó, nem a másként gondolkozó ember, hanem helytelen véleménye az ellenfelünk. A latin mondás szerint: a tévedés ellensége lehetek, de barátja kell legyek a tévedő embernek. Nem szabad lebecsülni a másik embert, még akkor sem, ha másként gondolkodik – a gyűlölködés rossz tanácsadó.
*
„A Szentháromság mindenkor Szentháromság, akkor is, amikor az Ige Máriából testet ölt. Sem hozzá nem lehet adni, sem elvenni nem lehet belőle.” (Szent Atanáz püspök leveleiből)