December 12.
+ Mons. Koller Gyula atya egykori írása
Jeanne 1572. január 28-án született Dijonban Bénigne Frémyot grófnak és Marguerite de Berbisey asszonynak a házasságából. A család mélyen vallásos volt, s az apa magas tisztsége következtében gazdag is. Anyjuk halála után két testvérével együtt grófi módon, de vallásosan nevelték. A bérmálkozás után Jeanne bérmanevét, a Francoise-t is fölvette. Nővérét követve 1592. december 29-én ő is férjhez ment, mégpedig Christophe de Rabutin Chantal báróhoz. Így lett a neve Jeanne-Francoise de Chantal, magyarul a Chantal Johanna Franciska.
Házasságuk boldog volt. Eleinte egy tönkrement birtokon kellett berendezkedniük, de hamarosan rendbehozták a tönkrement birtokot, és egy báró családhoz méltó módon szerető egyetértésben éltek. Franciska férjének hat gyermeket szült, akik közül négyet fölnevelt. Két héttel utolsó gyermekük születése után, 1601 októberében Chantal báró vadászat közben véletlenül halálos sebet kapott, és meghalt.
Franciska számára súlyos csapást jelentett férje elvesztése. A fájdalom az addig is jámbor asszonyt egészen közel vitte Istenhez. Őszintén mély lelki életet kezdett élni és fogadalmat tett, hogy többé nem megy férjhez. Imádságnak és a vezeklésnek adta át magát, s közben a belső próbatételek misztikus ajándékok befogadásához készítették föl lelkét. Egy alkalommal az Úr látomásban megmutatta neki későbbi lelki vezetőjét.
Férje halála után Franciskának át kellett költöznie apósához, Monthelonba. A vidék csöndes magánya lelki életét mélyítette, de a környezet durvasága sok megpróbáltatást okozott. Lelki nyugalma érdekében sokszor megfordult Dijonban. Ott látta meg először, 1604. március 5-én Szalézi Ferencet, aki nagyböjti beszédet tartott Sainte-Chapelle-ban. Felismerte benne a látomásában látott leendő lelkiatyját és örömmel kereste föl. Fél év várakozás után Ferenc elvállalta Franciska lelki vezetését.
Franciska 1606-ban kapcsolatba lépett a dijoni kármelita apácákkal. Ők tanácsaikkal neki és lelki vezetőjének is segítségére voltak. Ezek után Franciska imádságos élete egyre inkább a szemlélődés felé irányult. Ekkor égette tüzes vassal a szíve fölé Jézus nevét. Franciska és Szalézi Szent Ferenc között bensőséges, mély lelki barátság alakult ki. E barátságot erősítette Franciska öccse, aki közben Bourges érseke lett. Amikor Ferenc püspök testvére feleségül vette Franciska lányát, a két család is közelebb került egymáshoz.
Jövőjét tekintve Franciska vonzódást érzett a szerzetesi élethez, de választani nem tudott közülük. Ezért Franciska boldogan fogadta Szalézi Ferenc elképzelését: egy női rend alapításáról, amelyben a nővérek klauzúra nélkül élnek, s amelybe beteg és öreg nők is beléphetnek. Az alapítással várni kellett, mert anyai kötelezettségei egyelőre szűkebb családjához kötötték. Amikor aztán Franciska legidősebb lánya férjhez ment, lehetővé vált, hogy elvonuljon a világból. 1610. június 6-án néhány társnőjével együtt, egy egyszerű, tóparti házban megalapították a Szalézi Ferenc átal tervezett Vizitációs Nővérek társaságát. E társaság lelkületét Ferenc püspök alakította ki személyes varázsával és beszédeivel. De Franciska szerepe legalább ilyen fontos volt, elsősorban neki köszönhető a rend misztikus jellege. Az imaélet mellett a nővérek szabadon járhattak ki a városba és segíthették a rászorulókat. Franciska fő tevékenysége ezután az új rendházak alapítása lett. A nehézségeken, amelyet az új alapítások jelentettek, szinte páratlan éleslátással és határozottsággal lett úrrá. Amikor Franciska meghalt, már negyvenegy háza volt rendjének.
Az 1637. évtől kezdve Franciska egészsége lassan fölmondta a szolgálatot, nagy testi és lelki fájdalmai voltak. 1641. december 8-án Moulins-ban lévő házukban ágynak dőlt, és hosszú, nehéz haláltusa után december 13-án meghalt. 1751. augusztus 21-én boldoggá, 1767. július 16-án szentté avatták. Ünnepét 1969-ben december 12-ére, legújabban pedig augusztus 12-ére tették át.
*
Johanna Franciska sokféle teendője ellenére mély lelki életet élt, napjai mégis telve voltak fájdalmakkal és súlyos testi és lelki megpróbáltatásokkal, lelki szárazsággal és kísértésekkel. De mindig volt elég ereje, hogy uralkodjék belső félelmein. A legbizalmasabb nővértársakon kívül szenvedéseit más nem is sejtette. A nővérek számára mindig a kedves, állandóan megtalálható és fölkereshető anya volt. Üzenetként megkérdezi tőled, kedves Olvasó, szenvedéseid, megpróbáltatásaid közepette tudsz-e a másikhoz kedves, türelmes és megértő lenni? Ha nem, akkor tanulj Szentünktől igazi keresztény magatartást!
Franciskát, a fiatal bárónét egy ránk maradt festmény a reneszánsz kor feszes díszruhájában, magas csipkegallérban, nyakában sokszoros gyöngyfüzérrel és gyűrűkkel ékes kezében kendővel ábrázolja,. Eleganciáját özvegy korában is megtartotta. Szalézi Ferenc, aki tudott fogadalmáról, ezt így tette szóvá ,,Ha nem akar férjhez menni, akkor a cégért le kellene venni!” Franciska sértődés nélkül szót fogadott. Apósa udvarában a háziúr „kedvenc „szolgálója” állandóan bosszantotta, sőt bántalmazta. Franciska, bármennyire is fájt neki, hallgatagon elviselte, sőt a szolgáló négy házasságon kívül született gyermekét a saját gyermekeivel együtt nevelte és tanította Ugyanígy soha nem sértődött meg, ha nővértársai megbántották....Sajnos, életünk telve van sértődöttséggel, és „haragszomrád”-dal. Bizony, naponta kellene tanulnunk Szent Franciskától a megbocsátást és nagylelkűséget.
*
„A szeretet vértanúsága attól a perctől kezdődik, amikor mindenestül Istennek szenteljük magunkat, és tart életünk végéig, ha hűségesek maradunk e szeretethez.”
(Chantal Szent Franciska)