December 1.
+ Mons. Koller Gyula atya egykori írása
Egy könyvkereskedő fiaként született Londonban 1540. január 25-én. Gyermeksége még VIII. Henrik uralkodásának idejére esik, aki Anglia egyházát elszakította a pápától és az Anyaszentegyháztól.
Ödönt a kereskedőcég támogatta abban, hogy tanulhasson. Tanárai büszkeségére ő köszönthette VI. Eduárd halála után az új királynőt, Máriát bevonulásakor, aki szenvedélyesen fáradozott Anglia újra katolikussá tételén; és kegyetlenségével teljesen elveszítette a nép bizalmát, még katolikus alattvalóiét is. Utóda I. Erzsébet királynő (1558-1603), az angol államegyház mellett döntött, s ezzel megpecsételődött az anglikán reformáció győzelme Angliában.
A kortársak közül sokan nem fogták fel azonnal az esemény fontosságát. Közéjük tartozott Ödön is, aki - befejezve tanulmányait az oxfordi egyetemen szüleivel, barátaival és pártfogóival együtt letette az Erzsébet által kívánt esküt az angol király korona egyházfőségére. Mi több: Gloucester püspökének tanácsát követve diakonussá szenteltette magát az anglikán egyházban.
Feladatköre értelmében a humanista vizsgálódás után a nagy egyházatyákkal kezdett foglalkozni. Ekkor, egyre jobban tudatosult benne, hogy az anglikán vallás mennyire eltér az áthagyományozott hittől, és hogy Erzsébet államegyháza milyen kevéssé felel meg a régi Egyháznak.
Amikor az új dublini egyetemre ment magántanári képesítést szerezni, egyre sürgetőbbé vált számára a kérdés, nem kell-e elszakadnia Erzsébet egyházától. Ott nyíltan kifejtette gondolatait és kételyeit is.
Amikor 1570- ben Szent V. Pius pápa kiközösítette a királynőt, és Erzsébet hatékony ellencsapással válaszolt, Ödön is ,,gyanús személlyé” vált. Álruhában tért vissza Angliába, s ott átélte Boldog Storey János perét és kivégzését, véglegesen eldöntötte, hogy Douai-ba megy. Csak nehezen tudott kitérni a letartóztatás elől, és átjutni a csatornán. Douaiban Anglia fiatal katolikusainak színe-java körében otthon érezte magát. Aquinói Szent Tamást tanulmányozta és kérte, hogy szubdiakónussá szenteljék. Utána Rómába ment, s felvételét kérte Jézus Társaságába.
Brünni noviciátusa után 1579-ben pappá szentelte Prága érseke az angol William Allenkre. Az érsek arra kérte XIII. Gergely pápát, hogy Angliába is küldjön jezsuitákat. Ödön és Robert Persons kapta meg elsőnek a parancsot, hogy menjen Angliába.
Az angolok azt hitték - még a katolikus körökben is -, hogy a ,,jezsuita invázió” politikai célokat szolgál. Campion az angol koronatanács tagjaihoz intézett írásában így magyarázta meg küldetésüket: ,,Mi, jezsuiták azért alkottunk Társaságot, hogy örömmel hordozzuk a keresztet, amelyet ti a vállunkra helyeztek. A munka megkezdődött; Istené az, és nem lehet abbahagyni..”
Campiont először 1580. június 25-én Londonban tartóztatták le, de csakhamar szabadon engedték. Vidékre ment, s prédikációival számos megtérést ért el. Késöbb Lancashireben naponta prédikált nagy sikerrel. Eközben állandóan besúgók vették körül. Campion atya ez idő alatt dolgozott egy hitvédelmi művön, amelynek a Decem rationes (Tíz indok) címet adta. Egy titkos sajtóban nyomtatták ki, és gyorsan elterjedt. A kormányzat ekkor megkettőzte erőfeszítéseit, hogy szerzőjét letartóztassa. Ez három héttel később sikerült is. Ödön egy hűséges katolikus család házában misézett mintegy negyven személy előtt, akik között akadt egy Eliot nevű áruló. Elfogták és 1581. november 14-én más papokkal együtt megkezdődött a pere. A vád az volt ellenük, hogy Róma megbízásából összeesküvést akartak szőni. Amikor megkérdezték, hogy a vádlottak közül ki vallja magát ártatlannak, Campion a sok kínzásból fakadó gyengesége ellenére jelentkezett, és védte vádlott társait a hamis vád ellen. A halálos ítéletet azonban nem sikerült elhárítania.
Londonban,1581. december 1-jén végezték ki három másik pappal együtt. Két ló farkához erősített létrafélén vonszolták a vesztőhelyre. Nyomorúságos állapota ellenére töretlen hangon idézett Pál apostol Korinthusi leveléből. Ezután a jelenlévő katolikusokkal együtt elimádkozta a Hitvallást. A felakasztásra, beleinek kitépésére és felnégyelésre ítélt vértanú vére ráfröccsent egy fiatal költőre, a későbbi Boldog Walpole Henrikre, aki jezsuita lett, és vértanúságot szenvedett hitéért.
Campion Ödönt 1886. december 29-én avatták boldoggá.
*
Campion vértanúsága nem politikai állásfoglalás volt, ahogy az anglikánok állították, hanem a hitért vállalt önkéntes áldozat. Érdekes adat is igazolja ezt. Amikor ui. Campion Prágából Angliába indult, elutazása előtti estén egy rendtársa a cellája ajtajára írta: P. Edmundus Campianus vértanú. Campion a sok kínzás következtében gyengesége ellenére védte magát és vádlott társait is okosan és talpraesetten. Meggyőzően igazolta, hogy az összeesküvés vádja csupán ürügy, és hogy végső soron a hitük miatt üldözik őket. Tanuljunk tőle áldozatot is hozni hitünkért!
Boldogunkra, mint igazi vértanúra jellemző volt a halálát előidéző számára szóló megbocsátás. Eliot, az áruló a börtönben fölkereste s ezt mondta neki: ,,Most bizonyára haragszik rám”. ,,Nem, hanem megbocsátok Önnek - válaszolta Campion. Bizonyságul iszom az egészségére.” A haldokolva Urunkhoz hasonlóan imádkozott tévelygő testvérei bűneinek bocsánatáért: ,,Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” Napjainkban nagy szükség van ilyen megbocsátó lelkületre!
*
,,Látványossága lettünk a világnak, az angyaloknak és az embereknek is; oktalanok vagyunk Krisztusért.” (1 Kor 4,9)
(Boldog Campion Ödön szavai, amikor meggyalázva hurcolták a vesztőhelyre)