Április 29.
Mons.Koller Gyula atya rovata
Katalin abban a zűrzavaros században született, amikor a római pápa hetven éven át a franciaországi Avignonban élt, amikor Itáliában a városok, a pápai állam, és a császár egymás ellen harcolt. Katalin 1347-ben, Sienában, egy kelmefestő mester családjában utolsónak, huszonötödiknek született. Már három éves korában a jámborság szokatlan jelei mutatkoztak rajta. Hat éves volt, amikor látomásban részesült: megjelent neki Krisztus főpapi ruhában, szentek kíséretében. Ettől a látomástól Katalin megváltozott. Felnőttesen komoly lett, imádságos élete elmélyült, és gyakorolni kezdte a vezeklést, böjtöt, imádságot, hét éves korában pedig szüzességi fogadalmat tett.
A család mindezt nem vette komolyan, s kezdték kiverni fejéből "rögeszméit". Ő türelemmel viselte mindezt, de tizenhat éves korában felnőttként közölte övéivel, hogy inkább elmegy otthonról, minthogy fogadalmát megmásítaná.
Ekkor az édesapa hatására, a család elfogadta szándékát. Katalin alázatból nem akart kolostorba lépni, hanem a Sienában élő domonkos harmadrendi nővérek (mantelláták) külső tagjaként akarta szolgálni Istent és felebarátait. A nővérek 1363-ban fogadták be. Katalin ekkor visszavonult, házuk egy pinceszerű zugába, amit a cellájának nevezett. Ott vezekelt, imádkozott, böjtölt és virrasztott. Ágya nem volt, a feje alatt egy kő volt a párna. Csupán kenyeret és zöldségféléket evett. Csak a templomba ment ki, s a gyóntatóján kívül senkivel sem beszélt. Három éven át tartott ez az önmegtagadó teljes magány, amikor Krisztus megjelent Katalinnak és misztikus módon eljegyezte magával – számol be róla gyóntatója. Ezt követően az Úr elküldte az emberek közé, hogy a béke és az igazság angyala legyen. Katalin kora bűnös zűrzavarában harcolt férfiakat megszégyenítő elszántsággal, imádkozott és vezekelt, hogy az Egyház, a földi Krisztus - ahogy ő nevezte -, megújuljon. Csakhamar híre kelt, hogy Katalin jó tanácsadó, és csodatevő ereje van. Kialakult körülötte egy tanítványi kör, melyet ő maga a "családom" névvel hívott. Amikor ellenségei megtámadták, a domonkos rend 1374. évi általános káptalanja elé idézték, és szigorú vizsgálat alá vették. Tevékenységét jóváhagyták, és lelki vezetőt rendeltek melléje. Amikor Katatalin visszatért Sienába pestis tört ki a városban. Ekkor életét is kockára téve szolgált: ápolta, olykor csodával gyógyította a betegeket. A következő években növekedett körülötte a csodálatos megtérések, kibékülések, gyógyulások száma. Ezek melett Katalin fáradhatatlanul harcolt a pápa Rómába való visszatéréséért, hogy ezzel megkezdődjék az Egyház megújulása. Tanítványai egy részével három hónapot töltött Avignonban a pápánál a hazatérés érdekében. Sok küzdelme és imádsága végre eredményt hozott: XI. Gergely pápa elindult Avignonból és 1377. január 17-én Katalin nagy örömére, bevonult Rómába. XI. Gergely utóda a pápaságban VI. Orbán lett, aki miatt Katalinnak sokat kellett tárgyalnia a békétlen firenzeiekkel. A végén sok huzavona után Firenze békét kötött a pápával. Ezek után Katalin hazatért, s kezdte diktálni - legtöbbször misztikus elragadtatásban - az isteni Gondviselésről szóló könyvét, a Dialógust. Állandóan több "titkár" és "titkárnő" volt körülötte, kiknek könyvét és legkülönbözőbb címzetteknek küldött leveleit diktálta: Levelei és Dialógus-a lenyűgözik az olvasót, aki el sem hiszi, hogy ezek egy ,,műveletlen” siénai polgárlány művei. De elhisszük, ha tudjuk, hogy a szerző a gyengékben isteni erejét megmutató Krisztus menyasszonya volt. Közben egészsége egyre gyengült és 1380 nagyböjtjére fekvő beteg lett. Nemsokára, április 29-én meg is halt: hazatért égi Vőlegényéhez. II. Pius pápa 1461-ben avatta szentté.
1939-ben - Assisi Szent Ferenccel együtt - Itália védőszentjévé nyilvánították. 1970-ben pedig Avilai Szent Terézzel együtt egyházdoktorrá avatták.
*
Egy beteg ápolása során Szentünk hősies önuralomról és türelemről tett tanúságot. Ekkor éjszaka megjelent neki Krisztus, és két koronát kínált neki: egy tövisből fonottat és egy ékes aranykoronát: „Az egyiket választhatod erre az életre; a másikat majd az égben fogod viselni!” Katalin kivette az Úr kezéből a töviskoronát, és a saját fejére húzta. A tövisek fájdalmát - árulta el lelkivezetőjének - hosszú időn át érezte a fején... A liturgiában mi most a föltámadás húsvéti örömében élünk, de tudjuk, hogy nagypéntek nélkül nincs húsvét. Tanuljuk meg hát Katalinunktól, hogy az „ékes aranykoronát” mi is csak akkor kapjuk meg, ha a foldön nem riadunk vissza a fájdalmaktól, a hősies önuralom és türelem keresztjétől. Sienai Katalin más szentekhez hasonlóan sok csodát tett életében. De a legnagyobb csoda saját lelki életének kibontakozása, és szentté érése volt. Hihetetlen gyorsasággal és biztonsággal járt a tökéletesség útján, ráhagyatkozva magára Jézus Krisztusra, akivel misztikusan eljegyezte magát. Egész kicsi kora óta nagyon szerette az Eucharisztiát, ezért is kapta meg azt a rendkívüli kegyelmet, hogy élete utolsó hét esztendejében az Oltáriszentség volt egyedüli tápláléka. Ezek után a mostani húsvéti időben, kérdezzük meg magunktól: Szívesen és gyakran táplálkozunk-e az Eucharisztia kenyerével? Gondolunk-e erre az örök életet biztosító eledelre, amikor a Miatyánkban a mindennapi kenyérért imádkozunk?
*
„Örök Isten, vedd életem áldozatát az Anyaszentegyház titokzatos testében. Csak azt adhatom neked, amit te adtál nekem. Vedd hát szívemet és facsard ki Jegyesed, az Egyház arcára!” (Sienai Szent Katalin levelezéséből)