Április 7.
Mons.Koller Gyula atya rovata
Hermann Kölnben született 1150-1160 között. Családja a polgársághoz tartozott, de elszegényedett. A szegénység ellenére is becsületre és vallásosságra nevelték gyermeküket. Életrajzírói szerint kisgyerekként sokat látogatta a templomokat. Az Úr Jézus, Szűz Mária és a szentek szobrainál gyermeki hittel úgy imádkozott, beszélgetett, panaszkodott mintha élő emberek volnának. A legenda szerint egy alkalommal kedveskedve egy almát nyújtott oda a Szűzanya ölében ülő kis Jézusnak. A kicsi Jézus átvette az almát, a Szűzanya pedig barátságos mosollyal jutalmazta. (Ezt a megelevenedett szobrot még ma is mutatják a kölni Sankt Maria am Kapitol templomban.)
Tizenkét éves korában a templomlátogató Hermann a steinfeldi premontreiekhez került. Amikor észrevették jósága mellett tehetségét is, Boldog Frigyes apát híres frízföldi iskolájába küldték. Papként tért vissza Steinfeldbe, és rábízták a rendi templom irányítását; ehhez hozzátartozott az éjszakai őrködés szolgálata is. Hermann sok tekintetben igazi Rajna-vidéki ember volt: élénk szellemű, vidám lelkületű, tréfától sem idegenkedő, az emberekkel szívélyes és együtt érző.
Nemcsak kézművesként volt ügyes, hanem művészi adottságokkal is rendelkezett: egyházi énekszövegeket és dallamokat költött.... A kolostorban mindenben Krisztus követésére és a Boldogságos Szűz szolgálatára törekedett. Úgy tűnt, minden világi érdeklődését teljesen legyőzte a földöntúli világ. Hogy Krisztushoz külsőleg is hasonlóvá legyen, nagy vezekléseket vállalt magára: böjtölt, kemény fekhelyen aludt, minden kellemetlenséget és betegséget türelmesen elviselt. Hermann különös szeretettel tisztelte a Boldogságos Szűz Máriát. A lovagi költészetből kölcsönözve a szót, Máriát Úrnőjének és Rózsájának nevezte. Szeretete viszonzásaként csodás látomásokban volt része éjszakai őrszolgálata idején. Egyik ilyen látomásában kezét egy angyal a Boldogságos Szűz kezébe helyezte, és új nevet, a "József" nevet kapta. Szerzetestestvérei valóban Mária vőlegényének, Józsefnek nevezték őt. Ápolta még nagy buzgalommal Szent Orsolyának és társnőinek tiszteletét is. Ezek a Kölnben és a Rajna vidékén annyira kedvelt vértanúk éppen akkoriban kerültek a jámbor érdeklődés középpontjába, miután megtalálták az ereklyéiknek tartott csontokat. Hermann József elsőként énekelt egy himnuszában Jézus Szívéről; Mária öt örömét versben ünnepelte, és az Üdvözlégyek hozzácsatolásával a rózsafüzér-imádság előfutárai közé számítjuk. Szent Orsolya és szűz társai tiszteletére is költött szövegeket, amelyeket emléknapjaikra Hermann szeretetből szenvedett, de szenvedésében ismét csak mélységes vigasztalást talált: méltó lett boldogító dolgok látására. Élettörténete szerint egy éjszaka, amikor a sekrestye ablakán át a csillagos égre nézett, megsejtette a teremtés lényegét. Csodás illatot érzett Mária nevének kimondásakor. Az Eucharisztia ünneplése alkalmával is kellemes illat áradt ki néha kelyhéből. Amint a premontreieknél szokásos volt, gyakran látott el lelkipásztori teendőket a kolostoron kívül. Lelkivezetőként különösen nagyra becsülték az apácakolostorokban. A Zülpich melletti Hovenben levő ciszterci nővérek kolostorában tartózkodása alkalmával halt meg 1241 vagy 1252. április 7-én. Hermannt életében is nagyon szerették, és tisztelete halála után elterjedt az Eiffel táján és a Rajna vidékén, sőt egész Németországban, a premontreiek által pedig más országokban is. A gyermek Jézussal és Édesanyjával megélt bizalmas kapcsolata miatt az anyák és gyermekek védőszentje. Halála óta a nép körében tanúsított tiszteletét a Szentszék 1958-ban erősítette meg.
*
Szentünk önmagával szemben annyira kíméletlen volt, hogy a világban élő emberek nem becsülték, hanem olyan megzavarodott-félének tartották. Ő ennek örült, hiszen ebben osztozott a megvetett Jézussal, akiről rokonai egy alkalommal azt hitték, hogy megzavarodott. A mai fényűző, a megjelenésre sokat adó, „kikészített” világ számára ezt üzeni: Nem a látszat számít, hanem, ami mögötte van, nem a megjelenés, hanem a szív és a lélek tesz igaz kereszténnyé. Életrajzírói hangsúlyozzák, hogy az Oltáriszentséget mindig reszkető kézzel vette ujjai közé. Aggódó óvatossága a szent színek érintésekor abból fakadt, hogy egy látomásában úgy látta, hogy az Eucharisztiában a szenvedő, vérző Urat tartja kezében. Üdvös volna, ha tanulnánk tőle nagyobb áhítatot az Oltáriszentség iránt. Tiszteletlenségünk megváltoztatására figyelmeztessen Szentünk látomása, amely hitünk tanítását híven szemlélteti.
*
„Szent Herrmann-József, kérünk, eszközöld ki számunkra az Oltáriszentség iránti mélységes alázatot és a Szűzanya iránti őszinte tiszteletet!”