:

Karitatív kezdeményezés a pozsonyi magyar közösségben

A krakkói Ifjúsági Világtalálkozó üzenetének továbbéléseként és az Irgalmasság szentéve alkalmából egy új karitatív kezdeményezés indul a pozsonyi magyar katolikus közösség szervezésében.

A közösség fiataljai a helyi szeminárium magyar papnövendékeivel is együttműködve kettes-hármas kis csoportokban havonta egy alkalommal felkeresik azokat az idős vagy beteg személyeket, akik csak ritkán jutnak el a templomba, vagy egyáltalán nincs alkalmuk a közösség életébe részvételükkel bekapcsolódni, vagy akár mobilitásuk ellenére is sok időt töltenek egyedül otthonukban, kórházban, idősek otthonában. A látogatás alkalmával lehetőség nyílik a beszélgetésre, élettörténetek és tapasztalatok meghallgatására, illetve bevásárlás megvalósítására.

Kérjük mind a fiatal önkéntesek jelentkezését, mind a meglátogatható személyek jelentkezését vagy bejelentését. Kérjük a jószándékú segítők együttműködését is e hír eljuttatásában minél több pozsonyi magyar beteg, idős vagy magányos személyhez, hogy e projekt segítségével is gyakorolhassuk az irgalmasságot, szem előtt tartva a generációk közti kapcsolat és az emberi méltóság tiszteletben tartásának fontosságát, a közösség építését.

Jelentkezni a pozsonyi ferences templomban a magyar misék alkalmával lehet Molnár Tamás atyánál, vagy a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen. A fiatalok első megbeszélésére október 16-án, a vasárnap 9 órakor kezdődő magyar mise után kerül sor a ferences templom Szent Rozália kápolnájában Takács Balázs és Sebö László kispapok vezetésével.

(illusztrációs kép: világháló)