Képes beszámoló a Magyar Kuríron - IDE kattitva olvasható
Fényképalbum az augusztus 20-i dómi szentmiséről - ITT tekinthető meg
A szentmisén készült hangfelvétel a Világosság műsorban - IDE kattintva hallgatható vissza
A Kossuth Rádió összefoglalója - IDE kattintva hallgatható meg
Sajtótájékoztató az ünnepi szentmise és agapé után - ITT tudja meghallgatni
Augusztus 20-i ünnepi köszöntő László Attila dalával - kattintson IDE
A Felvidék.ma tudósítása ünneplésünkről - ITT olvasható
Hanganyag a Vatican News (Vatikáni Rádió) magyar adásából - IDE kattintva hallgatható vissza (11:36-tól)
A Romkat.ro-n megjelent híradás - ITT olvashatja
Videó a Közösségünk által szervezett ünnepi szentmiséről és ajándékosztásról, valamint a – MSz párt által szervezett – szentmisét követő programról
Bejegyzésünket fokozatosan bővítjük...
* * *
Alkotói pályázat
FELVIDÉKI MAGYAR GYEREKEK, FIATALOK FIGYELMÉBE!
A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületéhez hasonlóan a Pozsonyi Magyar Katolikus Közösség is alkotói pályázatot hirdet az államalapítás ünnepére Nemzeti ünnepünk – augusztus 20. címmel.
Roszipál Noel munkája (10 éves, Vajasvata)
Roszipál Ádám munkája (7 éves, Vajasvata)
Ima-kilenced
BÁRKI BEKAPCSOLÓDHAT!
Közösségünk facebook oldalán lesz követhető augusztus 11-19. között naponta új részekkel.
Krisztusnak hű apostola, Szent István első királyunk, ki az igaz keresztény hitet szívedbe fogadván példás életed, könyörületes szíved és alázatosságod által a Szentháromságban egy élő Isten imádására tanítottad a te magyar népedet, Krisztusnak egyházakat építettél, és a Boldogságos Szűz védelmébe ajánlva hazánkat, annak létezését örök időkre megalapítottad, járj közben értünk mennyei Atyánknál, hogy a föld, amelyet nekünk ajándékoztál, ne árvák és özvegyek sírásától, szirénák és fegyverek zajától vagy egymás becsmérlésétől legyen hangos, hanem a gyermekeink boldog nevetésétől.
Adj békességet sokat szenvedett népünknek, adj értelmet, hogy megértsük intelmedet: „az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő”. Ne engedd népeink közé a megvetés és az ellenségeskedés gonosz szellemét, hanem szeretettel és megbecsüléssel gyámolítsuk egymást, akármilyen nyelven beszélünk vagy imádkozunk őseink hitével és buzgóságával! Ámen.
(Szkoropádszky Péter, palágykomoróci görögkatolikus áldozópap, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegyei Karitász igazgatója)
Hozzád fordulunk imáinkban, Égi Édesanyánk. Vedd védőpalástod alá nemzetünket, ne vond meg tőlünk anyai segítségedet! Mi bűnös lények fohászkodva kérünk Téged, segíts, állj mellénk, fogd meg méltatlan kezünket. Engesztelődj meg irántunk, hogy minden magyar ember testvéri szeretetben, békességben, testi-lelki jólétben élhessünk és ne szűnjünk meg imádkozni nemzetünkért, minden magyarért.
Add meg ezt nekünk édes jó Istenünk. Ámen.
(Surányi Mária, nagyölvedi hívő, nyugdíjas nagyszülő)
Istenem hiszek Benned, imádlak Téged, remélek Benned, szeretlek Téged! Fogadd el néped imáját mindazon bűnök engeszteléséül, amelyet országunk területén a történelem során elődeink és mi magunk elkövettünk. Különösen bánok minden gondolatot, szót, cselekedetet és mulasztást, amellyel megtagadtunk Téged és eltávolodtunk Tőled.
Mindenható erős Isten, áraszd ki országunkra mindenható áldásodat, a szeretet és béke áldását. Gyógyítsd be sebeinket, szabadíts meg minket minden rossztól, és add nekünk a te Lelkedet, hogy a föld sója és a világ világossága legyünk! Ne engedd, hogy a sötétség és a zavar lelke összezavarjon bennünket! Ezt kérjük Tőled, Krisztus a mi Urunk által. Ámen.
(Dr. Szöllősi Tibor, temerini esperes-plébános, a Szabadkai Egyházmegye Kateketikai Irodájának elnöke)
Uram, „szenteltessék meg a te neved; jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod” és legyen meg a te akaratod az én kicsi népem életében is, aki elindult keletről és arcát feléd fordítva kereszténnyé lett. Megáldottad a magyart sokféle talentummal és adtál neki hazát, papot, tanárt, orvost, gazdálkodót, kutatót, művészt, mesterembert, családot, akik anyanyelvükön így emlegetnek: jó Isten. Himnuszunk a te neveddel kezdődik és még a faragott kapura is felvéssük a nevedet.
Uram, erősítsd meg népemben a hitet, a kitartást, az irgalmat, a szorgalmat, az összetartást, a higgadtságot, az idősek tiszteletét, a gyerekszeretetet és azt a felismerést, hogy viharos századaiban te voltál a pajzsa és te is maradsz, ...amíg el nem érjük helyünket jobbodon. Ámen.
(Bokor Judith, székelyudvarhelyi vendégkísérő, Erdély ismert és rejtett értékeinek bemutatója)
Mennyei Atyánk, kérünk Téged, tekints irgalommal népünkre és minden nemzetre, hogy békében és szeretetben élhessünk együtt. Add, hogy a felnőttek szívében igazság, jóság és bölcsesség lakozzon, hogy mi, gyermekek, biztonságban és reménnyel telve növekedhessünk. Ne engedd, hogy a háború és a békétlenség eltorzítsa jelenünket és jövőnket, hanem töltsd meg szívünket a Te békéddel és örömöddel, hogy legyőzhessük a gonosz önzését környezetünkben.
Áldd meg nemzeteinket, áldd meg a gyermekeket, legyen különös gondod a védtelen árvákra. Köszönjük a vidámságot, amit a szívünkbe adtál, tedd ezt is a szeretet és béke eszközévé. Ámen.
(özv. Bíró Mária, a ráti Szent Mihály Gyermekotthon alapítója)
Urunk, kérünk, hallgasd meg nemzeted szavát! Néped Hozzád szól, Neked panaszolja el búját, -baját, Neked meséli el a mindennapi problémáit. Benned bízik és alázatosan imádkozik Hozzád, mert tudja, hogy Te mindig ott vagy és meghallgatod, tudsz segíteni a legelkeseredettebb helyzetekben is. Még ha sokszor nehéz is kimondani: legyen meg a Te akaratod, akkor is fogadjuk el a Te tervedet életünk minden napján.
Szent István és Szent László közbenjárását kérjük, hogy ne csak a bajban, a sírás közepette vagy a reménytelennek tűnő pillanatokban, de a jó napokon is, az örömteli percekben, mosollyal az arcukon is Hozzád forduljunk hálával és bizalommal, dicsőítve Téged, nagy Urunk! Szűz Mária, Jézus anyja által is gyakran fordulunk hozzád, hiszen égi édesanyánk sosem hagy el. Halld meg, kérlek, a magyar nemzet szavát, segítsd meg őt a mindennapi harcban! Ámen.
(Ivkovič Krisztina, szemorvos, a Lévai Szent László Kör titkára, a Remény hetilap Napraforgó ifjúsági rovatának a szerkesztője, a Kaptár közösség szervezői csapatának a tagja)
Mennyei Atyánk, hálát adunk Neked a magyar népért és hazánkért, amelyet Szent István király oltalmadba ajánlott. Add, hogy szívünkben mindig a béke és a szeretet dallama szóljon. Kérünk, áldd meg nemzetünket, hogy az igazság, a tisztaság és a remény harmóniája vezesse utunkat.
Ahogy a zene képes összekötni szíveket és lelkeket, úgy egyesíts minket is testvéri közösségben. Adj erőt, hogy művészetünkkel és mindennapi életünkkel a jó értékeket szolgáljuk. Taníts minket meghallani a csendben születő szavadat, s engedd, hogy örömmel és hittel válaszoljunk rá. Legyen országunkban békesség, családjainkban szeretet, és lelkünkben fény. Ámen.
(Ninh Duc Hoang Long, a Magyar Állami Operaház tenor operaénekes művésze)
Urunk, szerető Atyánk, áldd meg a népünket, amelyet Szent István király felajánlott Neked és Szűz Máriának és nemzetté tett. Tarts meg bennünket ezeréves hitünkben, hogy mindig Benned találjunk erőre.
Segíts, hogy testvérként éljünk, és egymásra mindig számíthassunk, segítve a mellettünk élőt. Adj bátorságot, hogy küzdelmeinket továbbvigyük, és örökségünket hűséggel őrizzük a jövő nemzedékek számára. Ámen.
(Kis Balázs, a nagyváradi Páli Szent Vince Társaság igazgatója, a sürgősségi rohammentő-szolgálat egészségügyi munkatársa)
Mennyei Atyánk, hálát adunk Neked Szent István királyért, aki népünk jövőjét Krisztusra, a Szegletkőre akarta építeni, és a magyar nemzetet Szűz Máriának, Magyarok Nagyasszonyának ajánlotta fel. Köszönjük példáját, amely ma is iránytű számunkra. Kérünk, bocsáss meg, ha olykor letértünk a helyes útról, és vezess minket akaratod szerint.
Istenünk, ma különösen a fiatalokat hozzuk eléd: töltsd be szívüket bátorsággal, tisztasággal és hűséggel, hogy merjenek igent mondani hivatásukra, és életükkel tegyenek tanúságot Rólad. Add, hogy Szent Istvánhoz hasonlóan keressék az igazságot, építsék közösségeinket, és állandóan növekedjenek a hitben a Szentlélek vezetésével.
Áldd meg a magyar nemzetet, hogy hűséges maradjon ezeréves szentistváni örökségéhez: szentjeink példája nyomán őrizzük és adjuk tovább a hit, a remény és a szeretet ajándékát mindenütt, bárhol legyünk is a világban. Segíts, hogy ne csak önmagunkért éljünk, hanem másokért, akiknek szükségük van békére, örömre, vigasztalásra és reményre, melyet Fiadban adtál nekünk.
Kérünk, erősítsd meg a fiatal nemzedéket és mindannyiunkat, hogy ha kell, árral szemben is, Szent István példája nyomán hűségesen kövessük Megváltónkat és dicsőséges Királyunkat, Jézus Krisztust, most és életünk minden napján. Ámen.
(Fábry Kornél püspök atya, az Országos Lelkipásztori Intézet igazgatója)
* * *
+ A NAPONTA HOZZÁTARTOZÓ FOLYTATÁS:
Miatyánk...
* * *
Szűz Mária – Magyarok Nagyasszonya és Szent István királyunk, a világon bárhol élő magyar testvéreinkért, egész népünkért, a Szent Korona nemzeteiért, a békéért, saját magam és mások szándékaiért imádkozom, és a ti, valamint további szentjeinknek, szentéletű őseinknek, a szent angyaloknak Isten-dicsőítéséhez kapcsolódva hittel mondom:
Imádott Jézusom! Lábunk együtt járjon, kezünk együtt gyűjtsön,
szívünk együtt dobbanjon, bensőnk együtt érezzen,
elménk gondolata egy legyen, fülünk együtt figyeljen a csöndességre,
szemünk egymásba nézzen és tekintetünk összeforrjon,
ajkunk együtt könyörögjön az Örök Atyához irgalomért!
Uram, áldd meg közösségünket, minden tagját, minden családját,
a kicsiket és a nagyokat, a fiatalokat és az időseket,
az egészségeseket és a betegeket, a gondokkal küzdőket!
Add, hogy boldogan éljük keresztény hivatásunkat!
Adj újabb jó családokat, támassz új papi hivatásokat!
Elhunyt hozzátartozóinknak és közösségünk minden megholtjának pedig adj örök boldogságot a mennyben!
Add, hogy a már megünnepelt Eucharisztikus Kongresszus egész hívő közösségünk, fővárosaink, népünk, Európa és a világ lelki megújulására szolgáljon!
Szűz Mária – a Hajnal Szép Sugara,
áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre, most és halálunk óráján!
Ámen.
Orgonakoncert
MINDENKI SZÁMÁRA!
Helyszín: Ferences templom (térkép)
Időpont: 2025. augusztus 19., kedd, 16:15-től
Előadó művészek: Urbanics Tamás és Földesi Gergely, akik már az elmúlt nagyböjtben is a vendégeink voltak (ízelítő)
Belépőjegy és belépési díj nincs, de tetszőleges adomány adható.
Városnéző séta
REGISZTRÁLNI KELL!
Korpás Árpád által vezetett háromórás séta Pozsony óvárosában, az erdélyi vendégekkel közösen, augusztus 20-án, 14:00 órai indulással.
Előzetes regisztrációhoz kötött a limitált létszám miatt.
Szentmise a koronázódómban
MINDENKINEK! S MINDENKI HÍVJON MAGÁVAL MÁSOKAT IS!
Augusztus 20-án 18:00 órakor a Szent Márton-székesegyházban lesz az ünnepi szentmise, melynek főcelebránsa és szónoka az erdélyi Gál Hunor atya lesz.
A szentmise előtt 17:30-tól imádságos lelki készületre kerül sora csallóközcsütörtöki Mária Légió tagjainak vezetésével.
Érkezhetnek vidékük népviseletében és cserkészegyenruhában is. Szeretettel hívjuk a ministránsokat is.
A szentmise után a templom melletti téren az Egy falat mennyország, a budapesti 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus díjnyertes süteménye a dunaharaszti Karl Cukrászdából és a tihanyi Regula, alkoholmentes nyári üdítőital, a bencések újdonsága kerül kínálásra.
* * *
Szeretettel hívok és várok minden jószándékú testvért a közös ünneplésre!
Molnár Tamás atya
* * *