:

Hirdetések (2018.3.18.)

A héten minden nap lesz magyar mise a szokott időpontokban.

Hétfőn Szent József ünnepe lesz, szombaton pedig a ferences templom felszentelésének 721. évfordulója, amiről a péntek esti és a szombat reggeli misékben fogunk megemlékezni.

Szombaton 10 órai kezdettel a ferences templomba húsvét előtti nagytakarításra hívjuk a kedves híveket!

Jövő vasárnap Virágvasárnap lesz, elkezdődik a Nagyhét. Kérem, hogy a misére hozzanak magukkal megáldásra barkát vagy más virágzó ágat. Aki tudna a ministránsok számára a tavalyihoz hasonlóan pálmaágakat vagy nagyobb barkákat felajánlani, kérem, jelezze nálam.

Jövő vasárnap, a Nagyhétre való tekintettel már nem lesz kávézás a mise után, majd csak a legközelebbi diákmise alkalmával, április 8-án. Ne felejtsük el szombatról vasárnapra előbbre állítani óráinkat, a virágvasárnapi mise már a nyári idő szerint lesz.

Előtte azonban háromnapos lelki megújulásra hívjuk mind a rendszeresen hétköznapi miséket is látogató, mind az általában csak a vasárnapi miséken résztvevő kedves híveket, minden jószándékú embert, aki szeretne hétköznapi teendői között esténként egy kicsit megállva, jobban ráhangolódni a közelgő Nagyhét, a lelkünk számára is nagy jelentőségű hét átélésére. Szerdán, csütörtökön és pénteken (március 21-én, 22-én és 23-án) magyar nyelvű triduumra, kerül sor itt, a ferences templomban. Mindhárom nap délután négy és hat óra között alkalom lesz a húsvét előtti szentgyónás elvégzésére. A szokott időben pedig szentmisére kerül sor. A tematikus homíliák segítségével is a Keresztrefeszítettre irányulhat majd a figyelmünk. A misék előtt, a gyóntatással párhuzamosan további lelki program is kínálkozik, mégpedig szerdán az ifjúság által előimádkozott fájdalmas rózsafüzér végzésébe lehet fél hattól bekapcsolódni, csütörtökön pedig már öt órától ki lesz helyezve az Oltáriszentség, így a mise kezdetéig a csendes szentségimádási óra idején mindenki személyesen mélyülhet el az imában. Kérem, hogy néhányan majd üljenek be a szentély padjaiba az Oltáriszentség őrzésére, én ugyanis még majd visszamegyek gyóntatni a mise kezdetéig. Pénteken, mint nagyböjt minden péntekjén, fél hattól a keresztúti ájtatosság végzése előzi meg a szentmisét. A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve a keresztút szövegei is segítenek majd az Eucharisztiáról elmélkedni. Minden korosztályt, a családokat, az egyes imacsoportok és lelkiségi mozgalmak tagjait, a fiatalokat és gyerekeket is szeretettel hívjuk a közös keresztútra és szentmisére. Hét hölgy és hét férfi önkéntest szeretnék felkérni az előimádkozásra, akik az idei nagyböjtben még nem olvastak keresztúti állomást a templomunkban. A szövegeket a mise után a Rozália kápolnában lehet tőlem elkérni.

A csütörtöki mise keretében a betegek kenetének kiszolgáltatására is sor kerül. Az idősek, betegek vagy műtét előtt álló személyek a megszentelő kegyelem állapotában vehetik fel ezt a szentséget. Ajánlott előtte elvégezni a szentgyónást. Segítsék eljutni ezen a napon a szentgyónáshoz és szentmisére azokat az idős vagy beteg híveket is, akik egyébként már nem tudnak eljárni a templomba, hogy részesülhessenek az ünnepek előtt a szentségi ellátásban, illetve együtt imádkozhassanak közösségünk további tagjaival.

Aki nem tudna eljutni a héten gyónni, még szombaton délelőtt Pozsonypüspökin lesz rá lehetősége.

Mindenkinek tartalmas, lelki töltekezést nyújtó nagyböjti hetet kívánok!