Karácsonyváró hétfő-estek a Koronában

Az idei adventben hétfőnként a pozsonyi magyar katolikus közösség más és más csoportja a házigazdája az ünnepváró estnek a Korona társalgóban, amely alkalmat kíván nyújtani arra, hogy a kellemes adventi légkörben eltötött, programokkal gazdagított esten közösségileg is készülhessenek a hívek: idősek, felnőttek, fiatalok, gyerekek egyaránt Jézus Krisztus születésnapjára.

Bővebben: Karácsonyváró hétfő-estek a Koronában

Idén is megemlékeztünk Szent Miklós püspökről

A decemberi gyerekmise keretén belül idén is megemlékezett a pozsonyi magyar katolikus közösség a közismert és közkedvelt szent püspök ajándékozó jóságáról, Szent Miklós örömet okozó szeretetéről. A szentmise végén kiosztott nyolcvan Mikulás-csomag a közösség nagyszámú gyerekseregének – ami külön örömet és reményt jelent –, továbbá aktív fiataljainak, az énekkarosoknak, ministránsoknak és kispapoknak szerzett örömet, de minden további jelenlévő is részesült egy kis ajándékban, Szent Miklós ajándékozó szeretetét felidézve. A mise után a templom melletti ferences refektóriumban a hagyományos közösségi találkozóval folytatódott advent harmadik vasárnapjának délelőtti programja.

Bővebben: Idén is megemlékeztünk Szent Miklós püspökről

Lelkinap a Csókay házaspárral

Jézust szemlélve járjunk a vízen

A Csókay házaspár tanúságtétele

     Rendhagyó adventi lelkinapot tartott a letűnt esztendő decemberében a pozsonyi magyar katolikus közösség. Eddig általában meghívott teológus-lelkipásztor segítette a hívek karácsonyra való lelki felkészülését, most egy tanúságtevő keresztény házaspár, dr. Csókay András, a közismert budapesti idegsebész és felesége, Altay Daniella példája által kaptak lelki impulzusokat a résztvevők családi és emberi kapcsolataik jobbá tételéhez. Tanúságtételüknek, amely témáját tekintve, meglehetősen szerteágazó volt, megkíséreljük rövid keresztmetszetét nyújtani.

Bővebben: Lelkinap a Csókay házaspárral

1. oldal / 7