:

Hirdetések (2017.9.17.)

Hálás köszönetemet fejezem ki mindazoknak, akik az elmúlt héten bekapcsolódtak programjainkba, így részt vettek az afrikai misszióról szóló élménybeszámolón, a Konrád atyáért felajánlott szentmisén, Bošňák András atya pozsonyi újmiséjén, illetve a tegnapi magyarországi zarándoklaton és kiránduláson! Ugyanúgy hálás köszönet azoknak, akik a mai bérmálás előkészítésébe bekapcsolódtak!

Hétfőtől szerdáig egyházjogi szimpóziumon veszek részt Brünnben, távollétem alatt környékbeli lelkiatyák fognak helyettesíteni.

Hogy közösségünkben a liturgikus ünnepléseken túl valóban minden korosztály számára kínáljunk hasznos rendszeres foglalkozást, több szülő javaslatára szeretnénk beindítani az óvodás korúak számára is játékos, bibliai történetekkel ismerkedő hittanos foglalkozásokat. Az első ilyen összejövetelre csütörtökön délután 17 órakor kerülne sor a Korona társalgóban. Szeretettel várják a kisgyerekeket szüleikkel együtt! A további időpontok ez alkalommal kerülnek majd megbeszélésre.

Pénteken, mivel templomunkban a ferences testvérek örökfogadalmas ünnepére kerül sor, az ő kérésükre a magyar szentmise ezen a napon (szept.22.) kivételesen nem este, hanem reggel 8 órakor lesz.

Szombaton a Pozsonyi Főegyházmegye magyar híveinek Szent Márton-zarándoklatára kerül sor a székesegyházban a következő programmal:
8:30 – a Szent Márton dóm bemutatása
10:00 – rózsafüzér
10:30 – szentmise és ereklyetisztelet
Mindenkit szeretettel várunk! Ezen a napon a ferences templomban a reggeli magyar szentmise elmarad.

Jövő vasárnap, tehát szeptember 24-én, a 9 órai szentmise keretében hálát adunk Istennek az idei terményekért és az új kenyérért, immár hagyományosan kenyéráldásra kerül majd sor. A jövő vasárnapi szentmisét követően pedig már a nyári szünet után rendesen folytatódik a refektóriumi kávézások sora.

A sekrestyében lehet kérni matricát a misenaplóba, jelentkezési lapot az elsőáldozásra és a szabadegyetem újabb évfolyamára is.