:

Nemcsak a világhálón, de a közösségi hálón is

Keress bennünket

EMILIÁNI SZENT JEROMOS áldozópap

Купить СНПЧ А7 Кемерово, оперативная доставка

Február 8.

Mons. Koller Gyula atya rovata

Jeromos Velencében született 1486-ban, patrícius család sarjaként. Hivatásos katonaként korán belesodródott a kor véres viszályaiba. Szülővárosa rábízta a Piave felett őrködő kis erőd védelmét. Az egyik rajtaütés alkalmával, 1511 augusztusában alulmaradt és fogságba került. Az egyhónapi fogság és a sebesülés utáni betegágy elegendő volt arra, hogy átformálja őt, s eltöltse Isten és felebarát iránti szeretettel.

Három év múlva visszavonhatatlanul rálépett a Gondviselés által mutatott útra. Miután fölkészült a papságra, 1518-ban harminckét évesen Velencében pappá szentelték. Ettől fogva Isten szolgálatába állította minden munkáját, fáradhatatlan buzgalmát és odaadását.

1528-ban, amikor hazájában éhínség és járvány tombolt, kézzelfoghatóan megnyilatkozott bátor áldozatkészsége. Minden holmiját az ínségeseknek ajándékozta és ápolta a betegeket egészen addig, amíg maga is megkapta a kiütéses tífuszt. Fölgyógyulása után 1531-ben lemondott minden tulajdonáról. Teljesen a szegényeknek, elsősorban az árva gyermekeknek szentelte magát, akik csapatosan kószáltak mindenfelé. A velencei Szent Rókus-templom mellett egy házba összegyűjtötte őket, ahol egyszerű élelmezést, vallásoktatást és a rendszeres munkára való fölkészítést kaptak.

A velencei kezdet után több városban is árvaházakat alapított. Gondjába fogadta a veszélyeztetett leányokat, ápolta a betegeket és hitoktatásban részesítette a falusiakat is. Példája több nemes gondolkodású embert is megmozgatott, ezek közül a leghűbb segítőit szerzetesi közösségbe tömörítette. Ebből 1540-ben jóváhagyott férfirend jött létre, amely Itáliában ma is működik, s amelyet anyaháza után somaskai rendnek neveznek. Munkaköre az árvaházak, szegényházak, kórházak és diákotthonok fenntartása.

Amikor a pestis újra terjedni kezdett, a szeretet csatájának első vonalában küzdött. A szerencsétlen áldozatok ápolása közben őt is megtámadta a szörnyű ragály. Istenben remélő bizalommal fogadta el. Keresztény derűje, amely egész életén át betöltötte, töretlen maradt, állandóan vidám arca most sem sötétült el. Szemét és kezét az ég felé emelve a „Jézus és Mária“ szavakkal halt meg 1537. február 8-án, Somascában. XIV. Benedek pápa 1747-ben boldoggá, XIII. Kelemen, húsz évvel később, szentté avatta Emiliáni Jeromost. XI. Pius 1928-ban az árvák és a szülői szeretetet nélkülöző gyermekek védőszentjévé nevezte ki.

*

Szent Jeromossal egy tisztán látó emberbarát és nagyszívű jótevő áll előttünk. Nemcsak nagy megtérésével ad példát, amikor a harcravágyó, békebontó katonából Jézus szelíd katonája lesz. Kis üzeneteket is küld felénk, amelyek mindennapi életünk szebbé tételére vonatkoznak. Szentünk ugyanis nemcsak katonai pályafutásának fordított hátat, hanem indulatosságának és nagyravágyásának is. A hirtelen és forrófejű Jeromos megtanult nyugodtnak maradni, amikor valaki megbántotta. Életrajzírói mondják - derűs mosollyal ezt mondta: „Itt a szakállam, tégy vele, amit akarsz.“ Milyen jó volna, ha megtanulnánk, hogy a forrófejűséget elhagyjuk, hogy a megbántásokért ne álljunk bosszút, hogy ne nézzük le a másikat.

Az 1520-1530-as ínséges években Jeromos azon fáradozott, „hogy elűzze a szegények küszöbéről a halál kísértetét.“ Csónakja éjjel-nappal járta Velence csendes csatornáit éhségtől haldokló gyermekeket keresve és ahol ilyenekre talált, magához vette az öreg házba, amelyet nekik bérelt. Védenceit hamarosan mindenütt ismerték és fölismerték, fehér ruhájukról és szentolvasójukról. Ezt az üzenetét is meg kell fontolunk. Ma ugyan éhségtől haldoklók ritkán fordulnak elő, de annál több fiatal van, akik hitbéli és erkölcsi értelemben haldokolnak, ezeket kellene fölkarolnunk. Elsősorban a szülőknek, hogy gyermekeik a diszkók és mulatóhelyek helyett az otthon melegét szeressék. De e téren lépni kellene minden meggyőződéses kereszténynek, hogy „elkallódott fiataljaink“ rátaláljanak az emberi értékekre, az erkölcsös keresztény élet magasrendűségére.

Emiliáni Jeromos, a 16. században az, „árvák atyja“ volt. Halálos ágyán még egyszer lelkére kötötte társainak, hogy az evilági dolgokhoz ne ragaszkodjanak, csak az elhagyottakat, árvákat és a betegeket szeressék. Ezt kívánja tőlünk, a 21. század embereitől is. Az evilági dolgok szerényebb használata mellett többet törődjünk az árvákkal és az elhagyottakkal. Szívesen támogassuk a rászorulókat és beteg embertársainkat.

Istenünk, irgalmasság Atyja, aki Emiliáni Szent Jeromosban atyát és oltalmazót adtál az árváknak, kérünk, az ő közbenjárására engedd, hogy mi is szívünkön hordozzuk embertársaink baját és segítsünk az elhagyottaknak.

*

„Célunk az Isten, minden jónak kútfeje s amint imádságunkban mondjuk, csakis benne kell bíznunk, senki másban”. (Emiliáni Jeromos)