:

Hirdetések Virágvasárnapon

Hálás köszönetemet szeretném kifejezni a templombúcsú méltó megünnepléséért szerdán este, valamint a pénteki keresztúton való részvételért!

*

Hálásan köszönöm a kongói paptársam családjának támogatását is! A kedves hívek 906 eurót adományoztak bőkezűen erre a célra. Megkérem osztálytársamat, hogy Rómában mutasson be szentmisét pozsonyi magyar közösségünkért, valamint Kongóban is imádkozzanak értünk!

*

Még hétfőn és kedden a reggeli szentmisék előtt lesz szentgyónási lehetőség itt a ferenceseknél. Illetve hétfőn 14:15-től fogom gyóntatni a tanulókat és diákokat a Duna utcai iskolában.

*

Szerdán este 20 órakor a Szent Márton Székesegyházban az Érsek atya szlovák nyelvű Lectio divina-sorozat áprilisi bibliamagyarázó elmélkedésére kerül sor.

*

Csütörtökön délelőtt 9:30-kor kezdődik a Szent Márton Székesegyházban a krizmaszentelési mise, amelyben a következő húsvétig használatos olajak kerülnek megszentelésre, illetve az egyházmegye papjai megújítják papi ígéreteiket. Buzdítom a kedves híveket, különösképpen a ministránsokat a részvételre.

*

A Szent Háromnap szentmiséi és szertartásai három helyszínen lesznek magyar nyelven Pozsony területén: itt a ferences templomban, valamint a pozsonypüspöki és vereknyei plébániatemplomokban. Részletes szétírás a faliújságon és honlapunkon található. Vasárnap már a többi helyszínen, így a virágvölgyi és szunyogdi templomban, illetve a főrévi kápolnában is lesznek szentmisék a szokásos vasárnapi miserend szerint. Húsvéthétfőn itt a ferenceseknél reggel 8-kor lesz szentmise, aznap a virágvölgyi templomban nem lesz magyar nyelvű mise.

*

A ferences templomban a Nagyhét folyamán csütörtökön, pénteken és szombaton is 17 órakor fogunk kezdeni. Kérem, hogy már csütörtöktől kapcsolódjunk be nap mint nap a megváltás eseményeinek ünneplésébe, így lesz teljesebb az ünneplésünk! Csütörtökön az utolsó vacsora emlékezetének miséje lesz, pénteken Urunk szenvedésére és halálára emlékezünk – ne feledjük, hogy egész nap hústilalom és szigorú böjt lesz –, szombaton Jézus sírjánál időzünk, az esti ünnepi szentmisével pedig a halálon aratott győzelmét, dicsőséges feltámadását kezdjük ünnepelni. Húsvétvasárnap és húsvét nyolcadában tovább ünnepeljük Jézus Krisztus feltámadását.

*

Kérem szépen a ministránsokat, minél többen jelezzék szándékukat segíteni a méltó liturgikus ünneplésben, s a próbákon is vegyenek részt!

*

Nagypénteken a szertartás után Máriavölgyben fogjuk imádkozni a keresztutat a Kálvárián. Autóbuszt indítunk innen a városközpontból, a Quo Vadis Háztól 19 órai indulással.

*

Betegellátás és temetés esetén kérem, a következő számon hívjanak: +421 911 912 410.

*

Áldott Nagyhetet kívánok, találkozzunk rendszeresen a következő napokban!

 

2015. március 29.                                                                   Tamás atya